Még nem tudni, mikor térhet visssza (Fotó: Getty Images)

Lebron James március 20-án szenvedett bokasérülést: az Atlanta Hawks ellen 10 és fél perc játékidő jutott neki az első félidőben, ám a nagyszünet után már nem tért vissza a pályára. Másnap kiderült, súlyos bokarándulása miatt hetekre kidőlt, ám a mai napig nem tudni, hogy mikor térhet vissza a 36 éves klasszis. 

Ez azt jelenti, hogy James immár 36 napja sérült, s így megdöntötte a korábbi vonatkozó csúcsát: pályafutása során eddig egyhuzamban 35 nap volt a leghosszabb időszak, amit a sérültek listáján töltött.

Egészen elképesztő, hogy a korábbi 35 napos sérülése – amelyet a 2018–2019-es idényben szedett össze – előtt a leghosszabb sérülés miatt kihagyása 16 nap volt. A negyedik helyen egy 13 napos pihenő áll, az ötödik 11 napot tett ki.

Vagyis: LeBron James öt leghosszabb, sérülés miatti kihagyása összesen csupán 111 nap. S mindez 18 év alatt…

Tényleg nem tudjuk, miből lehet az NBA Vasembere…