NBA: a Celtics ismét legyőzte a Magicet, és továbbra is megállíthatatlan otthon

Vágólapra másolva!
2023.12.18. 07:59
null
Jayson Tatum (fehérben) 23 pontot jegyzett (Fotó: Getty Images)
A Keleten első helyen álló Boston Celtics néhány napon belül másodszor is legyőzte otthon az Orlando Magicet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

 

A Boston Celtics mind az öt egymás utáni hazai mérkőzését megnyerte, az Orlando Magicet két napon belül kétszer is több mint 10 pontos különbséggel múlta felül. A gárda ezzel idénybeli 14. hazai találkozóját is győzelemmel zárta, és készülhet a nyugati túrájára. A Bostonban egyébként Jayson Tatum (23) és Jaylen Brown (31) volt a legponterősebb játékos, ugyanakkor vendégoldalról Paolo Banchero 36 pontot tett fel a táblára, és szerzett tíz lepattanót is.

A Keleten második Milwaukee Bucks is nyert, megszakítva ezzel a Houston Rockets ötmeccses győzelmi szériáját, méghozzá úgy, hogy a vendégek több pontot hoztak össze a vesztes találkozójukon, mint az elmúlt öt győztesen. Damian Lillard hazai oldalról 39 pontot szorgoskodott össze és 11 asszisztot is jegyzett, míg Janisz Adetokunbo a 26 pontja mellett 17 lepattanó megszerzésével is segítette csapatát.

KOSÁRLABDA
NBA, ALAPSZAKASZ

Boston Celtics–Orlando Magic 114–97
San Antonio Spurs–New Orleans Pelicans 110–146
Portland Trail Blazers–Golden State Warriors 114–118
Phoenix Suns–Washington Wizards 112–108
Milwaukee Bucks–Houston Rockets 128–119

Legfrissebb hírek

Zalaegerszegi győzelmével bronzérmes a Paks a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.26. 19:45

Vojvoda Dávid szerződést hosszabbított Fehérváron – hivatalos

Kosárlabda
2025.05.23. 15:56

Bojan Szubotics:  Ez karrierem legnagyobb dobása!

Kosárlabda
2025.05.22. 09:50

NBA: nagy verést kapott New Yorkban, kiesett a címvédő Boston

Amerikai sportok
2025.05.17. 08:04

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2025.05.11. 09:11

A Körmend játszik az ötödik helyért a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.05.10. 20:48

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
2025.05.08. 23:42
Ezek is érdekelhetik