NBA: LeBron James helyett új uralkodót választ a hálóközösség?

Vágólapra másolva!
2010.09.22. 09:32
Minden bizonnyal megkérdőjeleződik LeBron James, az utóbbi évek NBA-uralkodójának pozíciója a következő hetekben – legalábbis az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rendkívül népszerű internetes fantasy játékaiban.

A világhálón zajló játékokban csapatot összeállító rajongók szemében a kimagasló statisztikákat elérő sztárok a legkelendőbbek, ám Jamesnek azzal, hogy hét esztendő után elhagyta a rá épülő Clevelandet, és két másik szupersztár, Chris Bosh és Dwyane Wade csapattársa lett Miamiban, vélhetően romlanak majd a statisztikái.

„Néhány éve ugyanez történt Kevin Garnett-tel és Ray Allennel, amikor Paul Pierce mellé szerződtek Bostonba – elevenítette fel Sergio Gonzalez, a CBSSport fantasy-szakértője a bostoni nagy hármas összeállásának egyik következményét. – Egyszerűen nem emelkedhettek olyan magasságba a számaik, mint amikor korábbi csapatuk egyetlen húzóemberei voltak."

A CBS fantasy-játékának draft előtti jövendölése szerint James átlaga a következő idényben 21.3 pont, 8 gólpassz és 7.6 lepattanó lesz meccsenként, szemben a legutóbbi idény általában magasabb számaival (sorrendben 29.7, 8.6, 7.3). Brandon Funston, a Yahoo! Sports szakértője arra is felhívta a figyelmet, hogy a Miami meccseinek többsége gyorsan eldőlhet, ami a kulcsemberek rendszeres negyedik negyedbeli pihentetéséhez vezethet, ami újabb oka lehet egyéni statisztikáik visszaesésének.

A legtöbb fantasy-szakértő szerint a közelmúltbeli világbajnokságon remeklő Kevin Durant (Oklahoma), valamint Chris Paul (New Orleans) egyaránt vonzóbb „befektetés" lehet a netes játékosok számára, mint az eddigi első számú kedvenc, James.

Legfrissebb hírek

Indul a szezon, de mi történt a szünetben? Íme, az NBA-nyár legfontosabb eseményei

Amerikai sportok
2025.10.21. 16:52

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

NHL: ágyúgolyóként bevetődve szerezte meg első gólját az első kiválasztott

Amerikai sportok
2025.10.12. 10:59

LeBron James megtette a hatalmas bejelentést – a konyakhoz van köze, nem a pályafutásához

Amerikai sportok
2025.10.07. 18:24

Amerikából jöttem: a Baltimore Ravens az NFL legkomplettebb csapata?

Amerikai sportok
2025.09.20. 18:48

Amerikából jöttem: letaszítja valaki az Eaglest a trónról? NFC-szezonfelvezető Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.09.07. 15:12

Mától hatalmas pénzeket kereshetnek az amerikai egyetemi sportolók

Amerikai sportok
2025.07.01. 07:29

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04
Ezek is érdekelhetik