NHL: szétlövés után nyert a San Jose Sharks és a Vancouver Canucks

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 09:48
null
Szétlövés után nyert a St. Luis ellen a San Jose (Fotó: Getty Images)
A San Jose Sharks és a Vancouver Canucks is szétlövés után nyert az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján.


St. Louisban a 60 perces alapjátékidő egy-egy gólt hozott, majd a kiállításokban bővelkedő – hét a hazaiaknál, öt a vendégeknél – összecsapás lezárásaként a szétlövés negyedik párjában a San Jose Tomas Hertl révén megszerezte a győzelmet érő találatot.

Vancouverben lényegesen fordulatosabb volt a Canucks–Canadiens mérkőzés, a hazaiak négyszer jutottak egygólos vezetéshez, de a vendégek négyszer egyenlítettek, majd az 57. percben – a találkozón először – megszerezték a vezetést. Előnyüket csupán 32 másodpercig tudták megtartani, így 5–5 után jöhetett a ráadás. A szétlövésben három pár után 1–1-re álltak, majd a meccsen kétszer is emberelőnyös szituációban eredményes, plusz egy gólpasszt adó Bo Horvat eldöntötte a párbajt, és a mérkőzést. Csapattársa, Brock Boeser 2+1-gyel zárt, a vesztes montrealiaknál Tyler Toffoli három gólig jutott.

Szezonbeli negyedik mérkőzését is megnyerte a Vegas Golden Knights – harmadszor a rendes játékidőben kerekedett riválisa fölé –, ezúttal 5–2-re bizonyult jobbnak a vendég Arizona Coyotes gárdájánál. Shea Theodore két góllal, Marc-Andre Fleury 21 védéssel járult hozzá a hazai győzelemhez. A Golden Knights négyéves fennállása során először tudott megszakítás nélkül négy győzelmet aratni az idény rajtját követően.

NHL
ALAPSZAKASZ

Toronto Maple Leafs–Edmonton Oilers 1–3
St. Louis Blues–San Jose Sharks 1–2 – szétlövés után
Anaheim Ducks–Minnesota Wild 2–3
Vancouver Canucks–Montreal Canadiens 6–5– szétlövés után
Vegas Golden Knights–Arizona Coyotes 5–2

Legfrissebb hírek

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
2025.10.02. 15:16

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00
Ezek is érdekelhetik