Megállíthatatlan a San Jose, Los Angelesben kapott ki a Kings

Vágólapra másolva!
2013.02.01. 09:39
null
Calgaryban kikapott a házigazda, de a körítés vigasztal (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 13. játéknapján pályaválasztóként szenvedett háromgólos vereséget a Boston Bruins, a Columbus Blue Jackets, a New York Rangers és a Calgary Flames. Szétlövés után őrizte meg hibátlan mérlegét a ligaelső San Jose Sharks, míg maratoni szétlövésben maradt alul Los Angelesben a Kings – a címvédő továbbra sem talál magára, de legalább most ponthoz jutott.

 

Hiába húzott el két góllal a 29. perc elejére a San Jose, a 41. percben már egyenlített az Edmonton, amely elhúzta a szétlövésig. Ott viszont két Oilers-játékos hibázott, így a harmadik kísérletre már szükség sem volt, hiszen a három Sharks-próbálkozó közül kettő sikerrel járt. Hetedik győzelmét aratta a San Jose, a másodikat a rendes játékidőn túl.

Az 58. mp-ben érkező Predators-gólra a 14. perc elején fórból felelt a Kings, hogy utána eljussanak a ráadásig a felek. A szétlövésben nyolc párra volt szükség, a vendégek négyet, a házigazdák csupán hármat értékesítettek. A Nashville két ponthoz jutott végül úgy, hogy már negyedszer kellett szétlőnie a szezonban, és korábban háromszor a rövidebbet húzta.

A gól nélküli első harmadot követően a második bostoni felvonásban kinyitották a gólzsákot a felek: a Buffalo Sabres vezető találatára három hazai gól érkezett, a játékrész vége mégis ugyanúgy iksz lett, mint az elsőé. A záró részben ismét vezetéshez jutott a Bruins, de a háromgólos Thomas Vanek vezérelte látogatók megállíthatatlanok voltak, és átgázoltak a Bostonon.

Kétszer vezetett a Washington, kétszer egyenlített a Toronto, majd az 50. percben Matt Frattin a győztes találatot is megszerezte a Maple Leafsnek. A ligautolsó Capitals a hetedik meccséből ötödször maradt pont nélkül.

Nem tudta magáról leszakítani ellenfelét a New York Islanders, amely előbb két, majd kétszer egy góllal is vezetett a Devils otthonában, de a szívós New Jersey-i házigazdák mindig egalizáltak. A végül túlórába bonyolódó összecsapáson Brad Boyes 62:01-nél fórban játszva döntött.

Jevgenyij Malkin kezdte a 84. mp-ben, James Neal és Simon Despres folytatta a harmadik harmadban, a Pittsburgh Penguins pedig lenullázta a Rangerst New Yorkban. A rutinos Tomás Vokoun 28 lövést hárítva zárt shutouttal, Pingvin-kapusként első alkalommal.

Szinte az első harmadban megnyerte a St. Louis a Columbus Blue Jackets elleni meccset, hiszen bő tíz perc leforgása alatt vágott hármat. A megszeppent házigazdák a második etap végjátékában szépítettek, de azzal már nem mentek sokra. A Blues a hetedik mérkőzéséből a hatodikat nyerte meg.

Calgaryban folytatta a szezon eleji szenvedését a Flames, amely a Coloradótól kapott egy hatost. Pedig két harmadon át a házigazdák tartották a lépést ellenfelükkel, valamint az ikszes mérkőzésállást is, akkor azonban érkezett Paul Stastny, aki előbb fórból, majd akcióból is betalált, eldöntve ezzel a nyitott kérdéseket. A Calgary az ötödik fellépéséből a harmadikat veszítette el.

Második győzelmét aratta a Panthers, amely Floridában nyert hárommal a Winnipeg Jets ellen. Az első harmad gól nélkül ért véget, a záró felvonás viszont hét találatot hozott, s ebből a házigazdák ötöt vállaltak, négyet az 51. perc után. A Panthers hat góljából – amelyet hat különböző játékos szerzett – három fórból született.

NHL
ALAPSZAKASZ, 13. JÁTÉKNAP
New Jersey Devils–New York Islanders 4–5 – h. u.
Toronto Maple Leafs–Washington Capitals 3–2
Boston Bruins–Buffalo Sabres 4–7
Columbus Blue Jackets–St. Louis Blues 1–4
New York Rangers–Pittsburgh Penguins 0–3
Florida Panthers–Winnipeg Jets 6–3
Calgary Flames–Colorado Avalanche 3–6
Los Angeles Kings–Nashville Predators 1–2 – szétlövéssel
San Jose Sharks–Edmonton Oilers 3–2 – szétlövéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik