A Heat és a Suns is kiütéssel nyerte az ötödik meccset

Vágólapra másolva!
2022.05.11. 08:27
null
Devin Bookerék simán nyertek (Fotó: Getty Images)
A Miami 35 pontos verésben részesítette a Philadelphiát, míg a Phoenix harminccal nyomta le a második félidőre teljesen széteső Dallast.

 

Miami Heat–Philadelphia 76ers 120–85

Gálameccs lett belőle. Két vereség után ezúttal egy teljesen más Miamit láthattunk, a Kyle Lowryt nélkülöző hazai alakulat most magas fordulatszámon pörgött és a feljavuló védekezés mellett rátalált arra a támadójátékra, amit idegenben nem tudott összerakni. A floridai alakulat végig dominált az este folyamán, már az első negyedben meglógott 21-10-re és innentől egyszer sem engedte igazán veszélyes közelségbe ellenfelét: a második negyedben közte 17-nél már veszélyes volt a helyzet a Sixers számára, a harmadik játékrészben átlépte a különbség a húsz egységet, a negyediket pedig 81-66 után egy 12-0-val kezdte a gárda, itt dőlt el végleg a küzdelem. Nyolc perccel a vége előtt mindkét oldalon jöhettek a cserék, ezen a mérkőzésen nem volt esélye a Phillynek, a Miami 53,6%-os mezőnymutatóval, 39,4%-os triplázással, a festékben aratott 56-36-os győzelemmel, könnyedén gyűrte maga alá riválisát. Egyénileg most senkitől sem kellett igazi extra, Jimmy Butler remeklése (23 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz) mellett ugyanis még további hat játékos jegyzett kétszámjegyű ponttermést, Vincent, Tucker és Strus is kifejezetten jól játszott - a 35 pontos győzelem egyébként az idei rájátszás holtversenyben legnagyobb különbségű sikere, a Heat történetében pedig a második helyre elég. Spoelstra nem tulajdonított túl nagy jelentőséget ennek, szerinte a különbségtől függetlenül ez csak egy győzelem, láthattuk, hogy két nap alatt mekkora fordulat jöhet a párharcban, mindenesetre ők ezzel már egy lépésre vannak a keleti döntőtől.

Esélytelen Sixers. "Egyszerűen fizikálisabbak voltak. Mi nem játszottunk le semmit, a magunk játékát nem csináltuk meg, csigatempóban kosárlabdáztunk és minden, amit ők csináltak ma, az keményebb és jobb volt. Több volt az energiájuk" - értékelte a mérkőzést Doc Rivers a vendégek részéről, Joel Embiid pedig annyit tett hozzá, hogy ezúttal nem voltak elég koncentráltak. Pozitívumként semmit sem tudunk kiemelni tőlük, a pocsék védekezés mellett 36,5%-kal dobtak mezőnyből és 28%-kal tripláztak, 14 gólpasszukra 16 eladott labda jutott, ezek általában nem jelentenek jót - Embiid 17 ponttal és 5 lepattanóval lett a legjobbjuk, rajta kívül pedig csak James Harden és Tobias Harris érte el a tízpontos határt. Embiiddel kapcsolatban további rossz hír, hogy két alkalommal is ráhozta a frászt csapatára, már az első negyedben megütötte a hátát, amikor kirepült egy szabad labdára, majd a második játékrészben Dewayne Dedmonnal csatázott egy lepattanóért, amely során ütés érte a maszkkal borított arcát - főleg ez volt ijesztő, de szerencsére nem történt komolyabb baj. Az előző két meccs "varázsa" mindenesetre eltűnt, az ottani jó dolgaikból semmit sem tudtak megmutatni idegenben, így a hatodik találkozón az életükért játszanak majd és leginkább a hazai pályában bízhatnak.

A Heat legjobb dobói: Butler 23/6, Strus 19/12, Vincent 15/3
A 76ers legjobb dobói: Embiid 17, Harden 14/6, Harris 12/6

A párharc állása: 3–2 a Heat javára.

Phoenix Suns–Dallas Mavericks 110–80

A harmadik negyedben döntötte el a Suns. A Mavs kezdte jobban a találkozót és úgy tűnt, hogy a vendégek átmentettek a formájukat idegenbe is: 3-10 után folyamatosan ők jártak előrébb, Luka Doncic hozta a játékokat, a shooterek bedobálták a tripláikat és védekezésben is egészen jól néztek ki, leszámítva a Devin Booker elleni tehetetlenségüket - hasonló volt a képlet a legutóbbi meccshez. Ez a fór egészen a második negyed hajrájáig kitartott, ott 40-40-nél hosszú idő után egyenlített a Phoenix, majd 44-42-nél újra vezetéshez jutottak a hazaiak 3-2 után először, a nagyszünetben pedig 49-46 állt az eredményjelzőn, de szoros, kemény meccset láthattunk, amelyen eddigre már kezdte átvenni az irányítást a Suns védekezése. A harmadik negyed elején pedig robbantott a vendéglátó: 51-50 után ugyanis a következő öt percet 17-0-ra (!) nyerte meg a Phoenix, a Mavs öt mezőnydobást rontott és öt labdát eladott ebben az időszakban, miközben Devin Booker bedobott két triplát, Deandre Ayton pedig négy kosarat is a gyűrűbe küldött. Innentől nem volt miről beszélni, az egál meccs elbillent a Suns irányába és a Dallas nem is tudott már veszélyeztetni, ebben az etapban minden szempontból szétestek a texasiak, a második félidőt végül összességében 61-34-re húzta be Monty Williams csapata és a kiélezett első félidő után kiütötte ellenfelét. Ezzel két vereség után csattanós választ adott, megnyerte az ötödik meccset és 3-2-es előnyt szerzett a párharcban, egyénileg pedig a sok nehéz dobást megoldó, 28 pontos Booker mellett emeljük ki a 22 perc alatt 20 pontot és 9 lepattanót jegyző Aytont, valamint a 14 pontos, 7 lepattanós, 4 labdaszerzéses Mikal Bridgest - Chris Paul nem játszott rosszul, de magához képest nem is villogott, viszont most nem is volt rá szükség.

Széteső Dallas. Az első félidő összességében rendben volt a Mavs részéről, nagyjából ült a védekezés, Luka Doncic kontrollálta a tempót és a shooterek sem kezdtek rosszul, Finney-Smith, Bertans és Kleber is megvillant. Ugyan a nagyszünet előtti perceket elrontotta a gárda, mert 30-38-ról sikerült egy 19-8-at kapni és ezzel hátrányba kerülni, de ennyi még beleférhetett volna, Doncicnak voltak rossz döntései, rossz megoldásai, hibázgatott a társaság, ám itt még benne volt a pakliban, hogy a szünetben rendezik a soraikat. A harmadik negyed első két támadása jól is sikerült (legalábbis kosár lett belőle), de innentől elindultak a lejtőn, eladott labdák, Ayton támadópattanói, rossz döntések, elerőlködött játékok jellemezték őket és ahogy azt már a második mérkőzésen is láthattuk a párharcban, a Suns ellen ez nem fér bele, mert pillanatok alatt elrohannak a meccsel Paulék. Most is ez történt, a Dallas atomjaira hullott és bár a mai ligában -17-ről minden további nélkül vissza lehet jönni, de olyan dekoncentrálttá vált a gárda, hogy erre esélye sem nyílt, sőt tovább nőtt a különbség. Az első másfél negyedben semmi sem utalt a 30 pontos vereségre, de ez lett belőle, a 38%-os mezőnymutató és a 25%-os triplázás mellett a legbeszédesebb adat a gólpasszok 28-9-es aránya, vagyis összesen kilenc kosarukat előzött meg assziszt, ez mindent elárul a játékukról. Doncic 28 ponttal, 11 lepattanóval és 3 labdaszerzéssel zárt, Jalen Brunson 21 pontig és 7 lepattanóig jutott, de rajtuk kívül csak a 3/4 triplás Davis Bertanst tudjuk említeni - Kleber az eddigi messze legrosszabb meccsét hozta, Finney-Smith a gyorsan bedobott két hármas után eltűnt, Bullock pontot sem szerzett, Spencer Dinwiddie pedig 0/3-as mezőnymutatót tudott hozzátenni. A hatodik meccsre újra össze kell állniuk otthon, különben ott ér véget a szezonjuk, de elsősorban fejben kell kijavítaniuk egy-két dolgot.

A Suns legjobb dobói: Booker 28/9, Ayton 20, Bridges 14/6, Johnson 14/3
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 28/6, Brunson 21, Bertans 10/9

A párharc állása: 3–2 a Suns javára.

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS

Miami Heat–Philadelphia 76ers 120–85 (3119, 2525, 2522, 3919)
A párharc állása: 3–2, a Miami javára.
NYUGATI FŐCSOPORT, ELŐDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Phoenix Suns–Dallas Mavericks 110–80 (2326, 2620, 3314, 2820)
A párharc állása: 32, a Phoenix javára.

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik