NBA: LeBron James és Steph Curry is a folytatás mellett

Vágólapra másolva!
2020.05.13. 10:32
null
LeBron Jamesék szándéka egyértelmű: folytatni a bajnokságot (Fotó: AFP)
A sztárjátékosok, köztük LeBron James, Stephen Curry és Jannisz Antetokunmpo az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) folytatása mellett foglaltak állást.

 

A játékosok szakszervezetének elnöke, Chris Paul által szervezett telekonferencián a liga legjobbjai egyformán igennel feleltek arra a kérdésre, hogy befejezzék-e a pályán a koronavírus-járvány miatt március 11-én félbeszakadt szezont. James, Curry és Antetokunmpo mellett ezen az állásponton volt Anthony Davis, Kawhi Leonard, Damian Lillard és Russell Westbrook is.

A hét elején viszont Shaquille O'Neal, a szakértőként is tevékenykedő korábbi szupersztár az USA Today című lapnak azt mondta, szerinte az idénynek vége.

Szakértők szerint a küzdelmek legkorábban júliusban folytatódhatnak, a játékosok egy része múlt péntek óta edzhet ismét csapata csarnokában, egyelőre limitált létszámban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik