Gary Alexander Neville életrajza

nemzetisége:
angol
85/0
születési hely:
Bury
ideje:
1975.02.18.
pozíció:
jobbhátvéd
magassága:
179 cm
súlya:
74 kg
korábbi klubjai:
Bury FC, Greater Manchester Schoolboys
sikerei:
ifjúsági FA-kupa-győztes (1992), U-18-as Európa-bajnok (1993), angol bajnok (1994, 1996, 1997, 1999, 2000, 2001, 2003, 2007, 2008), FA-kupa-győztes (1994, 1996, 1999, 2004), Community Shield-győztes (1996, 1997, 2003, 2007, 2008), BL-győztes (1999, 2008), Világkupa-győztes (1999), Ligakupa-győztes (2006), Eb-bronzérmes (1996), Eb-résztvevő (2000, 2004), vb-résztvevő (1998, 2002, 2006), az év csapatának tagja az ESM szerint (1998), az Év csapatának tagja Angliában (1999, 2003, 2007)

A manchesteri vörös ördögök elnyűhetetlen hátvédje az utóbbi két-három év gyengébb teljesítményei után bebizonyította, hogy újhullám ide, újhullám oda, még mindig ő a szigetország legjobb jobb oldali bekkje.

A Buryben született fiú, akinek testvére, Phil sokáig csapattársa volt a MU-ban és az angol nemzeti tizenegyben is, 17 évesen kötött profiszerződést a manchesteri csapattal, ahol a ranglétra összes fokát végigjárva a ma már legendás ifiben Beckham és Butt legjobb barátja volt. Egyébként is sportos családból származik, hiszen másik testvére, Tracey angol válogatott netballozó, édesapja pedig a Bury FC technikai stábjában dolgozik. A futball alapjait a Bury FC-ben és a Greater Manchester Schoolboys nevű egyesületben elsajátító hátvéd kétéves inaslét után 17 évesen mutatkozott be a profik között - még amatőrként - a Torpedó Moszkva elleni UEFA-Kupa meccsen s egy év múltán már stabil csapattagnak vallhatta magát. Ekkor jött rá, hogy jól döntött, amikor végleg a futball mellett tette le a garast - 1992-ben még a Bolton Cricket League-ben suhogtatta az ütőjét! Akkoriban olyan kiváló játékosokkal léphetett együtt pályára (mármint a MU-ban, nem a Boltonban), mint McClair, Parker, Ince, Cantona, Mark Huhges, Brian Robson, Kancselszkisz, Lee Sharpe, Dion Dublin, Gillespie... Egyébként amikor 1994 tavaszán beállt a Coventry City elleni idényzáró mérkőzésre, első ligafellépésére, azzal az eggyel máris angol bajnoknak vallhatta magát. 1994 őszén egyébként akkor tört be véglegesen az első csapatba, amikor a rutinos Tony Parker súlyos sérülést szenvedett; ennek ellenére felemásra sikeredett az ifjonc éve: tavasszal pályára léphetett ugyan első FA-döntőjében, de elveszítették azt, a bajnoki címhez pedig mindössze egyetlen pontocska hiányzott. A következő idényben viszont alaposan kárpótolta magát, bajnok és FA-Kupa-győztes lett, igaz, a Liverpool elleni fináléban Alex Ferguson csak csereként állította be a pelyhesállú jobbhátvédet.

A Fergie-fiókák (Scholes, Butt, Becks, Giggs) közül ő volt az egyetlen védőjátékos, s fura módon éppen öccsével, Phillel játszott sokáig egy poszton, aki aztán miatta barangolta be a védősor és a középpálya egy részét, de ez soha nem okozott közöttük feszültséget. Ráadásul egy másik legendás páros, Bobby és Jack Charlton óta ők voltak az angol válogatott egyetlen testvérduója! Gary 20 éves kora óta az egyik főördög a vörösöknél, alig volt olyan mérkőzése szeretett klubjának, ahol ne futott volna ki kezdőként a pályára - ha éppen nem volt sérült. 2001-ben, Jaap Stam gyengélkedése, majd eladása miatt középhátvédként is megállta a helyét - érdemei elismeréseképpen év végén újabb, hatéves szerződést kötöttek vele. Az oroszlános nemzeti csapatban is állandósította helyét Terry Venablesnek köszönhető, 1995-ös, Japán ellen elkövetett debütálása óta (mindössze 19 bajnokival háta mögött, akár csak Ashley Cole), bár a nagy versenyekkel nem volt szerencséje, hiszen sem az 1996-os hazai, sem a 2000-es és a 2004-es EB nem hozott számukra kontinentális sikereket, az 1998-as és az azt követő világbajnokságról pedig talán csak a kétszeri argentinnyúvasztást emlegetik pozitív előjellel Albionban, ráadásul ez utóbbiban lábtörése miatt részt sem vehetett. Legjobb formában egyébként talán 1996-ban játszott, amikor is a hazai közönség előtt rendezett tornán a válogatott összes mérkőzésén kezdő volt, csak a németek elleni vesztes elődöntőt kellett középdöntőben kapott piros lapja miatt kihagynia. 2002-ben, amikor Leedsben az olaszok elleni rangadón pályára lépett, megdöntötte liverpooli Phil Neal rekordját, azaz nála többször egyetlen angol jobbhátvéd sem húzhatta magára a címeres mezt.

A legtöbb válogatottsággal dicsekvő hátvéd egyébként Kenny Sansom, aki 86-ig jutott - egy kis szerencsével hősünk őt is megelőzheti még 2006-ban. A 2004-es EB-n sem járt viszont több sikerrel Nev, mint ez előző nagy tornákon: a franciák elleni, az utolsó két percben elveszített összecsapáson csapata legjobbja volt, a svájciak és a horvátok ellen is tökéletesen védekezett, remekül cselezett és még gólpasszokat is adott, ám a hazaiak ellen ő is mélyen tudása alatt teljesített. Ezt követően a bajnokságban hozta a nagyon jónak számító 6.3-as átlagot, a védelem talán legstabilabb tagjaként nem rajta múlott, hogy a Manchester nem tudta megszorongatni a londoni sztárduót a bajnoki címért folyó küzdelemben. Az idősebbik testvér, aki Beckham esküvői tanúja volt (az öccse csak zongorázott) a selejtezők több mint felén, azaz hat mérkőzésen játszott, de csak azért ennyit, mert éppen a munka dandárjában, 2005 őszén bajlódott kellemetlen sérüléssel. Eriksson keretében atombiztos helye van a nagyon erős konkurencia (Jamie Carragher) ellenére is, s Németországban, 31 évesen még utoljára nekirugaszkodhat, hogy generációja és a tinizsenik összefogásából valami nagyon finomat kisüssenek - hiszen hiába övé az aktív játékosok között az egyik legaranyosabb vitrin, a válogatottal először és utoljára 1993-ban nyert komoly tornát, egy ifjúsági Európa-bajnokságot. Az is mellette szól, hogy az előtte játszó David Beckhammel már több mint tíz esztendeje futballoznak együtt! Egyébként Gary a pályán kívül is vezéregyéniséggé lépett elő, ő szervezte például a Rio Ferdinand eltiltása ellen fellépő sztrájkot ill. kiállt Alan Smith mellett is annak botrányakor. A vörösökkel kötött szerződése 2007 nyaráig szól, s a hátvéd fontosságát mi sem mutatja jobban, mint az, hogy amikor Keane dicstelenül távozott az Old Traffordról, Gary Neville, azaz Red Nev lett az új csapatkapitány.

2006 januárjában csúnyán ujjat húzott a vendég Liverpool-fanokkal, amiért egy 5000 fontos büntetést kellett kifizetnie a szövetségnek, de márciusban a Birmingham City ellen 500. tétmérkőzésén lépett pályára a Manchester Unitedben, s a lefújás után vigyorogva nyilatkozta, hogy egészen 38 éves koráig fog még itt játszani! Mindössze hat vb-selejtezőn vett részt (Luke Young volt konkurenciája), de a tornán vetélytársa sérülése miatt a kezdőben kapott helyet. Paraguay ellen jó napot fogott ki, de ezután meghúzódott vádlija, így már csak a portugálok elleni negyeddöntőben léphetett ismét pályára. Pechjére, ugyanis bűnrosszul futballozott, nem rajta múlt, hogy nem kaptak miatta két-három gólt az angolok - a kritikusok nem is kímélték az idősebb Neville-testvért: "A szimpatikus manchesteri fosszília ezúttal nem tudta, nem bírta a támadásokat megfelelő szinten segíteni klubjában tőle megszokott felfutásaival és szokásos pontos beadásaival, pedig akár csak a régi szép időkben, újra Beckham agyontetovált háta mögött futballozhatott. Különösen a portugálok ellen lett volna szükség egy-két bátor nekilódulásra, amivel vihetett volna némi lendületet a testet, lelket és füvet próbáló albioni-luzitán labdanyúzásba, ám ehelyett egy alkalommal Tiagót lepte meg egy ügyes (majdnem gól)passzal saját kapuja előterében.".
Gary mindezen feddések ellenére nem adta fel, nekivesekedett a 2008-as Eb-nek is, a MU-ban is nélkülözhetetlen.

A nagy Neville a ma már igen ritka klubhűség példaképe, nehezen is tudnánk elképzelni másik mezben, soha, még pletykaszinten sem merült fel távozása. Egyébként nagy barátja a gyönyörű Máltának, nem csak minden nyaralását oda szervezi, de még egy futballiskolát is létrehozott a szigeten!