NBA: Tatum vezérletével a Boston véget vetett a Lakers győzelmi sorozatának – videók

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.03.09. 08:02
Jayson Tatum és a Boston Celtics nyerte a LeBron James vezette Lakers elleni rangadót (Fotó: Getty Images)
Az NBA-alapszakasz magyar idő szerint vasárnap hajnali játéknapján a Boston Celtics tíz ponttal legyőzte a Los Angeles Lakerst, amelyben megsérült LeBron James. Stephen Curry újabb mérföldkövet ért el karrierjében, a Golden State Warriors felülmúlta a Detroit Pistonst, egy ponttal nyert idegenben a Washington, míg a Milwaukee Bucks az Orlando ellen szenvedett vereséget.

A Los Angeles és a Boston rivalizálása továbbra is folytatódik. „Olyan intenzitás volt, mint egy rájátszásmeccsen, érezhető volt a Celtics és a Lakers közötti történelem, nagyszerű energiák voltak a meccsen” – értékelt Jaylen Brown. Az első negyed a Lakersé volt, de hat pontnál nagyobb különbséget nem tudtak kiépíteni Luka Doncicék. A harmadik negyedben ráadásul a Los Angeles mindössze öt sikeres mezőnykosarat és 13 pontot dobott, ezt pedig kihasználta a címvédő és már 22 ponttal is vezetett. Ezt még sikerült négy pontra csökkenteni, de ennél közelebb már nem engedte magához a Lakerst a Boston, s a Celtics 111–101-re nyert.

A Los Angelesnek ezzel véget ért a nyolcmérkőzéses győzelmi sorozata, de a kaliforniaiak számára ennél is rosszabb, hogy egyik legjobbja, LeBron James a negyedik negyedben megsérült. A vendégek legjobbja a 34 pontot termelő Luka Doncic volt, míg LeBron James 22 pontos és 14 lepattanós dupla duplát ért el. A Bostonban – amely legutóbbi 12 mérkőzéséből tízet megnyert – Jayson Tatum 40 pontja mellé 12 lepattanót gyűjtött, míg Jaylen Brown 31 ponttal vette ki a részét a sikerből.

Stephen Curry 32, míg Jimmy Butler 26 ponttal vette ki a részét a Warriors Detroit Piston elleni 115–110-es győzelméből. A Golden State így már 11–1-es mérleget tudhat magáénak Butlerrel a csapatban. A harmadik negyed elején Curry egy triplával elérte a 25 ezer pontot az NBA-ben, természetesen a közönség álló ovációval gratulált.

A játéknap előtti kilenc mérkőzéséből csak egyet bukó Milwaukee Bucks a Magicet fogadta. Az első kosár a hazaiaké volt, utána viszont végig vezetve kétpontos győzelmet aratott az Orlando. Janisz Adetokunbo dupla duplával zárt (37 pont, 11 lepattanó), míg Damian Lillard 26 pontig jutott. A vendégektől a 29 pontos Paolo Banchero emelkedett ki.

NBA
ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Brooklyn Nets 105–102
Houston Rockets–New Orleans Pelicans 146–117
Atlanta Hawks–Indiana Pacers 120–118
Toronto Raptors–Washington Wizards 117–118
Miami Heat–Chicago Bulls 109–114
Milwaukee Bucks–Orlando Magic 109–111
Boston Celtics–Los Angeles Lakers 111–101
Golden State Warriors–Detroit Pistons 115–110

 

Legfrissebb hírek

Még Jokicstól sem kellett extra: a Nuggets hetedik meccsen verte ki a Clipperst – videók

Amerikai sportok
22 órája

NBA: idegenben nyert a Houston, otthon harcolhatja ki a továbbjutást

Amerikai sportok
2025.05.03. 08:14

NBA: Gregg Popovich 29 idény után visszalépett a San Antonio Spurs éléről

Amerikai sportok
2025.05.02. 19:45

Kiharcolta Los Angelesben a hetedik meccset a Clippers, továbbment a Knicks – videók

Amerikai sportok
2025.05.02. 08:36

NBA: a kiesés után LeBron James még nem tudja, hogy folytatja-e

Amerikai sportok
2025.05.01. 13:01

Hiába Doncic 28 pontja, a Minnesota Gobert dupla duplájával búcsúztatta a Lakerst

Amerikai sportok
2025.05.01. 08:28

Mesébe illő hajrával fordított az Indiana, ki is ejtette a Milwaukee-t az NBA rájátszásából

Amerikai sportok
2025.04.30. 07:58

A Cleveland minden idők legnagyobb söprésével jutott tovább az NBA-rájátszás első köréből

Amerikai sportok
2025.04.29. 07:18
Ezek is érdekelhetik