NHL: újabb chicagói győzelem, 0-2-ről folytatja a Kings

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.03. 06:50
null
A felek ezúttal sem kímélték egymást: legalábbis Michal Rozsival (Chicago, balra) keményen szállt bele Colin Fraserbe (LA Kings) (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) egyik fél negyedik győzelméig tartó főcsoportdöntőjében a Chicago Blackhawks (1.) hazai pályán a második mérkőzését is behúzta a címvédő Los Angeles Kings (5.) ellen – ezúttal két góllal –, és összesítésben elhúzott 2–0-ra.



Gyors góllal adta meg a mérkőzés alaphangját a Chicago, amely lélektani pillanatban, a 20. percben duplázta meg előnyét. A második harmadban aztán jött a harmadik hazai gól is, amely annyira megrogyasztotta a vendégeket, hogy két perccel később már négy volt a különbség. A mérkőzés lényegében eldőlt, az eredmény kozmetikázása után jutottak csak némi önbizalomhoz a hazai dupla előtt a Los Angeles-iek.

A mérkőzés összefoglalója

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Chicago Blackhawks (1.)–Los Angeles Kings (5.) 4–2 (20, 21, 01)
G: Shaw, Seabrook, Bickell, Handzus, ill. Carter, Toffoli
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0, a Chicago javára
Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik