Chelsea: Peter Kenyon lemondott, távozik a bajnok együttestől

Vágólapra másolva!
2010.08.10. 14:31
Peter Kenyon, a Chelsea labdarúgócsapatának igazgatója lemondott posztjáról, és távozik a londoni klubtól, amelynél 2004 óta dolgozott.

Kenyon 2004-ben érkezett a Manchester Unitedtől, és 2009 novemberéig dolgozott a Chelsea-nél vezérigazgatóként. Ekkor leváltották posztjáról, amelyet Ron Gourley vett át tőle, Kenyont pedig igazgatónak nevezték ki.

„Peter Kenyon a Chelsea egyik fényes korszakában elnökölt, jelentős gazdasági növekedés és nagy sikerek köthetők a nevéhez. Köszönök neki mindent, amit tett ezért a klubért, s mindenki nevében kívánok neki minden jót a jövőre nézve! Mindig szívesen látott vendég lesz a Chelsea-nél” – mondta Bruce Buck, a Chelsea elnöke.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

NS-foci: Olasz Gergő lett az újságíró Eb gólkirálya

Egyéb egyéni
2025.09.16. 21:53

Labdarúgás: három góllal kikaptak az U16-osok a szlovénoktól

Utánpótlássport
2025.09.16. 18:49
Ezek is érdekelhetik