Kenyon szerint a „kékek” nem igazolnak „nagy neveket” a nyáron

Vágólapra másolva!
2007.05.20. 15:18
Peter Kenyon, az angol élvonalban szereplő Chelsea labdarúgócsapatának ügyvezetője állítja, hogy a klub ezen a nyáron egyetlen „nagy nevet” sem igazol, és cáfolja, hogy Andrij Sevcsenko és Michael Ballack elhagyja a londoniakat.
Peter Kenyon
Peter Kenyon
Peter Kenyon
Peter Kenyon
„Kétségeim vannak afelől, hogy sztárjátékosokat igazolnánk – nyilatkozta a sportvezető a BBC közszolgálati hírportálnak.- Ennek egyetlen oka van, mégpedig az, hogy egyszerűen nincs szükségünk erre.”

„Úgy néz ki, hogy három játékostól megválunk, és hárman, vagy négyen érkeznek a kerethez” – folytatta Kenyon, de azt cáfolta miszerint a távozók között lenne Andrij Sevcsenko vagy Michael Ballack. – Nem azért igazoltuk le őket, hogy egy szezon után távozzanak, és abban biztos vagyok, hogy a következő idényben meghatározó játékosok lesznek a Chelsea-ben.”

A „kékek” ügyvezetője szerint ebben a szezonban a csapat bizonyította – a Ligakupa és az FA-kupa megnyerésével –, hogy nincsen szüksége „vérfrissítésre”.

„Néhány kiegészítő embert igazolunk csupán. Elsősorban egy középső védőt, egy középpályást és egy támadót szeretnénk Londonba csábítani. Jó játékosokról van szó, akik segíteni tudnak majd a csapatnak. Valószínűleg a 2008 januárjában négy játékosunkra nem számíthatunk majd az Afrikai Nemzetek Kupája miatt, ami nagy kihívás elé állít majd minket.”

„Csak meg kell nézni, hogy a csapat hogy végzett ebben a szezonban. Megnyertük a Ligakupát, az FA-kupát, elődöntőbe kerültünk a Bajnokok Ligájában, és másodikok lettünk a bajnokságban. Ha ezeket az eredményeket nézzük, akkor az látszik, hogy nem egy rossz csapat a miénk” – zárta szavait a sportvezető.
Legfrissebb hírek

Newcastle: folytatódik a szappanopera, itt az újabb átvételi kísérlet

Angol labdarúgás
2019.09.27. 12:28

La Liga: a Man. United és a Chelsea után jöhet az Atlético!

Spanyol labdarúgás
2014.10.17. 12:33

Chelsea: Peter Kenyon lemondott, távozik a bajnok együttestől

Angol labdarúgás
2010.08.10. 14:31

A Chelsea-nél nem lesz változás a télen, Drogba sem távozik

Angol labdarúgás
2008.12.01. 17:37

Chelsea: Kenyon szerint Robinho nem ér 40 millió eurót

Angol labdarúgás
2008.09.04. 12:02

Peter Kenyon: Akár maradhatnak is a hármak, érkezhet Robinho

Angol labdarúgás
2008.07.28. 10:01

A volt izraeli kapitány lett a „kékek” új futballigazgatója

Angol labdarúgás
2007.07.08. 14:58

Roman Abramovics kész elásni a csatabárdot Jose Mourinhóval

Angol labdarúgás
2007.03.21. 19:32
Ezek is érdekelhetik