NBA: Howard már nem varázsló, a Lakers kikapott a Magictől

Vágólapra másolva!
2012.12.03. 06:47
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján két mérkőzést rendeztek: a Los Angeles Lakers újra vereséget szenvedett, ezúttal az Orlando Magictől, a New York Knicks ugyanakkor a Phoenix Suns ellen folytatta remek hazai sorozatát.

A Magic remek záró negyedbeli játékának köszönhette sikerét, hiszen az utolsó felvonást 40–26-ra megnyerte a 113–103-as vendégsikerrel végződött találkozón. Az Orlandóban Arron Afflalo volt a legeredményesebb játékos 30 ponttal, de a kezdők közül Glen Davis (23 pont, 12 lepattanó), Jameer Nelson (19 pont) és Nikola Vucsevics (17 pont, 12 lepattanó) is alaposan kitett magáért. A Lakersben Kobe Bryant 34 pontot szerzett, míg a korábbi csapata ellen először játszó Dwight Howard 21 ponttal és 15 lepattanóval zárta az estét, ám mindez kevés volt. A Magic (6–10) és a Lakers (8–9) egyaránt negatív mérleggel várja a folytatást.

A New York Knicks a 34 pontot dobó Carmelo Anthony és a dupla duplát (15 pont, 13 lepattanó) elérő Tyson Chandler vezetésével győzte le a Phoenix Sunst a Madison Square Gardenben. A Knicks mérlege 7–0 hazai pályán ebben a szezonban.

A New York Knicks a 34 pontot dobó Carmelo Anthony és a dupla duplát (15 pont, 13 lepattanó) elérő Tyson Chandler vezetésével győzte le a Phoenix Sunst a Madison Square Gardenben. A Knicks mérlege 7–0 hazai pályán ebben a szezonban.

A részletes összefoglalót ide kattintva olvashatják.

NBA
ALAPSZAKASZ, 32. JÁTÉKNAP
New York Knicks–Phoenix Suns 106–99
Los Angeles Lakers–Orlando Magic 103–113

 

Legfrissebb hírek

Butler és Curry klasszisteljesítményével bejutott a rájátszásba a Golden State – videó

Amerikai sportok
2025.04.16. 08:11

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

NBA: Doncic megkönnyezte a visszatérését, majd 45 ponttal keserítette a Dallas életét

Amerikai sportok
2025.04.10. 07:45

Ezúttal nem bírt az OKC-vel a Lakers

Amerikai sportok
2025.04.09. 07:21

Videó: Luka Doncic olyan gólpasszt adott, amilyet még nem láttunk kosárpályán

Amerikai sportok
2025.04.07. 11:19

NBA: a Lakers 27 ponttal verte a ligaelső Oklahomát

Amerikai sportok
2025.04.07. 06:56

Közönségszórakoztató meccsen csapott össze LeBron James és Stephen Curry – videók

Amerikai sportok
2025.04.04. 07:59
Ezek is érdekelhetik