NBA: 30 éve írt történelmet az Atlanta Hawks

Már derékig voltunk Mihail Gorbacsov peresztrojkájában, viszont még „innen” Gorbacsov és idősebb George Bush máltai találkozóján, amikor a hidegháborús enyhülés biztos jeleként 1988 nyarán NBA-csapat látogatott a Szovjetunióba.

Az Atlanta Hawks előbb Tbilisziben, két nappal később Vilniusban, végül a hatalmas államalakulat fővárosában, Moszkvában lépett fel.

MINTHA SUGÁRZOTT VOLNA

Ekkor még nem tudhattuk, hogy két hónappal később, az 1988-as olimpián, Szöulban a Szovjetunió válogatottja aranyérmet szerez, azt viszont igen, hogy bivalyerős gárda. Két évvel korábban, vagyis az 1986-os világbajnokság döntőjében ugyanis csak két ponttal kapott ki az Egyesült Államoktól, amelyben akkor még nem szerepelhettek profik, csupán egyetemisták.

Na de vissza 1988-ba! A Hawks jól elfáradt, túl volt egy Boston Celtics ellen a hetedik mérkőzésen elbukott Keleti főcsoport-elődöntőn az NBA-ben, viszont a tizenöt napos történelmi szovjet kirándulás szponzora Ted Turner, a franchise tulajdonosa, szórakoztatóipari mágnás volt.

„Teljesen más kultúrába csöppentünk. Ez még a hidegháború és a vasfüggöny Szovjetuniója volt. Ezt sokunk azért nem viselte túl könnyen… A játékosoknak, akik mindenből hozzászoktak az első osztályú minőséghez, gyakorlatilag kulturális sokkal ért fel ez az utazás” – emlékezett Stan Kasten általános igazgató.

„Mindegy volt, mit kértünk, mindig azt felelték, húsz percbe telik: »Húsz perc, semmi probléma!«, ez általában kétórányi várakozást jelentett” – így Scott Cunningham csapatfotós.

A stábtagok könnyes szemmel gondoltak vissza az uborkára és a paradicsomra, amelyeknél jobbat nem ettek – a tej viszont csomós volt. A csapat legnagyobb sztárja, Dominique Wilkins sem volt kimondottan elégedett az orosz konyhával: „Borzasztó élmény, mintha minden étel sugárzott volna.”

Ha a két évvel korábbi csernobili atomkatasztrófára gondolunk, még az is elképzelhető…

Steve Holman sportriporter hozzátette: Jack McCallum, a Sports Illustrated újságírója vett némi minikekszet és mogyoróvajat, aztán mindenki úgy falta befelé, mint az őrült. Hazaúton, miközben átszállásra vártak Frankfurtban, az egész csapat beszabadult a reptéri McDonaldsba, és ettek, mintha utána a villamosszék várt volna rájuk…

SZARVASMARHA AZ ÚTON

Voltak titokzatos pontok az utazás során, az amerikai vendégek nem mindig tudták, mi lesz a következő program, hová is tartanak tulajdonképpen.

Az első meccs előtt Moszkvából Szuhumiba, a Fekete-tenger partján található olimpiai edzőközpontba utaztak. A járat chartergép lett volna, viszont kényelmetlen volt, s a civilek mellett élőállatok utaztak rajta. A repülőtértől az edzőközpont felé tartó busz útját hosszú időre megszakította egy szarvasmarha, amely letelepedett a földút közepére.

Szuhumi sem volt az a kimondott tengerparti üdülőhely, az ominózus létesítmény évek óta elhagyatva és lezárva állt, ám legalább kőhajításnyira kerültek a tengerentúli kosárlabdázók az abház–grúz konfliktus frontvonalától…

Nem volt minden ilyen rémisztő persze, a szovjet válogatott és a Hawks tagjai például nagyon jó kapcsolatot építettek ki egymással.

A szovjet nemzeti csapat legjobbjai eleve nem voltak ismeretlenek Amerikában, a litván Arvydas Sabonist 1985-ben épp a Hawks draftolta, csak érvénytelenítették a kiválasztást, mivel Sabonis nem töltötte be a 21. életévét. Egy évvel később játékjoga a Portland Trail Blazershez került, ahol 1995-től két részletben hét évet játszott. Az orosz Alekszandr Volkovot 1986-ban szemelte ki az Atlanta, 1989-től három idényt nyomott le az NBA-ben.

A szintén litván Sarunas Marciulionis játékjoga 1988-ban már egy éve a Golden State Warriors birtokában volt – viszont a Hawks is szemet vetett rá, és tulajdonképpen az volt az egyik oka a szovjet edzőtáborozásnak, hogy őt valahogy a klubhoz csábítsák a vezetők.

A szöuli olimpia idején alá is írta a szerződést, ám a szovjetek nem adtak engedélyt a távozására. Később mégis a Warriors lett a befutó, mert Marciulionis jó kapcsolatot ápolt Don Nelson főedző fiával, a fater pedig latba vetette befolyását, és három idényre megszerezte a kitűnő dobóhátvédet, aki 1989 és 1997 között pattogtatott az NBA-ben.

A SZÉPÍTÉS LEGALÁBB ÖSSZEJÖTT

Az első összecsapásra tehát Tbilisziben került sor, és az Atlanta Hawks a moszkvai csatlakozást lekéső Wilkins nélkül 85–84-re múlta felül a szovjet All Star-csapatot. Ez sem ment persze zökkenőmentesen, az egyik helyi hivatalosság miután nem tudott jegyeket szerezni a találkozóra, megpróbálta a tízezer fő befogadására képes csarnokból az ötvenezres futballstadionba vinni a mérkőzést, ám nem járt sikerrel.

Következett a vilniusi második felvonás két nappal később. Scott Cunningham elbeszélése szerint itt volt a legjobb hangulat, érdekességet természetesen itt is találhatunk: 92–92-nél hangzott fel a végső dudaszó, és a szovjet játékosok levonultak a pályáról. A Hawks stábja viszont dühös volt, és nem értette, miért nem döntik el a kimenetelt, hiszen a nemzetközi szabályok szerint döntetlennel nem fejeződhetett be a meccs. Az amerikaiak akarata érvényesült, miként a ráadásban is: 110–105-re nyert a teljesen kialvatlanul is 29 pontot szerző Wilkins vezérelte NBA-s alakulat. A lelátón ott ült a később a Cleveland Cavaliersnél egészen veretes karriert befutó, akkor viszont még csak 13 esztendős Zydrunas Ilgauskas.

A harmadik, moszkvai ütközet már a házigazda diadalával ért véget, a szovjetek 132–123-ra győztek – Volkov 35 pontot vállalt, s ugyebár egy évvel később már a Hawksot erősítette… Különös módon csupán ezt az egy mérkőzést láthatta televízión az amerikai közönség, ráadásul épp ez a találkozó hozta a legkevésbé színvonalas produkciót – a játékosok tüzeltek, de nem töltöttek.