Avram Grant: Én vagyok a Chelsea edzője, a felelősség is az enyém

Vágólapra másolva!
2007.10.07. 11:30
Avram Grant, a Chlesea labdarúgócsapatának jelenlegi vezetőedzője reagált a jelenével és jövőjével kapcsolatos pletykákra, és úgy nyilatkozott: mindenről tud, ami a klubnál történik. Mint mondta, mindenért ő a felelős, mivel élő szerződése van a klubbal, és egy személyben dönt mindenben, ami a játékkal, az edzéssel, a játékosokkal és a vezetői gárdával kapcsolatos. A nyilatkozattal elsősorban a holland Henk Ten Cate érkezéséről szóló hírekre szeretett volna válaszolni.
A kép tanúsága szerint Avram Grant (balra) és Roman Abramovics nagyon jól kijönnek egymással
A kép tanúsága szerint Avram Grant (balra) és Roman Abramovics nagyon jól kijönnek egymással
A kép tanúsága szerint Avram Grant (balra) és Roman Abramovics nagyon jól kijönnek egymással
A kép tanúsága szerint Avram Grant (balra) és Roman Abramovics nagyon jól kijönnek egymással

Avram Grant José Mourinho, a londoniak korábbi trénerének távozása után vette át a stafétabotot, és ült le a „kékek” kispadjára.

Az utóbbi hetekben az a híresztelés is felröppent, hogy az angolok orosz tulajdonosa, Roman Abramovics arra használja ki a portugál szakember távozása után kialakult helyzetet, hogy befolyást szerezzen a csapat kialakításának kérdésében is.

Ennyivel azonban nincs vége a találgatásoknak és a pletykáknak, hiszen szó volt arról is, hogy az üzletember Londonba csábítaná a holland Henk Ten Catét.

Avram Grant ezek után érezte úgy, hogy tisztáznia kell saját magát és a kialakult helyzetet is a sajtó előtt.

Először arra tért rá, hogy Abramovics szakmai kérdésekben mennyire szeretne befolyást szerezni: „Roman nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. Tudja, hogy ez egyes-egyedül az én dolgom, senki másé.”

„Az én felelősségem, milyen szakembereket alkalmazok, milyen játékot játszatok a csapattal, milyen játékosokat hozok és küldök el. Roman ebben egyáltalán nem vesz részt, és nem is akar” – szögezte le az izraeli szakember.

„Én döntöm el, hogy milyen játékot játszunk, hogyan edzünk, és azután kiket rakok a kezdőcsapatba. Tudom mit szeretnék a mérkőzéseken és az edzéseken, és hogy Steve Clarke-kal együtt kikkel akarunk még együtt dolgozni.”

Henk Ten Cate esetleges kinevezése azonban további találgatásokra ad okot a segédedző maradásával (illetve esetleges távozásával) kapcsolatban.

„Szeretném, ha Steve maradna, de majd ha valami konkrét történik az ügyben, akkor foglalkozunk vele érdemben is. Addig felesleges.”

„Korábban is világosan fogalmaztam az ügyben, hogy szeretném, ha Steve Clarke itt maradna. Még egyszer: mindenért én vagyok a felelős a klubnál, én vagyok a Chelsea vezetőedzője.” - zárta nyilatkozatát Grant.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik