Premier League: felforgatta csapatát, és lemond, ha megbüntetik érte

Vágólapra másolva!
2010.11.11. 13:22
Ian Holloway, az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Blackpool menedzsere azzal fenyegetőzik, hogy lemond, ha a liga megbünteti amiatt, mert túl sok helyen változtatta meg csapatát.

Holloway tíz helyen módosította a Blackpool kezdő tizenegyét az Everton elleni szombati mérkőzéshez (2–2) képest. Az Aston Villa elleni szerdai blackpooli tizenegyben hat olyan játékos kapott helyet, aki korábban sohasem kezdett angol bajnokin, sőt mi több, a tizenegy játékos összesen 12 PL-meccskezdéssel büszkélkedhetett. Noha az újonc még így is majdnem pontot szerzett a Villa Parkban (2–3), sajtóértesülések szerint a Premier League vizsgálatot indított indokolatlanul gyenge csapat pályára küldése miatt. Tavaly hasonló okból Mick McCarthy, a Wolverhampton menedzsere 25 ezer fontos büntetést kapott.

„Ha megbüntetnének, összepakolnék – jelezte máris Holloway, aki elismerte, hogy az összeállítás felforgatása első ránézésre „őrültségnek tűnhetett", de a sűrű versenynaptár miatt ezt látta célravezetőnek. – Én vagyok a Blackpool menedzsere, és azt állítok be a csapatba, akit csak akarok. Szerintem így is rászolgáltunk volna az egyik pontra, merje bárki azt mondani, hogy ezek a játékosok nem érdemelték meg a csapatba kerülést. Ha valamelyik lángelme a Premier League-ből meg akarja mondani, kit állítsak be, akkor jöjjön el, igyunk meg egy kávét, legfeljebb az egészet az ölébe borítom. Elég megalázó lenne, ha megbüntetnének. Majd én megmutatom a ligának!"

Holloway hozzátette: már most több pontjuk van (14), mint amennyit a szakma és az újságírók egy része az egész idényre jósolt nekik. Gérard Houllier, a meccset a 89. percben szerzett góllal megnyerő Aston Villa menedzsere mindenesetre elismeréssel adózott neki:

„Amikor megláttam az összeállításukat, hihetetlenül ideges lettem, mert látszott, hogy semmi vesztenivalójuk nem lesz. Holloway elismerést érdemel a munkájáért. Mindent a támadásra tesznek fel, látványossá teszik a játékot, remélem, ezen az úton haladnak tovább."

Legfrissebb hírek

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
8 órája

Szalah beállította a Premier League-rekordot, a Liverpool döntetlennel búcsúzott az idénytől

Angol labdarúgás
10 órája

Kerkez Milos a búcsúmeccsén lép pályára a Bournemouthban?

Angol labdarúgás
19 órája

Nagy csattanó a Wembleyben: a 95. percben a 19 éves csereember a Premier League-be rúgta a Sunderlandet!

Angol labdarúgás
2025.05.24. 18:16

Szalah újabb egyéni díjakat söpört be Angliában

Angol labdarúgás
2025.05.24. 13:09

Premier League: Martínez öt év után elhagyhatja a Villát – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.22. 16:39

Kerkez Milos is bekerült Alan Shearer Premier League-álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.21. 21:08

Guardiola: Közöltem a klubbal, hogy nem akarok nagyobb keretet – nem akarok 5-6 játékost jegelni

Angol labdarúgás
2025.05.21. 11:41
Ezek is érdekelhetik