NHL, NBA: Calgary- és Chicago-meccseket halasztanak el

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.12.13. 20:19
null
Illusztráció: AFP
A Calgary Flames soron következő három mérkőzését elhalasztották az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL). Az NBA-ben a Chicago Bulls két találkozóját is el kell halasztani.

Az NHL közlése szerint a Flamesnél hat játékos és hat stábtag is megfertőződött koronavírussal.

Az együttes hétfőn a Chicago Blackhawks, kedden a Nashville Predators, csütörtökön pedig a Toronto Maple Leafs gárdájával találkozott volna.

A Flames már a harmadik csapat, amelynek a mostani szezonban mérkőzéseket kellett elhalasztania a járvány miatt: korábban az Ottawa Senators három, illetve a New York Islanders két mérkőzését nem tudták lejátszani.

Az NBA hétfőn közölte, hogy a Bullsnál tíz játékos és több stábtag is bekerült az NBA egészségügyi protokolljába, így a keddi, Detroit Pistons és a csütörtöki Toronto Raptors elleni találkozókat nem rendezik meg.

A Bulls az első csapat, amelynek a mostani szezonban mérkőzéseket kellett elhalasztania a járvány miatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik