NBA: Jokics-parádé és Denver-győzelem a Golden State otthonában

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.26. 07:03
Nikola Jokics ismét varázsolt, a Golden State Warriorsnak esélye sem volt (Fotó: Getty Images)
Nikola Jokics remeklésének köszönhetően a Denver Nuggets 119–103-ra nyert a Golden State Warriors otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerint hétfői játéknapján. Az Indiana Pacers hazai pályán múlta felül a Dallast, míg a Sacramento Kings Los Angelesben, a Clippers ellen nyert rangadót.

A Golden State Warriors a második negyed közepén 16 pontos előnyt épített ki a Denver Nuggets ellen, de ez sem volt elég. Nikola Jokics ugyanis ismét remekül játszott és 32 pontos, 16 lepattanós, 16 asszisztos tripla duplával győzelemre vezette csapatát, ráadásul még négy labdaszerzése is volt. Ilyen statisztikai mutatóra még senki sem volt képes az NBA-ben, a legközelebb a legendás Magic Johnson járt hozzá 30 ponttal, 15 lepattanóval, 15 gólpasszal és 4 labdaszerzéssel – 1981-ben. Jokic lett egyben az első, aki egymás után három mérkőzésen legalább 14-14 lepattanót és gólpasszt elért. A Nuggets sorozatban hetedszer verte meg a Warriorst, amelyben Klay Thompson öt sikeres triplával 23, Steph Curry pedig 20 pontig jutott.

Szintén idegenben nyert az Oklahoma City Thunder. A Shai Gilgeous-Alexander, Chet Holmgren duó 65 ponttal keserítette a Houston Rockets életét, ami 123–110-es győzelmet ért, ezzel pedig az OKC áll a Nyugati konferencia élén.

A játéknap utolsó találkozóján a Los Angeles Clippers a Sacramento Kingset fogadta. A kiegyenlített első félidő után a vendégek vették át az irányítást és 123–107-re behúzták a találkozót. A Clippersnél hárman is elérték a 20 pontos határt (Norman Powell, James Harden, Kawhi Leonard), míg a Kingsnél csak ketten (Harrison Barnes és De'Aaron Fox), de a vendégeknél kitűnő formában játszott az idénybeli huszadik tripla duplájával záró Domantas Sabonis is, ami győzelmet ért a Sacramentónak.

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Dallas Mavericks 133–111
Washington Wizards–Cleveland Cavaliers 105–114
New Orleans Pelicans–Chicago Bulls  106–114
Houston Rockets–Oklahoma City Thunder 110–123
Golden State Warriors–Denver Nuggets 103–119
Atlanta Hawks–Orlando Magic 109–92
Utah Jazz–San Antonio Spurs 128–109
Portland Trail Blazers–Charlotte Hornets 80–93
Los Angeles Clippers–Sacramento Kings 107–123

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik