A címvédő Warriors a Lakers legyőzésével kezdte az új idényt (Fotó: Getty Images)

BOSTON CELTICS–PHILADELPHIA 76ERS

A Philadelphiának James Harden sem tudott segíteni a legutóbbi nagydöntőben a Golden State Warriorsszal szemben alulmaradó Boston Celtics ellen. A fordulatos első két negyed után 63–63-as döntetlenről folytatták a felek, majd a harmadik negyedben 78–74 után megiramodtak a Jaylen Brown és Jayson Tatum által vezérelt hazaiak, akik 90–78-ra léptek el és a tíz pont körüli különbséget masszívan tartották is. Sőt, a hajrában már 123–108-ra is vezetett a Celtics, a 76ers pedig csak kozmetikázni tudott.

A Boston az új idényt egyaránt 35 ponttal kezdő Brown és Tatum vezetésével 126–117-re győzött, előbbi még három lepattanót és két asszisztot, utóbbi 12 lepattanót és négy gólpasszt jegyzett.

 

Olyanra pedig legutóbb 1969-ben, még Wilt Chamberlain és Jerry West volt képes, hogy az idény nyitó meccsén két csapattárs is legalább 35 pontot szerezzen – a túloldalon James Harden 35 ponttal, nyolc lepattanóval és hét assziszttal zárt.

 

GOLDEN STATE WARRIORS–LOS ANGELES LAKERS

Az előszezon utolsó meccsén a Sacramento Kingstől 133–86-os vereséget szenvedő, LeBron James által vezetett Los Angeles Lakers a címvédő Golden State otthonában kezdte az új évadot.

Az első negyed még kiegyenlített csatát hozott, de a másodiktól szépen lassan elléptek Steph Curryék, akik a nagyszünetben 59–52-re vezettek, a harmadik negyedben pedig már 91–64-re is elhúztak.

Innentől kezdve pedig a Lakersnek nem lehetett visszaút, hiába jött fel többször is látótávolságon belülre – hiszen volt, hogy csak 12 pont volt közte –, a Warriors rendre jókor szórta a triplákat, megnyugtatva ezzel a kedélyeket.

A Lakersnél hiába zárt 31 ponttal, 14 lepattanóval és nyolc assziszttal LeBron James, a 33 ponttal, hat lepattanóval és hét gólpasszal végző Steph Curry vezette Warriors végül simán, 123–109-re győzött.


 

 

További részletek itt!

NBA
ALAPSZAKASZ

Boston Celtics–Philadelphia 76ers 126–117 (24–29, 39–34, 35–25, 28–29)
Golden State Warriors–Los Angeles Lakers 123–109 (25–22, 34–30, 32–19, 32–38)