NHL: az Islanders nyerte meg a New York-i rangadót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.22. 07:37
null
Munkában Alekszandr Georgiev, a Rangers kapusa (Fotó: nhl.com)
A New York Islanders 4–2-re nyert városi riválisa, a New York Rangers otthonában az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) magyar idő szerint szerda hajnali programjában.

 

Hiába játszott mezőnyfölényben a Rangers, amely lényegesen többet veszélyeztette a kaput ellenfelénél, az Islanders az 54. perc közepénél már 4–0-ra vezetett. A vendéglátók csak azt követően tudtak kozmetikázni az eredményen, emberelőnyös találatokkal.

Az Islanders német kapusa, Thomas Greiss a szezoncsúcsát jelentő 40 lövést védett, míg kollégája, a bolgár-orosz származású Alekszandr Georgiev 14 védést mutatott be. A vendégeknél Josh Bailey három ponttal – egy gól és két gólpassz – zárt. Az Islanders ezzel a győzelemmel lezárta három mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát.

A Florida gólerős második harmadával és Frank Vatrano karrierjének második mesterhármasával kerekedett a Blackhawks fölé Chicagóban. A Panthers sorozatban hatodszor nyert, vendégként harmadszor, a Blackhawks öt győzelem után kapott ki ismét.

A Philadelphia otthon nullázta le a Pittsburghöt, a hazaiak kapusa, Brian Elliott hibátlan teljesítménnyel védett – 19 lövést hárított –, a szezonban először, karrierje során 39. alkalommal.

Sorozatban a harmadik, legutóbbi hat találkozóján az ötödik vereségét szenvedte el a Winnipeg, amely a Carolina otthonában kapott ki 4–1-re.

A Boston 28. hazai mérkőzésén 26. alkalommal szerzett pontot, ezeken 17-szer nyert. A Bruins ezúttal 3–2-re múlta felül a Vegast, amely a legutóbbi hét találkozóján hatodszor maradt alul.

NHL, ALAPSZAKASZ

Boston Bruins–Vegas Golden Knights 3–2
Carolina Hurricanes–Winnipeg Jets 4–1
New York Rangers–New York Islanders 2–4
Philadelphia Flyers–Pittsburgh Penguins 3–0
Chicago Blackhawks–Florida Panthers 3–4

Legfrissebb hírek

NHL: ötöt lőtt a Carolinának, és megint a Stanley-kupáért küzdhet a Florida

Amerikai sportok
22 órája

NHL: gól és gólpassz a 40 éves Corey Perrytől, egy lépésre a finálétól az Oilers

Jégkorong
2025.05.28. 07:50

NHL: a Carolina ezúttal nem hagyta, hogy kisöpörjék, életben tartotta reményeit

Amerikai sportok
2025.05.27. 08:09

NHL: az Edmonton hatot vágott a Dallasnak

Amerikai sportok
2025.05.26. 08:02

NHL: a Florida egy lépésre került a döntőtől

Amerikai sportok
2025.05.25. 07:13

NHL: az Edmonton sima győzelemmel vágott vissza a Dallasnak a nyugati döntőben

Amerikai sportok
2025.05.24. 07:38

NHL: a második hazai meccsén is öt gólt kapott a Carolina a Floridától

Amerikai sportok
2025.05.23. 07:28

NHL: öt és fél perc alatt fordított a Stars az Oilers ellen

Amerikai sportok
2025.05.22. 09:26
Ezek is érdekelhetik