A Capitals a Flyers elleni sikerrel sem lehet elégedett

Vágólapra másolva!
2011.03.23. 09:29
null
A Capitals győzelmet ünnepelhetett a Flyers ellen, de egy pontot a Philadelphiának ajándékozott<br />(Fotó: Action Images – archív)
A Washington Capitals a szétlövésben nyerte meg 5–4-re a Philadelphia Flyers elleni, idegenbeli mérkőzést az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 156. játéknapján. A fővárosiak ezzel már csak egy pontra vannak lemaradva az éllovas Flyerstől a Keleti főcsoportban.

A második harmad közepéig úgy tűnt, hogy a Capitals simán megnyeri a Flyers elleni keleti rangadót Philadelphiában, ám a hazaiak nem adták fel a meccset, és négy gólt szereztek, míg a fővárosiak egyet sem.

Így a rendes játékidő végén az ebben az idényben először Alekszandr Ovecskin nélkül játszó Washingtonnak kellett küzdenie az egyenlítésért, és Marcus Johansson megszerezte a hosszabbításhoz szükséges gólt három perccel a meccs vége előtt.

A szétlövésben aztán Alekszandr Szemin döntötte el a párharcot, de a győzelem ellenére a Capitals nem érte be pontszámban a Keleti főcsoport élén álló Flyerst, amely egy pontot szerzett a meccsen.

A Rangers Brandon Dubinsky harmadik harmadban szerzett góljával 1–0-ra nyerte meg a Florida Panthers elleni mérkőzést, és a New York-iak ezzel sorozatban az ötödik találkozójukon diadalmaskodtak.

Henrik Lundqvist kiválóan védte a Rangers kapuját, 22 alkalommal mentett, és ebben az idényben már tizedik alkalommal teljesített hibátlanul.

Ryan Miller, a Sabres kapusa is remekelt: 31 védésével karrierje során 21. alkalommal teljesített kapott gól nélkül. A Montreal Canadiens ellen 2–0-ra megnyert meccs mindkét találatát Nathan Gerbe szerezte, és a Buffalo a győzelemmel megtartotta a még playoffot érő nyolcadik helyet a Keleti főcsoportban az Ottawa Senatorst 4–3-ra megverő Carolina Hurricanes előtt, de a hetedik Rangershöz nem tudott közelebb kerülni.

NHL
ALAPSZAKASZ, 156. JÁTÉKNAP
Phoenix Coyotes–St. Louis Blues 2–1
Boston Bruins–New Jersey Devils 4–1
Montreal Canadiens–Buffalo Sabres 0–2
New York Rangers–Florida Panthers 1–0
Minnesota Wild–Toronto Maple Leafs 0–3
Carolina Hurricanes–Ottawa Senators 4–3
Nashville Predators–Edmonton Oilers 3–1
Tampa Bay Lightning–New York Islanders 2–5
Philadelphia Flyers–Washington Capitals 4–5 – szétlövéssel
Colorado Avalanche–Columbus Blue Jackets 5–4 – szétlövéssel

 

Legfrissebb hírek

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14

Gyász: elhunyt a Detroit legendája, a háromszoros bajnok Alex Delvecchio

Amerikai sportok
2025.07.02. 09:45
Ezek is érdekelhetik