Deandre Ayton utolsó másodperces zsákolásával nyert a Suns

Vágólapra másolva!
2021.06.23. 07:59
null
Deandre Ayton zsákolásával nyert a Suns (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának Nyugati főcsoportdöntőjében a Phoenix Suns másodszor is legyőzte a Los Angeles Clipperst.

 

 

Phoenix Suns–Los Angeles Clippers 104–103

Ayton zsákolása nyerte meg. Elképesztő végkifejletet hozott a mérkőzés, pedig gyakorlatilag végig a Suns vezetett pár ponttal annak ellenére, hogy támadásban jelentősen visszaesett a gárda a legutóbbihoz képest - ennek fő oka Devin Booker játéka volt, akit most nagyon megfogtak a vendégek és csak 5/16-ot dobott mezőnyből, öt gólpasszára pedig hét eladott labda is jutott. Viszont elvitte a show-t Cameron Payne, aki nagyjából élete meccsét játszotta és vezérként húzta csapatát, szinte folyamatosan jól döntött, minden labdabirtoklásból el tudott menni a gyűrűig, onnan remekül osztogatott, de a nehéz dobásokat is megoldotta, úgyhogy végül 29 ponttal, 9 gólpasszal, eladott labda nélkül zárt - mondhatni, hogy tökéletesen pótolta Chris Pault. Mellette Deandre Ayton volt az, aki főleg a második félidőben felszívta magát, 12/15 dobását a gyűrűbe küldte és 24 pontos, 14 lepattanós dupla-duplát szállított, kettejük stabilitására alapozva pedig folyamatosan vezetni tudtak pár egységgel, igaz, ez kilencnél sosem volt több és leggyakrabban három-négy körül mozgott. Az utolsó perc aztán hullámvasút lett: Paul George két büntetője és Ivica Zubac blokkja után George megint betalált, ezzel nagyon hosszú idő után először a Clippers vezetett egy ponttal, de erre még válaszolt Booker egy tempóval. Alig öt másodperccel később viszont ismét jött George, bebombázott egy nagy középtávolit, 103-102 a Clippersnek, majd nyolc másodpercnél Mikal Bridges eladta a labdát - úgy tűnt, hogy eldőlhet a meccs, a berobbanó George állhatott a vonalra. PG13 azonban a legrosszabb pillanatban hibázott, mindkét büntetőjét elrontotta, így a Sunsnak volt még egy támadása arra, hogy nyerjen - végül odáig jutottak, hogy 0,9 másodperccel az órán jöhettek a LAC alapvonaláról, Jae Crowder feldobta a labdát Aytonnak, aki a dudaszó pillanatában bezsákolta azt a gyűrűbe. Szenzációs játék, szenzációs utolsó perc, szenzációs meccs - ugyan a Clippersnél goaltendinget reklamáltak, de a játékvezetők másképp döntöttek, így a Phoenix óriási csatában lehet, hogy sorsdöntő győzelmet aratott.

Pedig a Clippers is mindent megtett. Egyetlen játékra volt a pályaelőny elvételétől a Clippers úgy, hogy támadásban a vendégek is maguk alatt játszottak: Tyronn Lue változtatott a kezdőn, bekerült Ivica Zubac és Pat Beverley, hogy jobban levédjék a Booker-Ayton párost, ennek felét pedig végül sikerült is megoldaniuk. Ugyan a mérkőzés jelentős részében hátrányban voltak, de kellően jól védekeztek ahhoz, hogy a harmatos dobóformával is partiban tudjanak maradni, majd a hajrában az egyébként szintén pontatlanul célzó Paul George kis híján hozta nekik a győzelmet - de a clutch helyzetben elhibázott két büntető és az utolsó elrontott védekezés még nagyon sokba kerülhet számukra. Ha csak az egyiket jól csinálják, akkor most 1-1 az állás, ellopták a pályaelőnyt, ők lennének kedvező helyzetben a párharcban, örülhetnének a jól sikerült változtatásaiknak, így viszont ismét 2-0-s hátrányba kerültek úgy, hogy Chris Paul hamarosan visszatérhet, míg náluk Kawhi Leonard sorsa ennél jóval kérdésesebb - mostantól gyakorlatilag nem hibázhatnak, ha nagydöntőt akarnak játszani.

A Suns legjobb dobói: Payne 29/6, Ayton 24, Booker 20/3
A Clippers legjobb dobói: George 26/3, Jackson 19/9, Zubac 14

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ
NYUGATI FŐCSOPORT, 2. MÉRKŐZÉS

Phoenix Suns–Los Angeles Clippers 104–103
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Suns javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik