NBA: Townst egyhangúlag választották az Év újoncának

Vágólapra másolva!
2016.05.16. 16:51
Egyhangúlag Karl-Anthony Townst, a Minnesota Timberwolves játékosát választották meg az Év újoncának az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

A liga honlapjának beszámolója szerint a 20 éves játékost mind a 130 szakíró az első helyre rakta a rangsorban, ez korábban Damian Lillardnak (2012–13), Blake Griffinnek (2010–11) David Robinsonnak (1989–90) és Ralph Sampsonnak (1983–84) sikerült.

A második helyen a lett Kristaps Porzingis (New York Knicks) végzett, míg a harmadik a szerb Nikola Jokic (Denver Nuggets) lett.

Towns az elmúlt alapszakaszban mind a 82 mérkőzésen kezdőként lépett pályára – mindössze hat ilyen játékos volt a ligában –, átlagosan 18.3 pontot szerzett, 10.5 lepattanót szedett le és 1.68 dobást blokkolt. A fiatal játékos a Nyugati főcsoportban mind a hat hónapban bezsebelte a legjobb újoncnak járó elismerést.

Érdekesség, hogy Andrew Wiggins személyében tavaly is a Minnesota Timberwolves adta az Év újoncát, legutóbb 1972 és 1974 között fordult elő, hogy ugyanabból a klubból került ki a győztes, akkor a Buffalo Bravesből előbb Bob McAdoo, majd Ernie DiGregorio nyert.

Legfrissebb hírek

Doncic tripla duplájával győzni tudott a Dallas elleni első meccsén – videók

Amerikai sportok
2025.02.26. 08:23

A hosszabbításban vágott vissza az OKC-nek a Timberwolves, Jokicsék is nyertek – videók

Amerikai sportok
2025.02.25. 08:19

Tovább menetel az NBA-ben a Cavs, Harden dupla duplája sem volt elég a Clippersnek – videók

Amerikai sportok
2025.02.24. 08:47

A Knicks elpáholásával folytatja menetelését a Cavs, nyert a GSW is

Amerikai sportok
2025.02.22. 08:57

Minnesotában botlott a Thunder, ráadás után nyert a Pelicans és a Clippers

Amerikai sportok
2025.02.14. 08:34

Pocsék napot fogott ki James és Doncic is, Markkanenék visszavágtak a Lakersnek

Amerikai sportok
2025.02.13. 08:27

Őrült meccsen nyert Dallasban a Kings, győztes meccsen mutatkozott be Doncic a Lakersben

Amerikai sportok
2025.02.11. 08:06

Vége a huzavonának! Jimmy Butler a Golden State Warriorsban folytatja – hivatalos

Amerikai sportok
2025.02.07. 12:33
Ezek is érdekelhetik