Megvan Mbappé kihívója! – Moncz Attila publicisztikája

Egy lelkes edzőt idézett a Sports Illustrated, aki szerint a Franciaországból érkezett srác „…a világ egyik legnagyobb kosárlabdázója lehet”. A New York Times pedig „ritka jószágként” jellemezte, mert magas volt, tudott futni, ugrani és dobni. Ma már tudjuk, mindkét orgánum túl korán kezdett bizakodni, a francia legény fejre állt, mert bár az NBA-drafton is kiválasztották, a ligában való bemutatkozásig sem jutott el. Bár ha ezeket a sorokat nem 1957-ben és nem Jean-Claude Lefebvre-rel kapcsolatban vetik papírra, hanem 2024-ben és Vic­tor Wembanyama miatt, akkor nem tudnak melléfogni. Neki „bejött” az NBA, mert bár nem ő lett az első gall óriás, aki nagy port kavart arrafelé a kosárlabdában (ebben ugye Lefebvre-t megilleti az elsőség), de hogy Franciaországból érkezve nála nagyobb hatással senki sem lesz az NBA-re, az biztosnak tűnik. Még akkor is, ha például Tony Parkernek négy aranygyűrűje van.

Csak Wembanyama már máskor és máshogy érkezett meg a ligába, mint ő. Amíg Parker és kortársai az 1992-es Dream Team adta inspirációtól kaptak szárnyakat és kerültek be az NBA-be (ő speciel a draft 28. helyén kelt el), Wembanyama már az elitbe az Egyesült Államok után a legtöbb játékost adó nemzet legújabb kori zászlóvivőjeként. És nem a draft sokadik helyén, hanem az első kör első választottjaként. Ma már négy francia újságíró csak azért él San Antonióban, hogy az ő összes lépéséről beszámolhasson. „Forradalom lesz miatta – mondta egyikük, Benjamin Moubeche. – A franciák mindent tudni akarnak róla. Úgy, hogy a többségük másokról, így Rudy Gobert-ről vagy Evan Fournier-ről azt sem tudja, kicsoda. Még az én édesanyám is mindent tud Wembyről, azt is, hogy hol és kivel játszott együtt.” Olivier Pheulpin, az RMC Radio tudósítója ennyit tett hozzá: „Szakmai szempontból a határainkon túl ő a legnagyobb francia sportoló. Ő a külhoni Mbappé. Már most az ő szintjén van.”

Mindez nem egészen egy teljes NBA-idény, illetve 70 lejátszott mérkőzés után. Csak közben olyan tetteket hajtott végre, amikre korábban kevesen voltak képesek. Rögvest az érkezése nagy hatással volt a San Antonió-i franchise-ra, hiszen amerikai elemzők szerint a ma már 75 esztendős Gregg Popovich tavalyi szerződéshosszabbításában (öt év!) jelentősen közrejátszott, hogy vele dolgozhat együtt, és David Robinson, majd Tim Duncan után újabb sztárjelöltből faraghat világsztárt. A biztonság kedvéért az első gyakorlásait is még a régi edzőközpontban végeztette el vele, ahol hajdan Duncan, Robinson, Parker és Manu Ginóbili is pattogtatott. Az öreg amondó volt, nem árt neki, ha hat rá kicsit a hely szelleme, mielőtt átmegy az új, csillogó 500 milliós edzőközpontba. Aztán az első előszezonbeli meccs előtt maga mellé ültette a padra, és beszélgettek egy jót. Majd Wembanyama dobott 20 pontot, hogy később az első, országos televíziós csatornán közvetített meccsén úgy kérje fel a labdát alley-oopra Tre Jonestól, hogy a triplavonalon kívülről induljon el, majd a biztonság kedvéért a folytatásban még Thomas Bryantet átugorva (!) is zsákoljon egyet. Utóbbi arckifejezéséből elég korrekt mém is lett…

Az ESPN-en úgy fogalmaztak, LeBron James érkezése óta egyetlen bemutatkozást sem előzött meg ekkora felhajtás – a napjainkig meglévő adatok alapján okkal. Elsősorban persze nem a Spurs mérlege miatt, ami sorozatban ötödször lesz negatív (ez különösen annak tükrében döbbenetes, hogy előtte meg az 1976-os indulástól kezdve mindössze hatszor volt hasonlóra példa), hanem mert tényleg csak a legnagyobbakhoz mérhető statisztikákat produkál már az első évében. Előfordult, hogy egymást követő két mérkőzésen is öt-öt labdaszerzést és blokkot hozott össze, ezt korábban csak Michael Jordan tudta elérni az NBA-ben. Akadt olyan hétnapos periódusa, amelyben egy találkozón 40 pontot és 20 lepattanót könyvelhetett el, a következőn tíz blokkot, majd pedig az öt legfontosabb statisztikai mutatóban (pont, lepattanó, gólpassz, labdaszerzés, blokk) jutott el legalább ötig. Egyhetes intervallumon belül anno csak Anthony Davis és Hakeem Olajuwon volt képes erre a ligában, de nem újoncként, hanem pályafutásuk során valamikor…

„Isteni ajándék” – mondta róla George Aivazoglou, az NBA európai szurkolókért felelős vezetője. De mit is mondhatna az adatokat látva? Wembanyama érkezése óta az NBA franciaországi nézettsége 23, az internetes közvetítésekre előfizetők száma 25, a hivatalos applikációt használók száma pedig 68 százalékkal nőtt. De a legutóbbi nagydöntő MVP-jének megválasztott Nikola Jokiccsal szemben állva is eljutott 23 pontig, 15 lepattanóig, kilenc blokkig (soha senki sem sapkázta le ennyiszer a szerbet) és nyolc gólpasszig. Egy „búra” és két assziszt hiányzott neki a quadruple-double-höz, hogy négy statisztikai mutatóban is legalább tízig jusson el. Mindössze négyen tudnak ilyet felmutatni a ligában, Nate Thurmond (Chicago Bulls), Alvin Robertson (San Antonio Spurs), Hakeem Olajuwon (Houston Rockets) és David Robinson (Spurs). Máig az „Admirális”, azaz Robinson az utolsó ezen a dicsőséglistán, még 1994-ből…

Persze a népszerűsége növeléséért nem csupán ő tesz a parketten (máshol nem nagyon, mert a közösségi média nem az ő világa, inkább olvas és sakkozik helyette), hanem az NBA is. Már alig két héttel a tengerentúli pályafutása elkezdése után a liga a legnagyobb párizsi pályaudvaron, a Gare du Nordon egy több mint 1700 négyzetméteres óriásplakátot tett ki az arcával, szerintem már most biztosra vehető, hogy 2025-ben a Spurs lesz a párizsi NBA-mérkőzés egyik résztvevője, és akkor egy esetleges olimpiai arany hozadékáról még nem is beszéltünk…

Merthogy hazai közönség előtt is nyerni akar. Ez a lényéből fakad, ahogyan az is, hogy közben képes megmaradni szórakoztató gyereknek is. Amikor meg a kettőt ötvözi, abból születnek, születhetnek mulatságos pillanatok. Ahogyan az egyik egymás közti edzőmeccsen is. Ikszre álltak a felek, az utolsó másodpercben Keldon Johnson a győzelemért büntetőzött az ellenfélnél. Wembanyama pedig fogta magát, felrohant a lelátóra, a palánk mögötti részre, aztán a mezét lóbálva elkezdte zavarni a kollégát. Hiába, így az ifjúnak maradt a szomorkodás. De Popovichcsal is képes volt összeveszni, mert egy nagy felzárkózási folyamat közepén lecserélte őt, csak mert vigyázni akart a játékperceire. Merthogy azokat az öreg mágus egyelőre óvatosan adagolja, ahogyan az egymást követő napokon játszott meccsekből az egyikről általában szintén „eltiltja”. „Kellően intelligens ahhoz, hogy megértse, a hosszú távú céljaink fontosabbak” – indokolt az ötszörös bajnok edző.

Még így is megnyerheti az év újonca titulusért zajló versenyfutást (bár Chet Holmgren talán jobban áll nála), ami európai játékosnak korábban mindössze kétszer sikerült: Pau Gasolnak 2002-ben, Luka Doncicnak pedig 2019-ben. De ezzel vagy enélkül, az ő küldetése, hogy népszerűsítse a kosárlabdát. Elsősorban az Egyesült Államokban és Franciaországban. Nyilván előbbiben ez kőkemény üzlet, az utóbbiban viszont sokkal több annál. A Dream Team és Parkerék után ő már a harmadik generáció lehet a nagy inspirálók terén. Részben az ő érdemei miatt már a francia kosárlabda-bajnokságnak is van önálló televíziós szerződése (más kérdés, hogy az évi 2.5 millió euró a fasorban sincs a rögbisek 113.6 milliójához képest), már politikusok és filmsztárok keresik a társaságát (Michael Douglastől az elnök Emmanuel Macronig hosszú a lista), és az ő berobbanásának is szerepe lehet abban, hogy a következő játékosbörze első két helyén könnyen két francia kosaras (Alex Sarr, Zaccharie Risacher) kelhet el.

A hiányáról meg korábbi csapatánál, a Metropolitans 92-nél tudnak mesélni. A tavalyi döntős az idei alapszakaszban mindössze négy győzelemmel utolsó. A Le Parisien című lap ennek kapcsán, az idény egy pontján megidézte Alphonse de Lamartine-t, a XIX. századi költőt, és így írt: „Csak egy ember hiányzik, mégis üres az egész világ.”

San Antonióban abban bíznak, náluk egy-két éven belül „tele lesz” a világ.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!