Jimmy Butler visszatért Miamiba, és hatalmas pofonba szaladt bele új klubjával

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2025.03.26. 08:11
Nem tudta megállítani a Golden State a Miamit (Fotó: Getty Images)
A Golden State Warriors csúnya, 112–86-os vereségbe futott bele a Miami Heat otthonában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) magyar idő szerinti szerda hajnali játéknapján.

Jimmy Butler először tért vissza Miamiba, amióta elcseréltette magát onnan, ám nem éppen úgy sikerült a meccs, ahogy azt elképzelte. A veterán klasszis csak 11 pontot dobott volt csapatának, amely nagyon könnyedén gázolt át a Stephen Curry nélkül felálló Warriorson.

A San Francisco-iaknál senkinek sem sikerült még csak 15 pontig sem eljutnia, míg a túloldalon Bam Adebayo 27-et szórt, mellette nyolc lepattanóval. 

A New York Knicks is igen magabiztos győzelmet aratott a Dallas Mavericks ellen, sőt mondhatni történelmi győzelmet aratott. A Knicksnél ugyanis még sosem volt példa rá. hogy egy mérkőzésen két játékos is tripla duplát érjen el, most azonban ez sikerült Josh Hartnak (16 pont–12 lepattanó–11 gólpassz) és Karl-Anthony Townsnak (26–12–11). Érdekes módon pedig egyikük sem lett a legeredményesebb, ugyanis OG Anunoby 35 pontig jutott. A Dallasnál pedig még inkább meghökkentő, hogy Naji Marshall volt a legjobb 38 dobott ponttal. 

Az MVP-esélyes Shai Gilgeous-Alexander ismét rendkívül jó találkozót produkált. A kanadai sztár 32 pontja mellett nyolc lepattanót és öt asszisztot szedett össze, amiben az az igazán különleges, hogy immár 65 meccse tart a legalább 20 pontos sorozata, amire az NBA történelmében mindössze négy játékos volt képes (rajta kívül Wilt Chamberlain, Oscar Robertson és Michael Jordan).

NBA, ALAPSZAKASZ
Detroit Pistons–San Antonio Spurs 122–96
Charlotte Hornets–Orlando Magic 104–111
New York Knicks–Dallas Mavericks 128–113
Miami Heat–Golden State Warriors 112–86
Houston Rockets–Atlanta Hawks 121–114
Utah Jazz–Memphis Grizzlies 103–140
Sacramento Kings–Oklahoma City Thunder 105–121
Portland Trail Blazers–Cleveland Cavaliers 111–122

 

Legfrissebb hírek

NBA: Nikola Jokics saját térfélről szerzett dudaszós triplát – videó

Amerikai sportok
3 órája

Jimmy Butler visszatért Miamiba, és hatalmas pofonba szaladt bele új klubjával

Amerikai sportok
2025.03.26. 08:11

NBA: Curry nélkül nyert rangadót a Golden State Warriors – videók

Amerikai sportok
2025.03.19. 07:14

Steph Curry szolid teljesítménnyel és győzelemmel ünnepelte a 4000 triplás mérföldkövet – videók

Amerikai sportok
2025.03.14. 06:55

Nem vén Király – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
2025.03.09. 23:22

NBA: Tatum vezérletével a Boston véget vetett a Lakers győzelmi sorozatának – videók

Amerikai sportok
2025.03.09. 08:02

NBA: hosszabbításban őrizte meg győzelmi sorozatát a Lakers; megint elképesztően játszott Curry – videók

Amerikai sportok
2025.03.07. 07:52

A Cavs jutott be elsőként az NBA rájátszásába, Harden 50 pontjával győzött a Clippers

Amerikai sportok
2025.03.06. 08:20
Ezek is érdekelhetik