Squillaci hétfőn aláírhat az „ágyúsokhoz”

Vágólapra másolva!
2010.08.23. 07:50
null
Squillaci (jobbra) a jövőben már Bendtner oldalán harcolhat (Fotó: Action Images)
Megegyezett egymással az Arsenal és a Sevilla labdarúgócsapata, így az andalúzok francia válogatott védője, Sébastien Squillaci a londoni klubhoz igazol.

A francia légiós elutazott Londonba, és ha mindent rendben találnak az orvosi vizsgálaton, még hétfőn aláír az Arsenalhoz.

„Sébastien Squillaci elutazik az éjjel Londonba, hogy átessen az Arsenal orvosi vizsgálatán, miután a két klub mindenben megegyezett az átigazolásáról" – közölte a Sevilla vasárnap este a hivatalos honlapján.

A 30 éves Squillaci – aki a francia válogatott tagjaként részt vett az idei világbajnokságon, ahol egy mérkőzésen lépett pályára – az Arsenaltól érkezett ajánlat miatt nem játszott klubja múlt heti, Braga elleni BL-selejtezőjén (1–0-ra az otthon szereplő portugál csapat nyert), így az Arsenal színeiben pályára léphet a Bajnokok Ligájában.

A védőt két éve az Olympique Lyontól vette meg a Sevilla 6.5 millió euróért. Az Arsenalban a védelem közepén elkél a rutin, hiszen Willian Gallas távozása után ezen a poszton olyan labdarúgók maradtak (Thomas Vermaelen, Johan Djourou és Laurent Koscielny) az „ágyúsoknál", akik még nem töltötték be 25. életévüket.
Legfrissebb hírek

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2 órája

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
17 órája

Az Arsenal védelme ismét remekelt, egy gól is elég volt az „ágyúsok” győzelméhez

Angol labdarúgás
2025.10.18. 20:46

Hiába a korai vezetés, a Mallorca tíz perc alatt lerendezte a Barca-verő Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 16:29

Arteta szerint még hetekig eltarthat Ödegaard felépülése

Angol labdarúgás
2025.10.17. 18:21

Flick szerint a Barcának nem volt ellenszere a Sevilla agresszív játékára

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 09:15

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.05. 23:04

Ödegaard megsérült, kihagyja a válogatott meccseket

Angol labdarúgás
2025.10.05. 20:00
Ezek is érdekelhetik