Joel Embiid vezette győzelemre a Sixerst, hibátlan maradt a Spurs

Vágólapra másolva!
2019.10.29. 09:39
null
Joel Embiid győzelemre vezette a Sixerst (Forrás: Twitter)
Feljavult és megszerezte első győzelmét a Warriors, javított a Bucks és a Clippers, legyőzte a Thundert a Houston – megvan az első Knicks-siker, egypontos meccset húzott be Phoenixben a Jazz, nem hibázott a Toronto. Ez történt hajnalban az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában.

 

Detroit Pistons–Indiana Pacers 96–94

Rose kosara döntött. Nem volt a legszínvonalasabb mérkőzés, de szinte végig a Detroit vezetett annak ellenére, hogy a második félidőre már nagyon elfogyott támadásban és a fordulás után összesen 37 pontot tudott szerezni. A negyedik negyedben jött is egy hullámvölgy, a kilencpontos előnyből négypontos hátrány lett a végjátékban és úgy tűnt, hogy bajban vannak a hazaiak – aztán érkezett egy kissé szerencsés Kennard-tripla, majd 28 másodperccel az órán az egyébként idei leggyengébb meccsét játszó Derrick Rose, aki egy betörésből visszavette csapatának a vezetést. Ez pedig győztes dobásnak bizonyult, a túloldalon Brogdon, majd a támadópattanó után Warren is hibázott, Kennard bedobott még egy büntetőt, a vendégek pedig két másodperc alatt nem tudtak már csodát tenni. A Pistons így nagy csatában hozta az első hazai győzelmét, melyhez ezúttal Andre Drummond (18 pont, 18 lepattanó, 2 blokk, 6 eladott labda) és a padról beszálló Christian Wood (19 pont, 12 lepattanó, 3/3 tripla) tette hozzá a legtöbbet – most mennek Torontóba, ahol szeretnének meglepetést okozni.

Nem tud nyerni a Pacers. Sorozatban harmadszor is kikapott az Indiana, pedig a negyedik negyed második felében úgy tűnt, hogy most meglehet az idei első győzelme, Domantas Sabonis (21 pont, 14 lepattanó), Malcolm Brogdon (15 pont, 8 lepattanó, 11 gólpassz) és TJ Warren (19 pont, 5 labdaszerzés) is itt villant meg, átvették a vezetést, ám az utolsó másfél perc nagyon rosszul alakult számukra – elöl-hátul hibázgattak, ezeket pedig a Pistons megbüntette. Védekezésben és keménységben ugyan javultak az első két meccshez képest, de most támadásban nem volt meg a ritmus, csak 41 százalékkal dobtak mezőnyből, 30 százalék alatt tripláztak és egyetlen olyan fegyverük sem akadt, amit stabilan, folyamatosan használhattak volna – annak ellenére szenvedtek vereséget, hogy száz pont alatt kaptak, nyerték a támadópattanózást és 13-mal kevesebb labdát adtak el, mint ellenfelük. Hiába győztek 16–3-ra leindításból és 54–40-re a festékből, a Detroit egyszerűen pontosabban dobott, az első félidőben mindenképp és különösen kintről, ahonnan Kennardék 50 százalék feletti hatékonysággal zártak. Valamelyest tehát javultak, de még mindig nem az igazi a csapat, következőleg Brooklynban próbálhatnak meg bizonyítani.

A Pistons legjobb dobói: Wood 19/9, Drummond 18, Kennard 14/9
A Pacers legjobb dobói: Sabonis 21/3, Warren 19/3, Turner 16/3

New York Knicks–Chicago Bulls 105–98

Nagyszerűen zárta a meccset a Knicks. Borzasztóan kezdtek a hazaiak és az első negyedben 18 pontos hátrányt szedtek össze, innen próbáltak meg visszajönni és izgalmassá tenni a végét – a nagyszünetben már „csak” tíz volt közte, a záró etap pedig nyolcpontos Bulls-előnnyel vette kezdetét. A végére azonban beindult a New York-i henger: Bobby Portis alaposan megszórta volt csapatát (28 pont, 11 lepattanó, 2 blokk, 4/4 tripla) és az ő parádéjával eltüntették a hátrányt, majd triplájával az utolsó két percben, a meccs során először át is vették a vezetést – ennek a magasember annyira megörült, hogy gyorsan bebombázott még egy távolit, a Knicks pedig összességében egy 15–0-s (!) rohammal zárta a találkozót. Ez elégnek bizonyult a győzelemhez, a Portis-parádé mellett az újonc RJ Barrett (19 pont, 15 lepattanó, 5 blokk) is kiemelendő, de összesen hatan érték el náluk a tízpontos határt, leszedtek 25 (!) támadópattanót és nagyot küzdve, komoly hátrányból felállva megszerezték idei első győzelmüket - ebbe most még a 12 kihagyott büntető is belefért, egyszerűen jobban akarták, mint a Chicago.

A végére elfogyott a Bulls. Kiválóan kezdtek és kihasználták a Knicks 2/15-ös mezőnymutatóját a vendégek, onnantól próbálták tartani a megszerzett előnyüket, figyeltek az eladott labdákra, a befejezéseknél pedig Zach LaVine (21 pont, 8/18 mezőnyből), Wendell Carter Jr. (20 pont, 10 lepattanó, 3 blokk) és Lauri Markkanen (18 pont, 5/13 mezőnyből) került előtérbe. A Knicks akarata azonban felőrölte őket, a 63–38-ra elvesztett lepattanózást nem tudták ellensúlyozni és bár egyszer még tudtak válaszolni (88–88-nál egyenlített a New York, amire egy 10–2-vel felelt a Bulls), de az utolsó három percben összeomlottak – 90–98-ról lett 105–98, ők az utolsó hét dobásukat mind elrontották, míg a Knicks átrohant rajtuk. Ezzel a vereséggel 1–3-ra állnak, most pedig utaznak tovább Clevelandbe.

A Knicks legjobb dobói: Portis 28/12, Barrett 19, Knox 14/6
A Bulls legjobb dobói: LaVine 21/6, Carter Jr. 20, Markkanen 18/6

Toronto Raptors–Orlando Magic 104–95

Százra várva. Az Orlando az egyetlen NBA-csapat, amely ebben a szezonban még egyszer sem érte el a száz dobott pontot, a társaság a harmadik meccsén is ez alatt maradt, úgyhogy nagyon tovább nem is kell menni, amikor a vereség okait keressük – 38 százalékkal dobtak mezőnyből, így azért elég nehéz nyerni a címvédő otthonában. Nik Vucsevics (1/13 mezőnyből) és Aaron Gordon (1/6) egészen pocsék napot fogott ki, úgyhogy hiába szórt 24 pontos karriercsúcsot 5/7 triplával Jonathan Isaac, hiába jutott el 18 egységig Evan Fournier, illetve hiába esett be 6/11 dobása, közte 1/4 triplája is Markelle Fultznak (13 pont, 5 gólpassz), ez kevésnek bizonyult az üdvösséghez. A negyedik negyedben azért így is tudtak vezetni egy 13–0-s rohamot, amellyel a masszív hátrányukból visszajöttek a meccsbe, sőt, 9–7 után először vezetni is tudtak 89–87-re, de ezzel ellőtték minden puskaporukat, az utolsó négy perc megint a Torontóé volt, ők pedig ismét nem tudtak folyamatosan betalálni – kikaptak, a támadójátékukkal egyre elégedetlenebbek, következőleg a Knicks ellen lesz lehetőségük javítani.

Megoldotta a végét a Raptors. Kellően aktívan védekezett a bajnok, az első negyedben megszerzett kilencpontos előnyére tudott is építeni a folytatásban, a harmadik játékrészben futott egy 11–2-t és a záró etapban is 15 egység körüli fórban volt – úgy tűnt, hogy szépen lemenedzseli a végjátékot. Nem így történt, a Magic feltámadt és átvette a vezetést, de aztán Nick Nurse egy időkéréssel rendezte a sorokat és visszavágtak a hazaiak: Pascal Siakam egy 2+1-es játékkal, Kyle Lowry egy triplával és két büntetővel jelentkezett, majd az irányítót nem sokkal később tripladobás közben faultolták és egyszer sem hibázott a vonalról – ismét az Orlando fölé nőttek, ráadásul 13/13-at dobtak a vonalról ebben a negyedben, nem tették meg azt a szívességet, hogy hibázzanak. A kanadaiak így végül hozni tudták a kötelezőt, 3–1-re állnak, Siakam megint jó volt (24 pont, 9 lepattanó, 3 gólpassz, 9/16 mezőnyből), Lowry is pörgött, amikor kellett (26 pont, 5 lepattanó, 6 gólpassz, 7/18 mezőnyből), Fred VanVleet is kivette a részét a kreálásból és most Marc Gasol is eredményesebb tudott lenni – ugyan ők is 40 százalék alatt maradtak mezőnyből, de nekik ez most belefért, következőleg a Detroitot fogadják.

A Raptors legjobb dobói: Lowry 26/9, Siakam 24/3, VanVleet 14/3
A Magic legjobb dobói: Isaac 24/15, Fournier 18/3, Fultz 13/3

Atlanta Hawks–Philadelphia 76ers 103–105

Joel Embiid visszatért. Az előző meccset kihagyta a Philly centere, az első bajnoki pedig még nem igazán róla szólt, úgyhogy ez volt az első olyan alkalom idén, amikor a középpontba került – 36 pontot szerzett 12/19-es mezőnymutatóval, 10/10 büntetővel, ráadásul leszedett 13 lepattanót, kiosztott 5 gólpasszt és ellopott 3 labdát is, egyértelműen ő volt csapata vezére. A Sixersnek pedig nagy szüksége is volt rá, mert az első negyed dobópárbajában komolyabb hátrányt szedett össze és a védekezést csak a második félidőre sikerült összerakni, igaz, akkor nagyon: a szezont MVP-formában kezdő és az első félidőben is parádézó Trae Youngot a harmadik-negyedik negyedben összesen hat ponton tartották, ez kulcsfontosságú volt a sikerükhöz. Amelyért azonban így is meg kellett küzdeniük, az utolsó öt percben egy 15–5-ös rohammal fordítottak, Embiid mellett a pocsékul dobó Tobias Harris is itt talált kicsit magára, majd öt másodperccel az órán, 103–103-nál Al Horford passzolta be szépen a labdát Embiidnek, akit faultoltak, a center pedig hidegvérrel bedobta a két büntetőt. Ez volt a döntő faktor, az utolsó védekezésnél megint elvették a lehetőséget Youngtól, úgyhogy ha nem is könnyedén, de ismét nyertek, 3–0-ra állnak és érdekes módon már ennyi idő után is ők az egyetlenek, akik még veretlenek Keleten.

Ezt még kicsit tanulni kell. Trae Young nem igazán talált ellenszert arra, ahogy a Philly védekezett rajta a második félidőben, folyamatosan kivették a kezéből a labdát, ezzel pedig kihúzták a Hawks méregfogát is: az első negyedben 40 pontot dobtak, majd a teljes második félidőben összesen 38-at, látszott, hogy mennyire megfogta őket a Sixers. Azonban ennek ellenére is bőven volt esélyük a győzelemre, öt perccel a vége előtt még nyolc ponttal vezettek, ám innentől teljesen beszakadt a támadójátékuk, amit tetéztek egy clutch eladott labdával és azzal, hogy sorozatban hat (!) védekezésből kaptak pontot – itt könyörtelenül pontosan támadott a Philly. Ezt a harcmodort és az ilyen kiélezett végjátékot egy ennyire jó csapat ellen még kicsit tanulnia kell Youngnak és a fiatal Atlantának, ezúttal vereség lett a vége, de nem voltak messze a sikertől – most a Jimmy Butlerrel megerősödő Miamihoz látogatnak, az is komoly feladatnak ígérkezik.

A Hawks legjobb dobói: Young 25/6, Collins 16/3, Hunter 14/6
A 76ers legjobb dobói: Embiid 36/6, Richardson 14/6, Simmons 13, Harris 13/3

Milwaukee Bucks–Cleveland Cavaliers 129–112

Nagyon mély a Bucks. Ezúttal nem nagyon találta a dobását a hazaiak MVP-je, Giannis Antetokounmpo, akinek a 14 pontjához 15 mezőnykísérletre volt szükség és nem róla szólt a találkozó – villogott viszont Khris Middleton (21 pont, 3/5 tripla), a padról George Hill (19 pont, 8 lepattanó, 7/10 mezőnyből) és Pat Connaughton (14 pont, 4-4 lepattanó és gólpassz, 4/5 tripla) szállt be extrán, de Brook Lopez, Wesley Matthews és Eric Bledsoe is tíz pont fölé jutott, Kyle Korver 3/3 triplájáról nem is beszélve. A gála és a kiütés elmaradt, Mike Budenholzer minden játékosát 30 perc alatt tartotta, de a hazai győzelem igazán nem forgott veszélyben – ugyan bő kilenc perccel az órán öt pontra visszajött a Cavs, de itt sebességet váltott a Milwaukee és egy 28–12-es rohammal, Middleton vezérletével eldöntötte a találkozót. A Bucks így 2–1-re áll, csütörtök hajnalban pedig rangadót játszik, amikor a Celtics vendége lesz Bostonban.

A Cavs megtette, amit lehetett. Nem érheti szó a clevelandi ház elejét, az első negyedet még meg is nyerték a vendégek és tartották magukat, amíg lehetett, de a Milwaukee természetesen eléggé más szintet képvisel – igyekeztek tökéletesen védekezni Antetokounmpón, de hiába, a többiek alaposan megszórták őket. Azért amikor a Bucks lassított, akkor feljöttek, Collin Sexton (18 pont, 8/15 mezőnyből), Tristan Thompson (17 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz), Kevin Love (15 pont, 16 lepattanó) és a padról beszálló Jordan Clarkson (17 pont, 4 gólpassz) is nagyon akart, de a hazaiak 50 százalék feletti mezőnymutatója és 45 százalékkal bevert 17 triplája sok volt nekik – ennyire telt tőlük, következőleg a Bulls ellen, hazai pályán sokkal jobb esélyeik lehetnek.

A Bucks legjobb dobói: Middleton 21/9, Hill 19/3, Connaughton 17/12
A Cavaliers legjobb dobói: Sexton 18/6, Thompson 17, Clarkson 17/6

New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 123–134

Valami ilyesmit remélhettek a Golden State-nél. Két vállalhatatlan vereség után most némileg váratlanul, egy back-to-back második felén szedte össze magát a Warriors és bár a védekezés most sem volt az igazi, ezúttal volt annyi tűzerejük, hogy túldobják aktuális ellenfelüket. Egyrészt feljebb kapcsoltak a sztárok, Steph Curry (26 pont, 11 gólpassz, 9/17 mezőnyből, 1 eladott labda) és D'Angelo Russell (24 pont, 7 lepattanó, 8 gólpassz) mellett Draymond Green is összeszedte magát és hozott egy tripla-duplát (16 pont, 17 lepattanó, 10 gólpassz), másrészt a kiegészítők közül többen is extrát játszottak – főleg a padról 23 ponttal, 11 lepattanóval, 4/6 triplával beszálló Damion Lee-t kell kiemelnünk, de Glenn Robinson III (12 pont, 9 lepattanó) és Jordan Poole (13 pont, 3/5 tripla) is felhívta magára a figyelmet. Így, hogy minden összeállt, sikerült is nyerniük, sőt, dominálniuk, a végeredmény nem tükrözi hűen a különbséget, mert a végén leeresztettek és 44 pontot kaptak az utolsó negyedben – egyébként öt perccel a vége előtt 29 egységgel vezetett a GSW és a kiváló támadójátékával átgázolt a New Orleanson. Azt azért Green és Curry is elmondta, hogy ettől még nem lettek jó csapat, de az tény, hogy az első két, borzalmas vereség után jót tett nekik az, hogy sikerült egyet nyerniük...

Védekezés nélkül nehéz lesz. Negyedik meccsét is elvesztette a Pelicans, méghozzá úgy, hogy a négyből kétszer minimum 130, kétszer pedig minimum 120 pontot kapott, ez az, ami biztosan nem fog beleférni, ha akarnak valamit ettől a szezontól – rendben, Zion Williamson, Derrick Favors és Jrue Holiday sem játszott, de ettől még otthon, pihentebben fogadhatták a GSW-t, mégsem volt esélyük egy pillanatig sem. Alvin Gentry vezetőedző is azt emelte ki, hogy semmi közük nem volt a meccshez, ez az, ami igazán zavarja, hiába voltak egyébként biztató egyéni teljesítmények a csapatában – Brandon Ingram megint szép számokat hozott (27 pont, 10 lepattanó, 6 gólpassz), az újonc Nick Alexander-Walker is így tett (15 pont, 9 gólpassz), illetve a 19 pontos Jaxson Hayes is zsákolt pár olyat, aminek azért tapsolt a publikum. Ez viszont így összességében nagyon kevés, ráadásul most a Denverrel találkoznak...

A Pelicans legjobb dobói: Ingram 27/12, Hayes 19, Williams 16/9
A Warriors legjobb dobói: Curry 26/12, Russell 24/9, Lee 23/12

Houston Rockets–Oklahoma City Thunder 116–112

A második félidőben kapcsolt feljebb a Houston. Pocsékul kezdték a mérkőzést a hazaiak és az első negyedet 13 ponttal el is vesztették, védekezésben nagyon gyengék voltak és a támadójáték sem volt igazán ritmusos, lendületes, sokkal inkább erőlködős. A nagyszünetben még mindig az OKC vezetett tízzel, ám a fordulás után összekapta magát hátul a Rockets, ez megadta az alapot a támadásokhoz is és egy 17–4-es futással sikerült fordítaniuk – összességében 21 ponttal, 39–18-ra nyerték a harmadik negyedet, innentől pedig már nem adták ki a kezükből a vezetést. El azért nem dőlt a meccs, a Thunder végig tapadt, de párpontos előnyét már beosztotta a Rockets, a végjátékban a volt csapata ellen először pályára lépő Russell Westbrook (21 pont, 9/16 mezőnyből, 12 lepattanó, 9 gólpassz) villant párat, PJ Tucker (17 pont, 9 lepattanó, 5/7 tripla) bevert egy fontos hármast, James Harden pedig azt csinálta, amit egész meccsen, vagyis könyörtelenül büntetőzött, ami elég volt a sikerhez. A korábbi MVP úgy dobott 40 pontot, hogy a triplavonalon túlról megint csak erőlködött (3/14...), ezt viszont 21/22 (!) büntetővel kozmetikázta, igaz, vele a pályán mínusz 3-ban volt a Houston, míg Westbrookkal +19-ben...

Játékon kívül megtörtént, aminek kellett. A houstoni publikum komoly ovációval fogadta a Thunderrel visszatérő Chris Pault, akit nyáron cserélt el a klub Russell Westbrookra, levetítettek egy kisfilmet is CP3-nek, aki megköszönte mindezt és elmondta, hogy Houstonban töltött ideje alatt bizonyos emberek szinte már a családjává váltak. Persze Westbrook és az OKC között még erősebb volt a kötelék, a meccs előtt is összeölelkezett mindenkivel, majd utána be is ment a vendégek öltözőjébe, de azt elmondta, hogy a pályán nincs barátság, ott jobb, ha nem beszélnek hozzá – azon kívül viszont pontosan úgy viselkedett mindenki, ahogy várhattuk. A Thundernél egyébként Paul nem alkotott igazán maradandót most (15 pont, 6/14 mezőnyből, 4 gólpassz, 6 eladott labda), inkább Shai Gilgeous-Alexander (22 pont, 9 lepattanó, 4 gólpassz) és Dennis Schröder (22 pont, 4/8 tripla, 5 lepattanó, 7 gólpassz) vitte a prímet, de ez nem volt elég a houstoni győzelemhez, az pedig aggodalomra ad okot, hogy a negyedik negyedben Steven Adams bement az öltözőbe és nem tért már vissza – fáj a térde, de pontosan nem tudni, hogy mekkora a gond.

A Rockets legjobb dobói: Harden 40/9, Westbrook 21, Tucker 17/15
A Thunder legjobb dobói: Gilgeous-Alexander 22/6, Schröder 22/12, Gallinari 17/6

San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 113–110

Simább volt ennél. A mérkőzés elejét és végét is nagyon elrontotta a San Antonio, a mérkőzés képe alapján viszont nagyobb volt a különbség a hazaiak javára, mint a végeredmény – ez a két csúnya hullámvölgy viszont azt eredményezte, hogy a végén egy dobáson múlt, hogy nem lett belőle hosszabbítás. Az első negyedet 14 ponttal vesztette el Gregg Popovich csapata, majd összeszedte magát és DeMar DeRozan (27 pont, 10/16 mezőnyből), valamint Derrick White (21 pont, 8/11 mezőnyből) vezetésével abszolút dominálta a folytatást, a két középső játékrészt összesen 25 egységgel nyerte meg, a záró etapban, öt és fél perccel a meccs vége előtt pedig 19-cel vezetett már – két és fél negyeden keresztül nem osztott lapot ellenfelének a társaság. A vége azonban megint nagyon csúnyára sikerült, Damian Lillard azt csinált velük, amit csak akart, miközben támadásban szinte már csak a meccs végét várták, amire majdnem ráfizettek, mert a Portland visszajött egyetlen pontra – az utolsó percben White-nak volt egy clutch kosara, majd LaMarcus Aldridge-nek két büntetője, de nyolc másodperccel az órán DeMar DeRozan 0/2-t dobott a vonalról, így Lillard tüzelhetett még egyet a hosszabbításért. Ez viszont már kimaradt, a Spurs megúszta és így 3–0-val kezdte a szezont, igaz, mindhárom meccsét hazai pályán játszotta, most pedig a Clippers vendégeként lép parkettre először idegenben.

Lillard majdnem megnyerte. Egy back-to-back második felén, Zach Collins nélkül küzdött a Portland, de a meccs elején nagyon megvolt a társaság ritmusa és valósággal lerohanta a San Antoniót – hogy aztán utána elérje őket a fáradtság és már-már esélytelennek tűnjenek. A végén azonban Damian Lillard még egyszer nekiveselkedett és bár az első három negyedben csak szenvedett (3/16 mezőnyből), az utolsó játékrészben tarthatatlannak bizonyult és a záró négy percben egymaga zsinórban 18 pontot szórt – ezzel visszahozta csapata reményeit a sírból, de a pontot végül nem tudta feltenni az i-re, az utolsó saroktriplája már kimaradt. Így végül 28 ponttal (9/28 mezőnyből), 9 lepattanóval, 7 gólpasszal és 2 blokkal zárt, mellette CJ McCollum is becsülettel vállalt (27 pont, 10/22 mezőnyből, 5 gólpassz), de csapatszinten 40 százalék alatt dobtak és egy nagy roham nem volt elég ahhoz, hogy nyerni tudjanak a Spurs pályáján – most folytatják idegenbeli túrájukat, a következő megálló Oklahoma City lesz.

A Spurs legjobb dobói: DeRozan 27, White 21, Aldridge 15
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 28/9, McCollum 27/9, Hood 11/3

Sacramento Kings–Denver Nuggets 94–101

Elkezdett éledezni a Kings. A nagyon gyenge csapatjáték mellett Marvin Bagley hosszabb kidőlése és De'Aaron Fox kisebb sérülése is hátráltatja a Kingst, de ma már arra a csapatra emlékeztettek, amelyiknek playoff-reményei lehetnek. A kulcs ebben Richaun Holmes volt, az atletikus magasember parádésan dolgozott elöl-hátul (24 pont, 10/14 mezőnyből, 13 lepattanó, 2 blokk), vezetésével Nikola Jokicsot nagyon szépen levédekezte a Sacto, szétszedve ezzel a denveri alapjátékokat. Mellette igyekezett jól adni a ritmust Fox (20 pont, 9 gólpassz), az összesen hét triplát vágó Bjelica-Ariza duó révén kintről is veszélyesek voltak – most már csak azt kellene elérni, hogy mindenki egyszerre játsszon jól, mert ma Buddy Hield egy 2/13-at, Bogdan Bogdanovics 2/12-et „hintett”, ezek pedig egy Nuggets-szintű csapat ellen nem férnek bele. A második félidőben már inkább a vendégek akarata érvényesült, és bár Holmes vezetésével egy 10–0-s futással a végén majdnem kiegyenlítettek, továbbra is üldözik első sikerüket – talán legközelebb, a Hornets ellen.

Jamal Murray megoldotta. Miután Jokics ezúttal nem találta az ellenszert a Kings védekezésére és inkább hátul tett hozzá sokat (4/15 mezőnyből, 13 lepattanó, 2 gólpassz, 2 szerzett labda, 1 blokk), sokáig csak kereste a jó megoldást a gárda támadásban. Komoly gondba egyszer sem került a csapat a kiváló kispadnak köszönhetően, de a második félidőre kellett egy vezér – a hátvéd Murray lett az, 14 pontot dobott fordulás után, a végjátékban is helyén volt a szíve, mellette pedig hátvédpárját, Gary Harrist is érdemes megemlíteni, aki higgadtan büntetőzött az utolsó másodpercekben. Nem nyert szép játékkal a Denver, de Murray és a vezetőedző Mike Malone is azt emelte ki, hogy mindez nem érdekli őket – fontos, hogy rendben legyen a védekezésük, a kosarak pedig majd jönnek. Ma is pontosan ez történt, a coloradóiak pedig 3–0-ra állnak eddig a szezonban.

A Kings legjobb dobói: Holmes 24, Fox 20/9, Bjelica 12/12, Barnes 12
A Nuggets legjobb dobói: Murray 18/6, Harris 17/9, Barton 13/3

Phoenix Suns–Utah Jazz 95–96

Nem koncentrált végig a Suns. Ricky Rubio visszatért kisebb sérüléséből, és tavalyi csapata ellen is remekül mozgatta fiatal társait (10 pont, 10 lepattanó, 8 gólpassz), Devin Booker így a dobással törődhetett, ez a duó pedig a második félidőben igencsak feladta a leckét a Jazznek. A Phoenix azt is majdnem elbírta, hogy rajtuk kívül igazán csak Aron Baynes (3/3 tripla) érezte a gyűrűt, ő viszont 21 perc alatt kipontozódott, az Oubre, Kaminsky, Carter trió pedig gyengébben dobott a liga egyik legjobb védelme ellen. Az egylabdás meccsen azonban döntő hibákat követtek a végjátékban: 90–86-nál Baynes egy támadópattanóért folytatott harcban ütött oda Gobertnek, amivel kipontozódott, ellenfelét pedig két ingyen büntetőhöz juttatta, majd Rubio és Booker is elszórt egy labdát, amiből azonnal öt pontot dobott a Jazz, majd 92–95-nél Jevon Carter hiába szórta be az egyenlítő hármast, Booker a legutolsó másodpercben faultolta Mitchellt, aki büntetőjével megnyerte a meccset. A krónikához tartozik, hogy az igen mérges Monty Williams vezetőedző szerint ők 1.8 másodpercnél faultolták Mitchellt, csak későn jött a síp, így nem hagytak nekik lehetőséget válaszolni – a Phoenix így 2–2-re áll, pedig ha egy kicsit odafigyelnek a két egylabdás vesztes meccsükön, akkor 4–0-s mérlegük is lehetne.

Ismét Bogdanovic volt a tartóoszlop. A horvát klasszis az előző meccsen is parádézott, ma is félelmetes formában tüzelt (29 pont, 8/13 mezőnyből, 9/9 büntető), mellette viszont csak az összesen nyolc mezőnykísérlettel záró Jeff Green és Rudy Gobert (15 pont, 18 pattanó) érte el az 50 százalékot. Mitchell 9/24-gyel, Ingles 1/6-tal, Mike Conley pedig 0/7-tel zárt, utóbbi ráadásul faultgondok miatt mindössze 20 percet játszhatott. Az első félidőben még a védekezésük kisegítette őket, a harmadik negyedben viszont ellépett a Suns, és tartotta is az előnyét a végjátékig. Ott aztán Gobert és Mitchell fellépett védekezésben és támadásban is, a végén pedig Mitchell higgadtan bedobta az első büntetőjét, a másodikat pedig kihagyta, lepörgetve az órát – a Jazz ezzel 3–1-re áll, de ezt a meccset inkább gyorsan el kell felejteniük, különösen a 23 eladott labdát.

A Suns legjobb dobói: Booker 21/3, Oubre Jr. 18/6, Carter 15/9
A Jazz legjobb dobói: Bogdanovic 29/12, Mitchell 25/9, Gobert 15

Los Angeles Clippers–Charlotte Hornets 111–96

Sima ujjgyakorlat. Nem gondolkodta túl a taktikát a Clippers, igyekeztek keményen védekezni, elöl pedig megtalálni azt a három embert, akinek intéznie kell a támadásokat – miután mindkét felét megoldották a feladatnak, gond nélkül győztek is. A védekezés inkább csak a második félidőre állt össze, az elsőben még kaptak 54 pontot, de komoly veszélyben nem volt a győzelmük. Fordulás után felpörgették hátul is a tempót (itt Zubac öt blokkját érdemes kiemelni), elöl pedig mindent intézett Kawhi Leonard (30 pont, 10/18 mezőnyből, 7 pattanó, 6 gólpassz, 2 szerzett labda, 3 blokk), illetve a padról jövő Lou Williams (23 pont) és Montrezl Harrell (19 pont, 7 pattanó). A trióból remekül élt meg a triplavető Landry Shamet, aki négyszer csengetett kintről, összességében laza győzelemmel melegítettek a Jazz elleni idegenbeli rangadóra.

Becsülettel harcolt a Hornets. A Lakers elleni back-to-back másnapja inkább a védekezésben érződött, végig stabilan kapták a kosarakat, hátul nem igazán tudták ráerőltetni az akaratukat az ellenfélre, így maradt a támadás. Ez az első félidőben még működött, utána viszont egyre több hiba csúszott az előrejátékba, a vége így sima vereségbe torkollott. A pozitívumok mellett azért ne menjünk el a negatívumok mellett sem, a Hornets kezdőötöse gyengén játszott, Rozier abszolút nem tudott vezérré válni (7/17 mezőnyből, 2 gólpasszra 5 eladott labda), a többiek közül csak az újonc PJ Washington érte el az 50 százalékot mezőnyből – a triplák valamennyire ültek, de a festékből alig voltak eredményesek, ráadásul testületileg borzalmasan védekeztek, ez pedig ebben a ligában semmire nem elég. Ha nincs a padról jövő másodéves, Devonte' Graham dupla-duplája és illetve a Monk, Biyombo duó 25 pontja, ez a vereség sokkal csúnyább is lehetett volna – ebben a formában Sacamentóban sem lesz sok esélyük.

A Clippers legjobb dobói: Leonard 30/6, Williams 23/6, Harrell 19
A Hornets legjobb dobói: Rozier 17/9, Monk 15/3, Zeller 14/9, Graham 14/6

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons
–Indiana Pacers 96–94
New York Knicks–Chicago Bulls 105–98
Atlanta Hawks–Philadelphia 76ers 103–105
Toronto Raptors–Orlando Magic 104–95
Houston Rockets–Oklahoma City Thunder 116–112
Milwaukee Bucks–Cleveland Cavaliers 129–112
New Orleans Pelicans–Golden State Warriors 123–134
San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 113–110
Phoenix Suns–Utah Jazz 95–96
Sacramento Kings–Denver Nuggets 94–101
Los Angeles Clippers–Charlotte Hornets 111–96

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik