Várhatóan a jövő héten megpróbálja tisztázni egymással a nézeteltéréseit Roman Abramovics, a Chelsea labdarúgócsapatának milliárdos orosz tulajdonosa és Jose Mourinho, a londoni együttes edzője. A két férfi karácsony óta nem beszél egymással, a feszült viszonyuk viszont egyáltalán nem tesz jót a kékeknek.

Mourinho (balra) és Abramovics profik, így attól, hogy haragszanak egymásra, még jól működik a Chelsea

Mourinho (balra) és Abramovics profik, így attól, hogy haragszanak egymásra, még jól működik a Chelsea
A „nagy” beszélgetésre a The Sun című brit lap szerint március 26-én, hétfőn kerülhet sor, a helyszín pedig valószínűleg Abramovics valamelyik Monte-Carlóban horgonyzó yachtja lesz.
Az újság azt írja, hogy Mourinho néhány héttel ezelőtt már jelezte, hogy szeretne találkozni az „olajbáróval”, Abramovics azonban akkor még nemet mondott, mert éppen vált a feleségétől, Irinától.
Azóta a házasságot felbontották, így a főnök részéről már nincsen akadálya a beszélgetésnek.
Roman Abramovics korábban rendszeresen bejárt a csapat öltözőjébe a mérkőzések után, azonban miután valamin összekülönbözött Mourinhóval, még a Ligakupa-győzelmet sem ünnepelte együtt a játékosokkal.
Szintén nem volt Londonban hétfőn, amikor a Chelsea a White Hart Lane-en 2-1-re legyőzte a Tottenhamet és bejutott az FA-kupa elődöntőjébe; ekkor Moszkvában múlatta az időt.
Kenyon azért fektetett hatalmas energiákat a találkozó megszervezésébe, mert a sajtó Angliában folyamatosan melegen tartaja a témát, hogy Mourinho az Abramoviccsal megromlott kapcsolata miatt távozik a Stamford Bridge-ről.
A jövő hétfői időpont azért reális, mert ha a két erős egyéniségű férfi a következő tíz napban nem tud négyszemközt beszélgetni, akkor erre a Chelsea feszített bajnoki, kupa- és nemzetközi programja miatt később már nem nagyon lesz lehetőség
Legfrissebb hírek

Mourinho a Benficához csábítja Benzemát – sajtóhír
Minden más foci
2025.09.27. 11:39

José Mourinho a Benfica új vezetőedzője – hivatalos
Bajnokok Ligája
2025.09.18. 16:34
Ezek is érdekelhetik





