Beckham szeretné, ha az eltökélt munka jutna róla az emberek eszébe
Bár David Beckham, a Los Angeles Galaxy angol labdarúgója elvitathatatlanul a divat és a tündöklés egyik nemzetközi szimbóluma, ő maga mégis azt reméli, hogy leginkább úgy fognak majd rá emlékezni, mint olyasvalakire, aki mindig keményen megdolgozott a sikerért. Az angol játékos egy új-zélandi barátságos mérkőzés előtt beszélt erről.

Fotó: Imago
A kemény munka közben azért néha lazítani is szokott Beckham (jobbra fent)

Fotó: Imago
A kemény munka közben azért néha lazítani is szokott Beckham (jobbra fent)
Az LA Galaxy szombaton bemutató mérkőzésen lép pályára Új-Zélandon egy óceániai all-stars-válogatott ellen, amelyben szerepel majd többek között Edgar Davids, a Manchester Unitedet is megjáró ausztrál Mark Bosnich és a korábbi francia válogatott Christian Karembeu is.
„Nagy élmény lesz ismét Christian ellen játszani. Ő világbajnok, s ennél nagyobb dolgot egy futballista nem érhet el karrierje során. Természetesen Edgar ellen is nagyszerű lesz pályára lépni, bár őt igyekszem majd elkerülni, mert tudom, hogy szereti megrúgni az embereket – viccelődött kicsit az angol. – Összecsaptunk már néhányszor még a Manchester United, illetve a Juventus színeiben.”
A 33 éves Beckham tavaly öt évre szóló megállapodást kötött az amerikai klubbal, amelyben ez idő alatt 250 millió dollárt keres. A 107-szeres válogatott futballista igyekszik folyamatosan jó formában maradni, ezért is szerepel majd az AC Milanban az amerikai holt szezonban. Továbbra is célja, hogy pályára léphessen az angol válogatottban, amelyben mostanáig 107 alkalommal játszhatott.
Ha Fabio Capello szövetségi kapitány számít rá, már a legközelebbi fellépése alkalmával utoléri a mezőnyjátékosok között angol csúcstartónak számító Bobby Moore-t. Az ország abszolút válogatottsági rekorderét, Peters Shiltont azonban csak rendszeres meghívóval lenne esélye befogni, a kapus ugyanis 125 alkalommal volt tagja a nemzeti csapatnak.
Legfrissebb hírek

Beszólt az edzőnek, hazazsuppolták az Eb-ről
Foci Eb 2024
2024.07.06. 09:42

Portugália: a harmadosztályban lett edző Edgar Davids
Minden más foci
2021.01.04. 15:15

MU: Én nem látom a klasszist Pogbában – Davids
Angol labdarúgás
2018.10.03. 11:18

Világválogatott az asztalnál
Minden más foci
2017.09.30. 18:36
Ezek is érdekelhetik