Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2025.07.16. 17:46
null
Robert Palladino, Gebei Péter, Gyurta Dániel (Fotó: Török Attila)
Szerdán ünnepélyes keretek között megnyitották az NHL, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium által támogatott négynapos nemzetközi jégkorong-játékvezető fejlesztő tábort az Óbudai Jégcsarnokban. Az eseményen Gyurta Dániel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályának vezetője és Robert J. Palladino, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének ügyvivője is kiemelte: egy megosztott világban a sportnak különleges egységkovácsoló ereje van.

„Welcome! Isten hozott!” – köszöntötte méretes molinó az egybegyűlteket az Óbudai Jégcsarnok bejáratánál. Szerdán ünnepélyes keretek között nyitották meg a „Summer Exposure Combine 2025 supported by NHL” elnevezésű eseményt, az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL), valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium által támogatott négynapos nemzetközi jégkorong-játékvezető fejlesztő tábort. Ennek keretében július 16. és 19. között a meghívott ötven fiatal játékvezető az NHL delegálta szakemberekkel végez intenzív képzési és értékelési munkát, a legjobbak pedig meghívást kapnak a profi jégkorongliga hivatalos, Buffalóban esedékes táborába, melyet augusztus 14. és 17. között tartanak meg. Utóbbi az NHL-be jutás előszobája is lehet a legkiemelkedőbbeknek.

„A következő négy napban az NHL-ben és a legnívósabb nemzetközi bajnokságokban tevékenykedő szakemberek segítségével fejlődhettek, miközben megosztjátok egymással a tudást, támogathatjátok egymást, és barátságot is köthettek – mondta köszöntőjében Gyurta Dániel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályának vezetője, a 2012-es londoni olimpia aranyérmese 200 méter mellúszásban, nem mellesleg az esemény fővédnöke. – A tábor része lesz többek mellett a fizikai felkészítés, a videóelemzés, a pontos helyezkedés és kommunikáció mérkőzés közben, és minden más, amitől a legjobb játékvezetőkké válhattok. Napjainkban, amikor a világ megosztott, a sportnak egyedi ereje van, hogy összehozza az embereket országhatárokon, különböző nyelvterületeken át.”

Fotó: Török Attila

Al Kimmel, az NHL játékvezetői scouting és fejlesztési igazgatója beszédében köszönetet mondott a szervezőknek – kiemelve Gebei Pétert és Schumacher-Kovács Ákost – hogy immáron harmadik éve megszervezik a tábort, és hangsúlyozta, hogy világszerte a legjobb játékvezetőket keresik, az esemény pedig kiváló lehetőség a fiataloknak.

„Jó napot kívánok! – köszöntötte magyarul a résztvevőket Robert J. Palladino, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetségének ügyvivője, aki szintén kiemelte: a sport talán az egyik leghatékonyabb összekötő erő határokon, nyelveken és politikán átívelve. – Hogy miért van ez így, arra egyszerű a válasz: akár amerikai, akár magyar jégen játsszák a jégkorongot, a szabályok és a legfontosabb értékek megegyeznek, korrektség, egyéni felelősségvállalás, csapatmunka, de ezek messze a jégcsarnokon túlra is kiterjednek. Ezen értékekkel szoros közösségek alakulnak ki, és fejlődik a jellem. A tábor megmutatja, hiába érkeztetek tizenhat különböző országból, képesek vagytok a közös cél érdekében együtt dolgozni, tanulni egymástól. Köszönöm szépen!” – zárta a beszédét szintén magyarul Palladino, miután sok sikert és eredményes munkát kívánt a fiataloknak.

A résztvevők a megnyitó végén ünnepélyes keretek között, egyesével kapták meg játékvezetői mezüket.

 

Legfrissebb hírek

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
Tegnap, 10:22

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

Az idei U21-es Eb-döntő játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Plzen meccsen

Európa-liga
2025.09.23. 10:18

Bognár Tamás videobíró lesz az Európa-ligában

Európa-liga
2025.09.22. 10:50

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08
Ezek is érdekelhetik