Király Gábortól magas fizetése miatt szabadulna meg a Burnley
Az elmúlt héten, ahogy arról már beszámoltunk, az angol másodosztályú Burnley edzője kijelentette, hogy a csapat magyar kapusa, Király Gábor nem szerepel az elképzelései között, ezért távozhat az együttestől. A Nemzeti Sport Online ezek után kereste fel a 70-szeres válogatott kapust, aki beszélt a kialakult helyzet okairól, illetve jövőbeli terveiről.

Fotó: Action Images (archív)
Király Gábor (balra) nem szerepel a Burnley edzőjének elképzelései között

Fotó: Action Images (archív)
Király Gábor (balra) nem szerepel a Burnley edzőjének elképzelései között
Owen Coyle, az angol másodosztályú Burnley menedzsere az elmúlt héten kijelentette, az idény során nem számít a csapat magyar kapusára, Király Gáborra, aki szabadon távozhat az együttestől.
Király Gábor a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, nem lepte meg a kijelentés, hiszen ennek már voltak előjelei, a kapus szerint az ő esete anyagi okokra vezethető vissza.
„A csapat gazdaságpolitikája diktálja az eseményeket. A klubnál úgy ítélik meg, hogy túl magas a fizetésem, és mivel még egy éves szerződésem van, ezért szeretnének megszabadulni tőlem” – kezdte a helyzetértékelést Király.
A kapus elmondta, Owen Coyle menedzser elégedett a hozzáállásával, és az edzéseken mutatott teljesítményével, de közölte vele, hogy biztosan nem fog védeni a Burnleyben, ugyanis szerepel egy olyan kitétel a szerződésében, hogy bizonyos meccsszám után automatikusan egy évvel meghosszabbodik a szerződése.
Ezt pedig semmiképpen nem akarják a klubnál a már említett magas fizetése miatt. A hálóőr beszélt arról is, hogy azután változott meg a helyzete, hogy az ősszel távozott a csapattól a korábbi menedzser.
„Amikor tavaly nyáron a Burnleyhez kerültem, Steve Cotterill menedzsernél alapembernek számítottam, sőt miután ő távozott, egy ideig Coyle csapatában is állandó lehetőséghez jutottam. Télen azonban kikerültem az együttesből, és most ott tartok, hogy várom az ajánlatokat” – fogalmazott Király.
A kapus hozzátette, korábban volt egy elsőosztályú csapat (megnevezni nem kívánta az együttest), amely komolyan érdeklődött iránta, de a két klubnak akkor nem sikerült megegyeznie.
Most annyival egyszerűbb a helyzet, hogy a Burnley már ingyen is hajlandó lenne elengedni a játékost, csakhogy Angliában a szezon már az első- és a másodosztályban is elkezdődött, vagyis már minden csapatnál kialakult, hogy kik azok a kapusok, akikkel dolgozni szeretnének.
Király ennek ellenére nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az átigazolási időszak utolsó napjaiban sikerül új csapatot találnia, ahol állandó játéklehetőséghez juthat.
A 32 éves kapus hosszabb távú jövőjéről szólva megjegyezte, szeretne még egy ideig külföldön játszani, majd néhány évet nevelőegyesületében, a Haladásban is lehúzna.
Legfrissebb hírek

Videó: a Norwich ellen már nem tudott fordítani a MU
Angol labdarúgás
2012.11.17. 20:45

Videó: ismét Suárez volt a Liverpool nyerőembere
Angol labdarúgás
2012.11.17. 18:38
Ezek is érdekelhetik