Playoffhangulatú rangadót nyert a Spurs a Lakers ellen

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.11.14. 09:17
null
Parker nagyot játszott a Lakers ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában mára virradóra hat mérkőzést rendeztek, s ezek közül kiemelkedett a Los Angeles Lakers San Antonio Spurs elleni rangadója, amely óriási küzdelem és hatalmas izgalmak után dőlt el. A Charlotte Bobcats hat mérkőzés után ötvenszázalékos mérleggel áll, amit senki sem várt az előző szezon pofozógépétől, a New York Knicks pedig még mindig nem talált legyőzőre ebben az évadban. A Brooklyn Nets kezdi megtalálni az egyensúlyt, ezt pedig a karriercsúcsokat produkáló Kyrie Irving, Anderson Varejao páros fémjelezte Cavaliers bánta leginkább. Nézzük, hogyan alakultak az egyes találkozók!

Charlotte Bobcats–Washington Wizards 92–76

Bár nem éppen türelmetlen nép az amerikai, vélhetően érik az edzőváltás Washingtonban. John Wall és a brazil Nené, a csapat két legnagyobb sztárja ugyan hiányzik, de a fővárosiak keretét nem azért rakták össze, hogy már novemberben elszálljanak a playoff-remények, és hat mérkőzés után is nyeretlenül álljon a csapat. A 21 pontos Ramon Sessions főszereplésével nagyon sima diadalt aratott a Bobcats, a legutóbb abszolút ligautolsó Charlotte jelenleg 3–3-as mérleget tud felmutatni, ami a gárda egyik játékosa, Gerald Henderson távollétében pláne dicséretes.

A Bobcats legjobb dobói: Sessions 21, K. Walker 17, Kidd-Gilchrist 15
A Wizards legjobb dobói: Ariza 19, Beal 8, Okafor 8, Booker 8

Orlando Magic–New York Knicks 89–99

Nem szakadt meg egyik fél sorozata sem, a Magic ötödik meccsén maradt egyhuzamban nyeretlen, a Knicks ugyanennyi mérkőzés óta veretlen, s a teljes mezőny egyetlen százszázalékos alakulata Mike Woodson gárdája.

PLUSZ, MÍNUSZ
A nap hőse: Danny Green, aki triplájával megnyerte a meccset a Spursnek Los Angelesben
A nap lúzere: A Washington Wizards, amely nagyon csúnyán kikapott Charlotte-ban, s mindössze egy játékosa ért el két számjegyű dobóteljesítményt.

A floridaiak továbbra is nélkülözik a Nelson, Turkoglu, Harrington triót, de a Shumpert, Stoudemire páros távolléte miatt a New York sem teljes csapattal érkezett Orlandóba. A 25 pontos Carmelo Anthony mellé az idei első igazán produktív mérkőzését hozó Raymond Felton, valamint az eddig félelmetesen jól triplázó JR Smith is 21-21 egységet tett be a közösbe, nem volt kérdéses a végjátékban, hogy melyik a jobb csapat jelenleg.

A Magic legjobb dobói: Redick 18, Afflalo 13, Vucsevics 12, Moore 12
A Knicks legjobb dobói: Antony 25, Felton 21, JR Smith 21

Inidana Pacers–Toronto Raptors 72–74

Az est egyik tanulsága volt, hogy az NBA-ben lehet az utolsó negyedben öt dobott ponttal, idegenben is nyerni. Ezt a mutatványt a három hosszabbítás után elvesztett hazai mérkőzése után Indianába érkező Raptors mutatta be, amely teljesen elkészült minden erejével és koncentrációjával az utolsó 12 percre, de annyira rossz formában van jelenleg a nyáron pocsék kimenetelű igazolásokat végrehajtó Pacers, hogy ez is belefért. Pláne az, hogy öt (!) esélye volt az utolsó pillanatokban a hazai csapatnak a fordításra, illetve a győzelem kicsikarására, de az összes támadólepattanó után hibáztak Frank Vogel tanítványai, így az évad második tripla dupláját összehozó Jose Calderon (13 pont, 10 lepattanó, 10 gólpassz) Kyle Lowry távollétében győzelemre vezette a Torontót.

A Pacers legjobb dobói: Ge. Hill 18, George 12, Da. West 11
A Raptors legjobb dobói: DeRozan 15, Calderon 13, Kleiza 10

Brooklyn Nets–Cleveland Cavaliers 114–101

A Nets Deron Williams idei első igazán jó estéjén diadalmaskodott az őrületesen nagyot játszó Kyrie Irving, Anderson Varejao páros vezette Cavaliers ellen. A clevelandiek egyese 34 pontos karriercsúcsa mellé 8 gólpasszt is kiosztott, míg a brazil nagyember 35 pontját (ez is karriercsúcs) 21-ből 16-os mezőnymutatóval érte el, s ezt 18 lepattanóval egészítette ki. A gond csak az volt a vendégeknél, hogy védekezni senki sem tudott, illetve akart, a brooklyniak Gerald Wallace távollétében is könnyen legyőzték Byron Scott tanítványait.

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 26, Joe Johnson 25, B. Lopez 23
A Cavaliers legjobb dobói: Varejao 35, Irving 34, T. Thompson 14

Sacramento Kings–Portland Trail Blazers 86–103

Teljes csapattal sem ment eddig túl jól a Sacramentónak, DeMarcus Cousins eltiltása miatt pedig még egy fokkal gyengébbnek számított tegnap a Kings, amely hiába tudta, hogy a cseresorok közti különbséggel nyerheti meg a Portland elleni találkozóját, de a padok közti 46–19-es különbség dacára is simán diadalmaskodott a Blazers. A vendégeknél megint vezér volt az újonc Damian Lillard, aki 22 pontja és 9 gólpassza mellett több nagyon fontos kosarat is szerzett, az ifjonc hat triplakísérletéből öt a gyűrűben landolt, de rajta kívül az egész kezdőötös hozta, ami elvárható tőle. A meccs krónikájához hozzá tartozik, hogy az irányító poszton egyébként is nagyon gyengén muzsikáló Sacramento erre a találkozóra elvesztette Isaiah Thomast, majd a mérkőzés közben az ő cseréjét, Aaron Brooks-t is.

A Kings legjobb dobói: Jam. Johnson 16, M. Thornton 14, Fredette 13
A Blazers legjobb dobói: Lillard 22, Aldridge 19, Matthews 18

Los Angeles Lakers–San Antonio Spurs 82–84

Már a végeredményből is látszik, hogy amolyan igazi playoffhangulatú mérkőzést játszottak a Staples Centerben, ahol végül nem tudta megszerezni zsinórban harmadik fellépésén is a győzelmet a Lakers, amely így 3–5-ös mérleggel még mindig a Nyugati konferencia alsó régiójában tanyázik. A főcsoportot vezető San Antonio végig meccsben volt, s a 28-at szóró Kobe Bryant kivételével mindenkit szépen levédekeztek a vendégek, ez volt a sikerük egyik kulcsa.

A végjátékban Danny Greenre játszott ki egy pontos hátrányban egy akciót a Spurs, amiből a tavalyi esztendő egyik legnagyobb felfedezettje egy gyönyörű triplával megfordította az állást, s később kiderült, hogy dobása győzelmet ért, ugyanis a nagyon gyenge estét kifogó Pau Gasol (aki azért 10 pontig és 10 lepattanóig így is eljutott) kihagyta a távolit, s a lepattanóért folytatott harc közben megszólalt a végső dudaszó.

A 18 pontos Duncan és a 19-et szóró Parker mellett megint szinte az összes pályára lépő texasi játékos érdemben hozzá tudott szólni a mérkőzéshez.

Nagy győzelmet aratott a San Antonio, de azért nem szabad elfelejteni, hogy az aranysárga-lilák majdnem teljes „agytrösztje” hiányzott, hiszen Steve Nash mellett a csereirányító, Steve Blake is sérült, de még az új vezetőedző, Mike D'Antoni sem lehetett ott újdonsült tanítványaival a pálya szélén, mivel térdműtétből lábadozik a mester.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 28, D. Howard 13, World Peace 12
A Spurs legjobb dobói: T. Parker 19, Duncan 18, D. Green 11

Los Angeles Lakers–San Antonio Spurs 82–84 (összefoglaló)
NBA
ALAPSZAKASZ, 15. JÁTÉKNAP
Charlotte Bobcats–Washington Wizards 92–76
Orlando Magic–New York Knicks 89–99
Indiana Pacers–Toronto Raptors 72–74
Brooklyn Nets–Cleveland Cavaliers 114–101
Sacramento Kings–Portland Trail Blazers 86–103
Los Angeles Lakers–San Antonio Spurs 82–84
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik