NBA: a Bulls Houstonban, a Wizards pedig New Orleansban égett meg

Vágólapra másolva!
2021.11.25. 09:24
null
A Bulls Houstonban égett meg (Fotó: Getty Images)
A Brooklyn simán nyert Bostonban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) szerdai játéknapján, húsz pontot vert a Phillyre a GSW, Clevelandben sem botlott a Suns, Minnesotában kapott ki a Miami, hosszabbítást húzott be a Lakers, győzött a Hawks, a Bucks, a Hornets és a Jazz, sőt, ezúttal még a Sacramento is.

 

Cleveland Cavaliers–Phoenix Suns 115–120

Rezgett a léc. A liga legjobb formában lévő csapataként érkező Sunsnak nehéz dolga volt ezen a mérkőzésen, a Cavs támadójátéka ugyanis rendkívül agresszíven és hatékonyan működött, így a vendégeknek is végig kaparniuk kellett azért, hogy tarthassák a lépést. A nagyszünetben még hátrányban is voltak, aztán a záró etapot már ők kezdhették előnyből, majd ott egy 13-4-es futással meg is tudtak lépni, de a Cleveland nem hajtott fejet és rendkívül kiélezett lett a végjáték. A hajrában aztán Chris Paul kipontozta Darius Garlandot, Mikal Bridges blokkolta Cedi Osman fontos dobáskísérletét, Paul négy büntetőt is bedobott az utolsó másodpercekben, míg Ricky Rubio hármat is elrontott ugyanekkor - ezek a clutch jelenetek döntöttek végül a Phoenix javára. A vendégeknél Devin Booker 35 ponttal és 14/21-es mezőnymutatóval emelkedett ki, Paul a 17 pontja mellett 12 gólpasszt osztott szét és összességében azért 52%-kal céloztak csapatként, de így is nagyon rezgett számukra a léc. Ezzel együtt behúzták sorozatban 14. győzelmüket, amely egyúttal kereken a 100. sikert jelentette a csapat kispadján Monty Williams számára.

Emelt fővel kapott ki a Cleveland. Remekül játszottak és kis híján bravúrgyőzelmet arattak a hazaiak, Jarrett Allen (25 pont, 11 lepattanó, 9/10 mezőnyből), Cedi Osman (23 pont, 5/7 tripla) és Darius Garland (19 pont, 7 gólpassz) is nagyszerű produkciót nyújtott, de a védekezésüket nem sikerült megfelelő szintre hozni, Booker és a Suns különösebb gond nélkül szerezte a kosarakat. Emiatt az ő remek támadójátékuk nem jelentett komolyabb előnyt, mindössze hét pont volt a legnagyobb fórjuk és bár egészen a hajráig minden esélyük megvolt a győzelemre, de ott sorra követték el a kulcsfontosságú hibákat (elcsúszott védekezés, rosszkor beütött fault, kimaradó dobás), amelyek végül a vereségüket eredményezték. Ez egy ilyen fiatal csapatnál benne van a regnáló nyugati bajnokkal szemben, de ha mindig így játszanának, akkor nem sorozatban ötödször kaptak volna ki...

A Cavaliers legjobb dobói: Allen 25, Osman 23/15, Garland 19
A Suns legjobb dobói: Booker 35/6, Paul 17/6, Ayton 16

Indiana Pacers–Los Angeles Lakers 116–124 – hosszabbítás után

James nagyon akarta ezt a győzelmet. Előző este nem léphetett pályára az eltiltását töltő LeBron James, a Lakers sztárja azonban most a társakhoz képest frissebben és nagyon motiváltan tért vissza. Anthony Davis kihagyta a derbit betegség maitt, így James irányította a védekezést, de ő volt a gárda fő pontszerzője elöl is, főleg úgy, hogy a 20 pontos Russell Westbrookon néha azért érződött a back-to-back. Jamesen viszont természetesen nem és addig hajtott, amíg valahogy ki nem harcolták a győzelmet: egészen a rendes játékidő utolsó öt percéig egyszer sem vezettek ezen a mérkőzésen, de ott fordítottak, majd LeBron éppen a legjobbkor villant meg és szórt be egyedül hét pontot. A Pacers viszont kapaszkodott és Westbrook két clutch büntetője után Chris Duarte egy óriási triplával hosszabbításra mentette a dolgot - ahol viszont már nem volt pardon, James két nagy hármassal és egy középtávolival jelentkezett, a Los Angeles pedig 12-4-re nyerte ezt az öt percet. James végül 39 pontig jutott 5/12 hármassal, kulcsfontosságú játékokkal, Frank Vogel is nagyon dicsérte és az ő extrája nélkül alighanem ismét elbuktak volna - Westbrook nem volt rossz, de rajta kívül csak a kispadról érkeztek értékelhető teljesítmények, ez pedig ilyen védekezéssel megint kevésnek bizonyult volna. A LAL így továbbra is próbál a víz felett maradni, jelenleg 10-10-re áll, most viszont lezárta hosszú túráját és következőleg otthon fogadhatja a Sacramentót.

Nagy csapásszámmal dolgozott a Pacers is. Úgy jutott 110 pont fölé már a rendes játékidőben is az Indy, hogy alig 40%-kal célzott mezőnyből és csak 28%-kal triplázott, de elég gyorsan játszottak a felek, a hazaiak pedig 14 támadópattanót is lehúztak, amelyekkel plusz esélyeket teremtettek maguknak. Malcolm Brogdon (28 pont, 5/10 tripla) most is jól mozgott, összesen heten érték el náluk a tízpontos határt és tényleg szinte végig vezettek, de pont a hajrában jött ki az, hogy nekik nincs LeBron Jamesük - volt náluk egy Chris Duarte, aki megmentette őket, de a ráadásban már nem volt érdemi esélyük a győzelemre. Bánhatják a végét, mert egy back-to-backes csapat ellen pont akkor kellett volna erősíteniük, ehelyett ott dobták ki a kukába az egész addigi munkájukat - Rick Carlisle vezetőedző nem is volt túl elégedett a találkozó után...

A Pacers legjobb dobói: Brogdon 28/15, Duarte 17/9, Holiday 16/12
A Lakers legjobb dobói: James 39/15, Westbrook 20/3, Monk 17/9

Orlando Magic–Charlotte Hornets 99–106

A kispad is kellett. A mérkőzés jelentős részében hátrányban játszott az abszolút esélyesként érkező Charlotte, de a harmadik negyed hajrájában a cseresor összerakott egy 15-0-s rohamot - Kelly Oubre Jr. és Cody Martin vezényelte ezt le, rájuk épült a második sor, és ez volt az a futás, amellyel a csapat a kezébe tudta venni a dolgokat. Innentől már a kezdők is megtalálták a ritmust, Terry Rozier (27 pont, 5 gólpassz, 6 labdaszerzés) és LaMelo Ball (22 pont, 4/9 tripla) szokásosan jó teljesítménye mellett pedig a védekezésükre is odafigyeltek a negyedik játékrészben, nem engedték megvadulni már az Orlandót. Ezúttal az is belefért, hogy a fő erősségüknek számító (ligamásodikak ebben) tripladobást ne csinálják jól és 30% alatt maradjanak távolról, ahogy az is, hogy Gordon Hayward ne dobjon kosarat, vagy hogy a meccs elején 1/13-mal nyissanak mezőnyből - ezek tükrében abszolút értékes, bár előzetesen természetesen kötelezőnek számító győzelmet aratott James Borrego alakulata, amely ezzel ott van a keleti top ötben.

Csak a tűzerő hiányzott. Mindent megtett ezért a győzelemért a Magic, megnyerte a lepattanózást, nagyon szigorúan védekezett, próbálta járatni a labdát, de egyszerűen Cole Anthony nélkül ezúttal sem volt bennük olyan átütőerő támadásban, ami elég lett volna a győzelemhez. Hiába igyekeztek nagyon, nem voltak olyan játékosaik, akik stabilan lejátszották volna a figurákat, vagy akár csak egy egyszerű pick-and-rollból folyamatos veszélyt jelentettek volna, olyan pedig pláne nem történt, hogy valaki üzembiztosan megoldotta volna az egy-egyezéseket. Összesen hatan is tíz pont fölé jutottak náluk, Bamba és Carter Jr. dupla-duplázott, de Suggs és Franz Wagner is jól mozgott, nem lehet rájuk panasz, de egyszerűen hiányzott az a plusz, amit néha Anthony jelentett korábban - ezúttal ennyin múlt a sikerük.

A Magic legjobb dobói: Bamba 18/12, Suggs 17, F. Wagner 16/6
A Hornets legjobb dobói: Rozier 27/9, Ball 22/12, Oubre Jr. 21/9

Boston Celtics–Brooklyn Nets 104–123

Durant Iverson előtt.
Kevin Duranttől (21 pont, 8 gólpassz) nem kellett ezúttal extra ahhoz, hogy a Nets nyerni tudjon, a pontszerzési feladatokat kiválóan elosztották egymás között, miközben védekezésben is jól zártak, és ennek eredményeként a meccs során 29 pontos előnyük is volt. Durant számára mégis emlékezetes lehet ez az este, ugyanis megelőzte a pályafutását 24,368 ponttal befejező Allen Iversont az NBA örökranglistáján, és feljött a 25. helyre. Durant mellett James Harden (20 pont, 7 lepattanó, 11 gólpassz) hozta a tőle megszokott sokoldalú játékot, és most a 4/13-as mezőnymutatóját is tudta kompenzálni 8/9 büntetővel. Patty Mills 7/10 triplával jutott el 23 pontig, a meccset kiülő Blake Griffin helyén kezdő LaMarcus Aldridge (17 pont, 9 lepattanó) is komolyan kivette a részét a sikerből, ráadásul a kispadról 13 ponttal, valamint 3-3 lepattanóval és gólpasszal beszálló újonc, Cam Thomas is jól teljesített. A Nets az újabb sikerével már kétmeccses előnnyel vezeti keletet, legközelebb viszont nagy rangadó vár rájuk, a nyugati második Suns látogat Brooklynba.

Tatum Bird előtt. A Celtics támadójátéka ezúttal nem működött jól, csak 37,4%-kal dobtak mezőnyből, illetve 22,9%-kal tripláztak, és a 20 pontig, valamint 8 gólpasszig jutó Marcus Smartot leszámítva senkinek a teljesítményével nem lehetett igazán elégedett Ime Udoka. Jaylen Brown 0/8, Jayson Tatum 1/9 bedobott triplával zárt, és ezen túl sem tudtak igazán komoly hatást gyakorolni a mérkőzés alakulására, ugyanakkor Tatum az egyetlen sikeres távoli dobásával megelőzte Larry Birdöt a házi örökranglistán, amin így 650 bedobott triplával az ötödik helyen áll. Az előző meccs óta a kispadra visszaszoruló Dennis Schröder igyekezett némi lendületet hozni a Celtics játékába, 10 ponttal, valamint 6-6 lepattanóval és gólpasszal zárt, viszont csak 3/10 dobását süllyesztette el, az ő estéje is felemásra sikeredett. A Celtics három győztes meccs után kapott ki, legközelebb a Spurs otthonában próbálhatnak meg javítani.

A Celtics legjobb dobói: Smart 20/9, Tatum 15/3, Brown 13
A Nets legjobb dobói: Mills 23/21, Durant 21, Harden 20/12

Houston Rockets–Chicago Bulls 118–113

Megszakadt a 15 meccses vereségsorozat. Az első félidőben úgy tűnt, hogy érvényesül a papírforma, 9 ponttal vezetett a nagyszünetben a Bulls, viszont a fordulás után egy 35-18-as negyeddel robbantott a Rockets, erre építve 15 vesztes meccs után tudtak ismét nyerni és megszerezték idei második győzelmüket. Sikerüket leginkább a kispadjuknak köszönhették, 59-26-ra dobták túl a Bulls cseresorát, Danuel House Jr. úgy jutott el 18 pontig és lett a csapata legeredményesebbje, hogy az első félidőben pályára se lépett, de Alperen Sengün, Armoni Brooks és Garrison Mathews is kétszámjegyű termést ért el. Ehhez jött hozzá, hogy négyen a kezdőből is eljutottak legalább 10 pontig, Christian Wood (16 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz) dupla-duplázott, és közel járt ehhez Kevin Porter Jr. (14 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz) is, csapatszinten pedig elsüllyesztettek 17/36 triplát. Egyedül Jalen Green lábsérülése rontott bele náluk az összképbe, aki 11 pontot szerzett az első negyedben, majd a folytatásban már nem tudott visszatérni a pályára.

Vucsevics visszatérése sem segített. Hétmeccses kihagyás után léphetett ismét pályára Nikola Vucsevics, és a montenegrói center hozta is a tőle elvárható számokat, 14 pontig, 13 lepattanóig és 4 gólpasszig jutott, ugyanakkor 26 perc alatt kipontozódott. Nem is feltétlenül rajta múlt, hogy a Pacers elleni pofon után kikaptak a ligautolsótól is, sokkal inkább az akadozó védekezésen, de az sem segített, hogy az eddig ihletett formában játszó DeMar DeRozan 6/19-es mezőnymutatóval jutott 17 pontig, és hiába szedett 5 lepattanót, illetve osztott ki 7 gólpasszt a mezőnyben, nem fért bele ezen az estén, hogy nem estek a dobásai. A 28 pontos Zach LaVine így az 5/7 triplát bebombázó Lonzo Balltól, valamint a legutóbbi hiányzása után visszatérő Alex Carusótól (15 pont, 3 labdaszerzés) kapta a legtöbb segítséget támadásban, de azt a lendületet nem tudták ellensúlyozni, amit a Rockets cseréi hoztak a mérkőzésbe.

A Rockets legjobb dobói: House Jr. 18/12, Wood 16/6, Porter 14/6
A Bulls legjobb dobói: LaVine 28/9, Ball 19/15, DeRozan 17

Memphis Grizzlies–Toronto Raptors 113–126

Gary Trent Jr. robbantott. Az első félidőben csak rohant az eredmény után a Raptors, nem tudtak mit kezdeni a Grizzlies támadójátékával, így szedtek össze 12 pontos hátrányt a nagyszünetre – ezt a harmadik negyedben szinte teljesen eltüntették, az utolsó 12 percben pedig a maguk javára fordították a mérkőzést. Ebben a legnagyobb szerepet Gary Trent Jr. játszotta, aki a 26 pontjából 17 egységet a negyedik negyedben ért el, de a többi kezdő is hozzátette a magáét a vendégek sikeréhez: VanVleet (23 pont, 6 lepattanó, 7 gólpassz) sokoldalú játékkal vezette csapatát, míg Achiuwa, Barnes és Siakam egyaránt 17 pontig jutott, a Raptors kezdői kereken 100-nál álltak meg, és mindig akadt valaki, aki elő tudott lépni. Legközelebb a Pacers otthonában lezárják a hatmeccses idegenbeli túrájukat, ahol egy esetleges győzelemmel elérhetik az 50%-os mérleget.

Kétarcú volt a Grizzlies. Az első félidőben ellenállhatatlan támadójátékot mutattak be a hazaiak, dobtak 71 pontot 60% feletti mezőnymutatóval, viszont a fordulást követően ennek semmi nyoma nem maradt, 41%-os mezőnymutatóval és 4/16-os triplázással megálltak 42 pontnál. Papíron jól mutat, hogy öt játékosuk ért el legalább 16 pontot, viszont a második félidőben csak a 20 egységgel visszatérő Dillon Brooks tudott komolyabb veszélyt jelenteni, Ja Morant (23 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz, 3 labdaszerzés) már halványabb volt, ahogyan a 20 pontig jutó Desmond Bane is, míg az első félidőben 13-13-at szóró Jaren Jackson Jr. és Brandon Clark teljesen eltűnt a fordulás után és csak 3-3 pontot tettek hozzá a korábbi termésükhöz. A Grizzlies ezzel a vereségével 9-9-re áll, legközelebb a Hawks ellen próbálhatnak meg javítani.

A Grizzlies legjobb dobói: Morant 23, Bane 20/12, Brooks 20/6
A Raptors legjobb dobói: Trent Jr. 26/12, VanVleet 23/9, Achiuwa 17/9, Barnes 17/3, Siakam 17/3

Milwaukee Bucks–Detroit Pistons 114–93

Tovább robog a Milwaukee. Sorozatban ötödik győzelmét könyvelhette el a nagy formába lendülő Bucks, amely az előző sikeréhez hasonlóan ezúttal is végig kézben tartotta a dolgokat. Gyakorlatilag minden negyedben stabilan növelte a különbséget, folyamatosan jobbnak bizonyult, nem voltak nagy hullámvölgyei és komoly esélyt, vagy reményt nem adott a Detroitnak. A nagyszünetben meglévő 12 pontos fór már egy biztos alapot jelentett, ezt követően pedig tovább nyílt az olló és Jannisz Adetokunbo (33 pont, 12/17 mezőnyből), Jrue Holiday (22 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz), valamint Bobby Portis (28 pont, 6/7 tripla, 10 lepattanó) remeklésével könnyed győzelmet tudtak aratni. A 42%-os triplázás és a magabiztosan nyert lepattanózás is mellettük szólt, amiben kellett, abban egyértelműen jobbak voltak ellenfelüknél, így kipipálták a kötelezőt és minden korábbi gondjuk ellenére egyetlen meccs a hátrányuk a keleti második helyhez képest.

Most nem osztottak lapot a Detroitnak. Az utóbbi időben komoly ellenállást fejtett ki bárki ellen a Pistons, most viszont nem volt reális sansza arra, hogy meglepetést okozzon - a Bucks végig kontrollálta az eseményeket, a gyengén dobó, back-to-backet játszó vendégeknek pedig nem nyílt esélyük beleköpni a levesbe. Cory Joseph gyors kiválása nyilván nem segített, ahogy az sem, hogy Isaiah Stewart továbbra sem léphetett pályára az eltiltása miatt, de ezúttal Cade Cunningham és Jerami Grant is pocsék meccset játszott - 36%-os mezőnymutatóval, 24%-os triplázással és 16 gólpasszal nem nagyon lehet nyerni Milwaukee-ban, de következőleg a Clippers vendégeként is több kell tőlük.

A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 33/3, Portis 28/18, Holiday 22/9
A Pistons legjobb dobói: Lyles 19/6, Grant 13/3, Bey 13/9

Minnesota Timberwolves–Miami Heat 113–101

Tompa volt a Miami. Az előző esti szűk győzelem után most érezhetően fáradtan mozgott a Heat, a vendégeknél Bam Adebayo hét büntetőt is elrontott, Tyler Herro rengeteg dobást hibázott, Jimmy Butler keveset vállalt, Duncan Robinson sokat, de rosszul (5/15 tripla), Kyle Lowry pedig 23 percnyi játék alatt kipontozódott. A második negyedet így is meg tudták nyomni és ott ők kerültek előnybe, vezettek 12 ponttal is, de a fordulás után egyértelműen elfogyott az erejük, a fordulás után összesen 39 pontot tudtak dobni és kereken hússzal kaptak ki a Minnesotától - a 21 eladott labda, a festékben elszenvedett 40-28-as vereség, vagy a leindításból kaptot 25 pont is azt mutatja, hogy nem álltak a helyzet magaslatán. Ezek a botlások most már rendszeresnek számítanak náluk, az utóbbi tíz meccsükből ötször is kikaptak és már csak 12-7-re állnak, igaz, egyelőre ezzel is másodikak Keleten.

Edwards remekelt, ismét nyert a Minny. A hazaiak a zsinórban ötödik sikerüket könyvelhették el és nagy szériájuknak köszönhetően 9-9-re javultak, így most egálban vannak a Lakers-Grizzlies-Nuggets sorral a nyugati 7-10. helyen. A Wolves az első félidőben ugyan még kicsit akadozott, de a fordulás után ráerőltette akaratát a fáradó Heatre, a mostanában látott nagyon szigorú védekezés ismét előkerült és gyakorlatilag darabokra szedték ellenfelük játékát, ezzel alapozták meg a sikerüket. A pontot az i-re pedig Anthony Edwards tette fel, aki 33 pontal, 14 lepattanóval és 6 gólpasszal, szenzációs teljesítménnyel lett a mérkőzés legjobbja, ő mindenhol ott volt és mindenhol gondot okozott az ellenfélnek. Rajta kívül a 29 pontos Malik Beasley is remekelt, az pedig belefért nekik, hogy Karl-Anthony Towns ne nagyon tudjon érvényesülni Adebayo mellett - franchise-rekordnak számító 55 triplát emeltek rá, 18-at be is vertek, úgyhogy Chris Finch vezetőedző elégedetten értékelt...

A Timberwolves legjobb dobói:
Edwards 33/18, Beasley 29/15, Russell 20/12
A Heat legjobb dobói: Adebayo 18, Robinson 17/15, Butler 16, Herro 16/12

New Orleans Pelicans–Washington Wizards 127–102

Gondban a Washington.
Az elvesztett rangadók még beleférhetnek, de ez a mérkőzés minden szempontból hatalmas csalódás a Wizards számára, hiszen védekezésben és támadásban is óriásit betlizett az eddig élcsapat-szintet hozó társaság. Ugyan ők voltak az esélyesek a meccs előtt, de a pályán már egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy nyerhetnek, már a nagyszünetig kikaptak 22 ponttal, később égtek 31-gyel is és egy másodpercig sem vezettek az este folyamán, konkrétan felmosta felük a padlót a liga egyik leggyengébbnek tartott csapata. Wes Unseld Jr., a Wizards vezetőedzője csak annyit mondott, hogy a Pels energiaszintje teljesen más kategória volt hozzájuk képest, az akarat és az agresszivitás miatt kaptak ekkora pofont - Davis Bertans visszatérése sem segített, a dobógép tíz kihagyott meccs után egy 1/10-es mezőnymutatóval jelentkezett játékra. Elkezdtek visszacsúszni, következőleg Oklahoma Cityben nyerniük kell.

Most rendben volt a Pelicans.
Willie Green, a hazaiak vezetőedzője szerint eddig nem játszott elég keményen a csapata, most viszont megvolt a szükséges agresszivitás, a hozzáállás, a mentalitás - könyörtelenül lecsaptak a Wizards hibáira, megbüntették az első félidőben eladott 13 labdát és több fokozattal gyorsabban játszottak, mint ahogy azt megszoktuk tőlük. Egyénileg Brandon Ingram (26 pont 60%-kal) és Jonas Valanciunas (21 pont, 11 lepattanó, 4 gólpassz alig 24 perc alatt) emelhető ki leginkább, de szinte mindenki jól játszott, csapatszinten 40% felett tripláztak és 33 gólpasszt osztottak szét, főleg ez utóbbi adat a lényeges - remekül megtalálták egymást és megfelelő ütemben jöttek a passzok. Ezúttal konkrétan lejátszották a Washingtont, amire büszkék lehetnek, főleg hogy ez még csak az idei negyedik győzelmük volt - de ha ezen a szinten folytatnák, hamar elindulnának felfelé...

A Pelicans legjobb dobói: Ingram 26/3, Valanciunas 21/3, Hart 16/3
A Wizards legjobb dobói: Beal 23, Neto 13, Dinwiddie 11/3

Oklahoma City Thunder–Utah Jazz 104–110

Mitchell döntött a végén. Szoros meccset játszottak a felek, az esélyesebbnek tartott Jazz nem tudott az OKC fölé nőni, sőt, az első negyedet elbukták a vendégek és még a nagyszünetben is hátrányban voltak - a fordulás után feljavultak, de csak nyolc pont volt a legnagyobb különbség bármelyik oldal javára. A derbi egészen a legvégéig ide-oda billegett, két és fél perccel az órán is 101-101 volt az állás, de itt előbb Mike Conley dobott egy nagyon fontos duplát, majd Donovan Mitchell eldöntötte a küzdelmet: a hátvéd egymaga hat pontot szerzett az utolsó percben és mivel a Thunder részéről összesen egy Giddey-tripla érkezett 101-101 után, így ez elégnek bizonyult a sikerükhöz. Mitchell egyébként gyengén játszott (13 pont, 6/16 mezőnyből, 1/7 tripla), de öten is 15-20 pont között dobtak a Jazznél, Rudy Gobert (15 pont, 17 lepattanó, 2 labdaszerzés, 5 blokk) pedig ezúttal is megkerülhetetlen akadályt jelentett a festékben, úgyhogy végül a dobógéptől elég volt az a bizonyos utolsó perc is ahhoz, hogy hozzák a kötelezőt.

A végén hiányzott SGA.
Ezúttal is Shai Gilgeous-Alexander nélkül lépett pályára az OKC, de a vezér hiányát egészen a hajráig ellensúlyozni tudták jó védekezéssel, illetve Lu Dort (27 pont, 5/12 tripla), valamint Josh Giddey (19 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz, 3/4 tripla) nagyszerű játékával. A végén azonban kellett volna valaki, aki megcsinálja a győztes játékokat és tartja a lépést Mitchell-lel, abban a fázisban már semmi másra nem volt szükség - így viszont az utolsó hét támadásukból egy kosarat, egy eladott labdát és öt elrontott dobást sikerült kihozni, amelyből nem sülhetett ki más, csak vereség. Összességében nem lehet panasz a teljesítményükre, de mivel a végét elrontották, így sorozatban negyedszer is kikaptak és nem tudták borítani a papírformát - következőleg a Washingtont fogadják majd.

A Thunder legjobb dobói: Dort 27/15, Giddey 19/9, Robinson-Earl 13/9
A Jazz legjobb dobói: Clarkson 20/9, Bogdanovic 19/6, Conley 18/12

San Antonio Spurs–Atlanta Hawks 106–124

Simán nyert a Hawks. Az egálra hozott első negyed után különösebb nehézség nélkül érvényesítette a papírformát az Atlanta, a két középső játékrészt kereken húsz ponttal nyerték meg a vendégek és ezt a különbséget tartani is tudták, egyáltalán nem forgott veszélyben a sikerük. Trae Young azt csinált, amit csak akart (31 pont, 14/22 mezőnyből, 7 lepattanó, 11 gólpassz), Bogdan Bogdanovics 18 ponttal és 4/6 triplával segített, Clint Capela 11 ponttal, 13 lepattanóval, 5 labdaszerzéssel és 3 blokkal elöl-hátul remekelt, de Collins, Huerter, Gallinari, Reddish és Williams is elérte még náluk a tíz pontot. Az 50% feletti mezőnymutató és a 46%-os triplázás magáért beszél, más súlycsoportban voltak, mint a Spurs, úgyhogy sorozatban hatodszor nyertek és javítani tudták az eddigi 1-8-as idegenbeli mérlegüket is.

Nem volt köze a meccshez a Spursnek.
"A védekezésünk cserben hagyott minket, nagyon rosszak voltunk hátul, míg Trae Young szuperül játszott. A Hawks végrehajtotta a játékait, mindent megkapott, amit csak akart, ezért megérdemli a dicséretet" - értékelte a látottakat Gregg Popovich, a Spurs edzője. A hazaiaknak valóban nem sok közük volt az estéhez, csak az első negyedben tudták tartani a lépést, azt követően szépen lemaradtak és a pocsék védekezés miatt igazából meg sem nehezítették ellenfelük dolgát. Bryn Forbes 23 pontos szezoncsúcsa szép dolog, csak nem mentek vele semmire, ugyanez mondható el Dejounte Murray 22 pontos, 8 lepattanós, 11 gólpasszos estéjéről, úgyhogy sorozatban hatodszor is kikaptak és az egész ligában csak négy csapatot előznek meg jelenleg.

A Spurs legjobb dobói: Forbes 23/9, Murray 22/12, Johnson 15/6, Pöltl 15
A Hawks legjobb dobói: Young 31/6, Bogdanovics 18/12, Collins 15

Golden State Warriors–Philadelphia 76ers 116–96

A végére elfogyott a Philly. Joel Embiid és Tobias Harris nélkül két legjobb játékosának hiányában állít ki erre a meccsre a Sixers és bár Seth Curry és Danny Green is visszatért, a bravúrt végül nem sikerült összehozniuk. Pedig jól kezdtek, az első negyedet 34-23-ra nyerték és még a második játékrészben is tartani tudták a lépést, a nagyszünetben is ők vezettek kilenc ponttal, aztán a fordulás után elfogyott az erő, a feljebb kapcsoló Warriors pedig lesöpörte őket. A GSW a harmadik negyedben már fordított, majd a záró etapot 30-12-re nyerte meg és úgy aratott kiütéses győzelmet, hogy egy félidő után még reális reményei lehettek a Sixersnek is. Csak Seth Curry (24 pont 50%-kal) és Tyrese Maxey (19 pont, 5 gólpassz) tudott érdemi veszélyt jelenteni a hazai gyűrűre, de ők is inkább csak büntetőből, abból ketten együtt 17/18-at jegyeztek, egyébként viszont csapatként csak 42,5%-kal mezőnyöztek és 30% alatt tripláztak, ez nem lehetett elég az üdvösséghez. Volt egy biztató első félidejük, de a ligaelső otthonában ennél több kell - nagyon várják már, hogy kiegészüljön a keretük, mert hosszú hetek óta botladoznak a hiányzó kulcsjátékosok miatt.

Megoldotta a feladatot a Warriors.
Beragadt a rajtnál a listavezető és csak a harmadik negyedben tudta átvenni az irányítást, de onnantól már olyan szintű kontroll alá vonta a mérkőzést, hogy nem lehetett kérdés a vége. Steph Curry (25 pont, 10 gólpassz, 6/11 tripla) mellett mindenki hozzátette a magáét, 52,5%-kal dobtak mezőnyből, 39,5%-kal tripláztak és 32 gólpasszt osztottak ki, a második félidőben már olajozottan, könnyedén játszották a maguk játékát és jutottak el a kívánt dobóhelyzetekig. A harmadik negyed végén triplákkal sorozták meg ellenfelüket és itt tudtak fordítani, aztán a záró etap már a tiszta dominanciáról szólt - ezzel zsinórban ötödször nyertek és 16-2-vel továbbra is magabiztosan vezetik a tabellát.

A Warriors legjobb dobói: Steph Curry 25/18, Wiggins 19/6, Poole 17/6
A 76ers legjobb dobói: Seth Curry 24, Maxey 19, Green 10/6

Sacramento Kings–Portland Trail Blazers 125–121

A Kings volt jobb a végén.
A pocsék formában lévő, nemrég edzőváltáson áteső hazaiak a hajrában tudták a maguk javára eldönteni a találkozót, amelyen hat technikait osztottak ki a játékvezetők és egy-egy kiállítást is láthattunk - a Portlandnél Rob Covingtont, a Kingsnél pedig a vezért, De'Aaron Foxot szórták ki. Utóbbi hat perccel a vége előtt, egypontos előnynél távozott a parkettről, de társai (akik a kezdő centert, Richaun Holmest is nélkülözték az egész meccsen) találtak megoldást, az 5/11 triplás Buddy Hield fontos pontokat szerzett, Davion Mitchellnek is volt két nagy kosara, Marvin Bagley III pedig előbb egy támadópattanót tett vissza, majd fél perccel az órán, 118-114-es előnyben beverte a meccset eldöntő triplát is - abból már nem lehetett visszaút, bár Hield még 4/4 büntetőt azért elsüllyesztett. Az utóbbi hetek kálváriája után nagyon kellett már nekik egy ilyen győzelem, most fejben is jóval erősebbnek tűntek, mint korábban, még ha a kapott technikaik ezt nem is támasztják alá. Alvin Gentry ezzel első győzelmét jegyezte a Kings vezetőedzőjeként és természetesen elégedett is volt csapatával, következőleg pedig a Lakers vendégeként sem lesznek elveszettek, ha ott is így pörögnek majd.

Oké, idegenben még mindig nem megy. Idei legjobb formáját futva érkezett meg erre az összecsapásra a Blazers, amely játékban rendezte magát, felépítette Damian Lillardöt és sorozatban négy, illetve hatból öt mérkőzést megnyert ezt megelőzően. Az egyetlen kérdés az volt, hogy idegenben mi marad meg ebből, hiszen 1-7-re álltak vendégként a találkozó előtt, a válasz pedig az lett, hogy maximum a támadójáték. Elöl rendben voltak, Lillard (32 pont, 10 gólpassz, 15/16 büntető), Jusuf Nurkic (28 pont, 17 lepattanó, 5 gólpassz) és Norman Powell (22 pont, 5/10 tripla) együttes remeklésére építve mindent megcsináltak támadásban, ami a győzelemhez kellett, viszont védekezésben olyan szinten erőtlennek bizonyultak, hogy azt az egyébként padlón lévő Kings is kihasználta. Ebben természetesen benne lehetett a back-to-back is, a második félidőben már főleg fejben tűntek kicsit fáradtnak, mindenesetre tény, hogy idegenben ismét kikaptak - ez nem túl jó előjel a következő meccsükre, amikor a ligaelső Golden State-hez látogatnak...

A Kings legjobb dobói: Hield 22/15, Fox 21/3, Mitchell 16
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 32/9, Nurkic 28, Powell 22/15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik