A közösségi médiában szidta a klubot és az elnököt, két évre kitiltották

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.29. 09:32
A közösségi médiában tett kritikáli miatt tiltott ki egy szurkolót a Yeovil Town (Fotó: Getty Images)
Két évre a csapat összes mérkőzéséről, eseményéről és klubhelyiségéből kitiltották az angol ötödosztályban (National League) szereplő Yeovil Town egyik lelkes szurkolóját, Jonathan Hoopert, mert a közösségi médiában kritizálta a klubot és annak elnökét.

Jonathan Hooper az X-oldalán szereplő tartalmak alapján igazi Yeovil Town-fanatikus, hiszen napról napra közzétesz valamit a klub ügyeiről, ám ezekben sok esetben bírálja a csapatot és annak elnökét is. Ezt most elégelte meg a Yeovil Town, amely március 28-án levelet küldött Hoopernek, amelyben közölte, hogy a közösségi médiában megjelent – a klubot és annak elnökét érintő – kritikái miatt a levél kiküldésétől számítva két évre kitiltják a csapat minden mérkőzéséről, eseményéről és klubhelyiségéből is.

„Hozzászólásai jelentős zavart okoztak és olyan környezetet teremtettek, melyek nem kedveznek a klub értékeinek és jó hírnevének. Ezentúl nem léphet be a klub stadionjába, edzőközpontjába vagy a Yeovil Townhoz tartozó bármelyik ingatlanba” – olvasható a levélben, amit maga az érintett tett közzé X-oldalán.

 

Legfrissebb hírek

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
2025.09.14. 20:46

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik