Nyitott maradt a harc az első helyért nyugaton

Vágólapra másolva!
2013.04.05. 09:21
null
Az Oklahoma City és a San Antonio idénybeli negyedik meccsét is a hazai csapat nyerte meg (Fotó: Reuters)
Mára virradóra három összecsapást rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), s mondhatjuk, hogy csak rangadókat játszottak az érintett csapatok. Az Oklahoma City Thunder hazai pályán legyűrte a Manu Ginóbilit teljesen, Tony Parkert pedig „félig” nélkülöző San Antoniót, ezzel a vesztett meccsek kategóriájában beérte a tavalyi finalista nyugati listavezetőt. A Chicago elképesztően tartalékosan is nagy hátrányból nyert Brooklynban, a Denver pedig életben tartotta hónapok óta tartó hazai veretlenségi sorozatát Andre Iguodala győztes ziccerével, ám Danilo Gallinari személyében újabb fontos játékosát vesztette el a Nuggets. Nézzük a részleteket!

Brooklyn Nets–Chicago Bulls 90–92

A Bulls Derrick Rose, Joakim Noah, Marco Belinelli és Richard Hamilton nélkül minden meccsen nagyot küzd, de ma siker is koronázta az akaratot, ami azért nem volt sűrűn elmondható a chicagóiak esetében az utóbbi heteket tekintve. 16-os előnye is volt már a 30 pontos, 10 gólpasszos Deron Williams irányította Brooklynnak, mely nyolcas idegenbeli sorozat után kicsit fásultan mozgott hazai pályán, s erre a második félidőben nagyon rá is fizetett. A 28-at szóró Brook Lopez még megmenthette volna a vendéglátókat, de dobása célt tévesztett, így semmi sem dőlt még el a keleti 4-5-6-7. helyeken, ahol igencsak szoros a verseny. A vendégek hőse ma a 29 pontos, 18 lepattanós Carlos Boozer volt, de majdnem minden pályára kerülő chicagói játékos elég jelentősen tudott segíteni csapatának ezen az estén.
A Nets legjobb dobói: Deron Williams 30, B. Lopez 28, Joe Johnson 12
A Bulls legjobb dobói: Boozer 29, Deng 18, J. Butler 16

Denver Nuggets–Dallas Mavericks 95–94

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: Andre Iguodala, aki elvállalta a győztes dobást Lawson és Gallinari távollétében és megnyerte a Denvernek a Dallas elleni rangadót.

A nap lúzere: A Denver Nuggets, mely hiába nyert újabb nagy meccset, a legjobb után most a második legeredményesebb játékos is hosszabb időre kidőlt Danilo Gallinari személyében.

Egészen elképesztő, hogy milyen tartalékok vannak ebben a Denverben, ma Ty Lawson nélkül felállva, Danilo Gallinarit pedig idejekorán egy csúnya térdsérülés miatt elvesztve is célba ért a coloradói alakulat, mely már több, mint két hónapja veretlen saját közönsége előtt. Andre Miller, a veterán csereirányító egyre jobb kezdőként, ma 22 ponttal, s 7 gólpasszal tolta a Nuggets szekerét, Corey Brewer pedig 23-at szórt a kispadról beállva, a nem mellesleg meccsmegmentő dobásblokkolást mutatott be, rajtuk kívül még Kenneth Fariedot is dicséret illeti 12 pontos, 19 lepattanós dupla duplája miatt.
A hős mégis Andre Iguodala lett, aki egy egységnyi hátránynál elindult és ballal befejezte a ziccert, ezzel és Brewer mutatványával pedig diadalmaskodott a Denver, de nem örülhet a sérülések miatt. A Dallas teljesen letehet a playoffról, pedig ma úgy is pariban volt a 2011-es bajnok, hogy a Nowitzki, Mayo páros összesen ért el 17 pontot.
A Nuggets legjobb dobói: C. Brewer 23, A. Miller 22, Faried 12
A Mavericks legjobb dobói: B. Wright 16, Kaman, Nowitzki 13-13

Iguodala győztes kosara


Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 100–88

Idén negyedszer játszott a két nyugati élgárda, s nem szakadt meg az a hagyomány, mely szerint mindig az aktuálisan otthon játszó alakulat nyert, így egyelőre nem dőlt el a Nyugati főcsoport egyes számú kiemelésének sorsa sem. Manu Ginóbili még heteken keresztül nem hadra fogható, Tony Parker (2 pont, 4 gólpassz) viszont megpróbálkozott a játékkal bokafájdalmai ellenére, de csak 25 percet bírt, s a szélvészgyors Russell Westbrookkal (27 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz, 3 labdaszerzés) szemben. Kevin Durant (25 pont, 9 lepattanó, 6 gólpassz, 3 blokk) remekelt, ahogy a texasiaknál Tim Duncan (24 pont, 11 lepattanó, 3 blokk), de a Popovich-legénységnek jószerivel esélye sem volt a győzelemre, pedig Kawhi Leonard (24 pont, 14 lepattanó, 6 gólpassz) élete egyik legjobb produkcióját nyújtotta.
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 27, Durant 25, Fisher 17
A Spurs legjobb dobói: Duncan, K. Leonard 24-24, Neal 14

NBA
ALAPSZAKASZ, 144. JÁTÉKNAP

Brooklyn Nets–Chicago Bulls 90–92
Denver Nuggets–Dallas Mavericks 95–94
Oklahoma City Thunder–San Antonio Spurs 100–88

AZ ÁLLÁS
Keleti főcsoport
1. x–Miami 74 58 16 78.4 12–1 33–11 8–2 V1
2. x–New York 74 48 26 64.9 10–6 32–13 10–0 Ny10
3. x–Indiana 75 48 27 64.0 12–3 30–16 8–2 Ny5
4. x–Brooklyn 75 43 32 57.3 9–4 30–15 5–5 V1
5. x–Chicago 74 41 33 55.4 9–6 30–14 6–4 Ny1
6. x–Atlanta 76 42 34 55.3 11–5 27–20 5–5 V1
7. x–Boston 75 39 36 52.0 7–7 25–20 3–7 Ny1
8. Milwaukee 74 36 38 48.6 7–9 23–23 4–6 V1
9. Philadelphia 74 30 44 40.5 7–8 18–26 6–4 V1
10. o–Toronto 75 28 47 37.3 3–11 17–29 3–7 Ny1
11. o–Washington 75 28 47 37.3 5–10 14–31 5–5 V1
12. o–Detroit 76 25 51 32.9 6–8 21–26 2–8 V1
13. o–Cleveland 74 22 52 29.7 3–11 16–28 0–10 V10
14. o–Orlando 76 19 57 25.0 3–12 9–37 1–9 V3
15. o–Charlotte 75 18 57 24.0 6–9 15–31 4–6 Ny1
Nyugati főcsoport
1. x–San Antonio 76 56 20 73.7 12–4 32–15 6–4 V1
2. x–Oklahoma City 75 55 20 73.3 8–6 35–13 7–3 Ny2
3. x–Denver 76 52 24 68.4 10–5 34–13 8–2 Ny3
4. x–LA Clippers 76 50 26 65.8 9–5 29–17 5–5 Ny1
5. x–Memphis 75 51 24 68.0 8–6 30–16 7–3 Ny4
6. Golden State 75 43 32 57.3 8–6 24–21 7–3 Ny2
7. Houston 75 42 33 56.0 6–9 21–24 7–3 Ny3
8. LA Lakers 75 39 36 52.0 7–7 22–23 5–5 Ny2
9. Utah 76 39 37 51.3 7–6 22–24 5–5 V1
10. Dallas 75 36 39 48.0 5–8 19–26 5–5 V2
11. Portland 75 33 42 44.0 6–8 18–27 2–8 V6
12. o–Minnesota 74 28 46 37.8 4–10 15–31 5–5 Ny2
13. o–Sacramento 75 27 48 36.0 7–8 13–32 5–5 V2
14. o–New Orleans 75 26 49 34.7 5–9 14–31 4–6 V1
15. o–Phoenix 75 23 52 30.7 5–10 15–30 1–9 V7
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
x=bejutott a rájátszásba, o=már nem juthat be a rájátszásba
Az alcsoportok éllovasainak garantált helyük van a főcsoport első négy kiemeltje között.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik