Steve Clarke: Ha nem nyerünk, akkor pálcát törnek a fejem felett

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.06.10. 11:05
Steve Clarke szintet ugrana Skóciával (Fotó: Getty Images)
Steve Clarke, az Eb-re készülő skót labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya beszélt csapata célkitűzéseiről, a három évvel ezelőtti kontinenstorna hibáiról és az elvárásokról is.

Skócia korábban háromszor volt Európa-bajnokságon, a csoportkörön egyszer sem jutott túl. Steve Clarke szövetségi kapitány szerint azonban 2024-ben erre is sor kerülhet, és az sem probléma, hogy a házigazda németek ellen kezdenek. Jó lenne úgy továbbjutni a csoportból, hogy versenyképesek vagyunk és nem csak a bővítés miatt sikerül” – fogalmazott Steve Clarke a Guardiannek adott interjújában, emlékeztetve, hogy a skótok egyenes ágon jutottak ki az Eb-re.

A skót válogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy a három évvel ezelőtti kontinenstorna az egész csapat számára az első volt, a rutintalanság pedig apró hibákhoz vezetett. „Nem voltunk hozzászokva a tornához, három mérkőzés tíz nap alatt túl sok volt nekünk.” Clarke elmondta, hogy a nyitómeccs nem csak a házigazda németeknek jelent nyomást, hanem nekik is, hiszen minden szem rájuk szegeződik.

A skótok tehát a nyitómérkőzésen a németek ellen lépnek pályára, majd Svájc következik, míg a csoportkört Magyarország ellen zárja Stuttgartban. Clarke még játékosként a VfB Stuttgart ellen játszotta utolsó mérkőzését a Chelsea színeiben, akkor Joachim Löw csapata nyert.

Ha nem jön eredmény, akkor engem szidnak, amiért nem ezt vagy azt a játékost választottam. Ez a munkám része, mindenkinek megvan a véleménye a válogatottról. Ha nem nyerünk, akkor pálcát törnek a fejem felett” – vélekedett Clarke, aki hozzátette, szívesen dolgozna a Premier League-ben, de egyelőre csak Németországra koncentrál.

SKÓCIA
Kapusok: Zander Clark (Hearts), Angus Gunn (Norwich City – Anglia), Liam Kelly (Motherwell)
Védők: Liam Cooper (Leeds United – Anglia), Grant Hanley (Norwich City – Anglia), Jack Hendry (Al-Ettifak – Szaúd-Arábia), Ross McCrorie (Bristol City – Anglia), Scott McKenna (FC Köbenhavn – Dánia), Ryan Porteous (Watford – Anglia), Anthony Ralston (Celtic), Andrew Robertson (Liverpool – Anglia), Greg Taylor (Celtic), Kieran Tierney (Real Sociedad – Spanyolország)
Középpályások: Stuart Armstrong (Southampton – Anglia), Ryan Christie (AFC Bournemouth – Anglia), Billy Gilmour (Brighton – Anglia), Ryan Jack (Rangers), John McGinn (Aston Villa – Anglia), Callum McGregor (Celtic), Kenny McLean (Norwich City – Anglia), Scott McTominay (Manchester United – Anglia), 
Támadók: Ché Adams (Southampton – Anglia), Tommy Conway (Bristol City – Anglia), James Forrest (Celtic), Lewis Morgan (New York Red Bulls – Egyesült Államok), Lawrence Shankland (Hearts)
Szövetségi kapitány: Steve Clarke

A-CSOPORT 
JÚNIUS 14., PÉNTEK
21.00, München: Németország–Skócia
JÚNIUS 15., SZOMBAT
15.00, Köln: MAGYARORSZÁG–Svájc
JÚNIUS 19., SZERDA
18.00, Stuttgart: Németország–MAGYARORSZÁG
21.00, Köln: Skócia–Svájc
JÚNIUS 23., VASÁRNAP
21.00, Stuttgart: Skócia–MAGYARORSZÁG
21.00, Frankfurt: Svájc–Németország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik