Vízilabda: Varga Dénes ismét a válogatott keretébe került

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2023.02.23. 12:21
null
Varga Dénes ismét a válogatott keretébe került (Fotó: Dömötör Csaba)
Varga Zsolt szövetségi kapitány kihirdette a márciusi Világkupa-selejtezőre készülő férfi vízilabda-válogatott keretét, amelyben ismét ott van az olimpiai bajnok Varga Dénes. A csapat március 2-án találkozik először, aztán a hazai edzéseket követően március 8-tól 14-ig Zágrábban játssza le az öt selejtező mérkőzést.

A kapitány néhány kivételtől eltekintve ugyanazoknak küldött meghívót, akik a januári összetartáson szerepeltek – kivéve a kapusok „csapatát”, ahol négyen kezdik meg a gyakorlást, illetve az év elején még kereten kívüliként tréningező fiatalok közül Mészáros Mátyás és Vismeg Zsombor immár „rendes kerettagként” lehet ott a medencében. S persze akad még egy régi-új név: az olimpiai bajnok Varga Dénes a júniusi vb után első ízben csatlakozik a válogatott keretéhez.

„Jeleztem korábban is, hogy Dumi tavasztól visszatér, a hangsúly pedig azon van, hogy a csapat elkezdjen komolyan együtt dolgozni, és végre játsszunk újra éles mérkőzéseket – közölte Varga Zsolt a kerethirdetés kapcsán. – Terveim szerint ez az a keret, amiből a vb-csapat is összeáll majd, és amelyből hosszabb távon építkezhetünk, de természetesen nem zárt, azaz indokolt esetben még be lehet kerülni.”

A Világkupa-selejtező kapcsán a kapitány elmondta, fiatalabb csapattal kíván nekivágni a túrának, mondván, „egy ilyen sorozatterhelésen derül ki, kire lehet számítani az igazán éles téthelyzetekben. Egy világbajnokságon már nem lehet kísérletezni, embereket próbálgatni, és egy ilyen torna, még ha a jelentősége azért kisebb is, terhelésben hasonló, azaz alkalmas arra, hogy felmérjünk mindenkit, akit szeretnénk.”

Varga Zsolt egyértelművé tette, hogy mindez ugyanakkor nem mehet az eredményesség rovására.

„Továbbra is abszolút eredménycentrikusak vagyunk, azaz maximálisan a Világkupa-döntő a cél, nem is lehet más, hiszen ez a magyar vízilabda-válogatott.”

A gárda a Duna Arénában tartja majd az edzéseit március 2-tól 6-áig, majd 7-én indulnak a kiválasztottak Zágrábba, ahol a FINA Világkupa-sorozat egyik európai selejtezőcsoportjának tornáit rendezik.

A ZÁGRÁBI VILÁGKUPA-SELEJTEZŐ TERVEZETT PROGRAMJA
Március 8., szerda
20:30:
Franciaország–Magyarország
Március 10., péntek
19:00:
Magyarország–Olaszország
Március 11., szombat
20:30:
Japán–Magyarország
Március 13., hétfő
19:00:
Egyesült Államok–Magyarország
Március 14.., kedd
20:30:
Magyarország–Horvátország.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK:
Gyapjas Viktor (BVSC-Zugló), Lévai Márton (Genesys OSC Újbuda), Szakonyi Dániel (FTC-Telekom), Vogel Soma (FTC-Telekom)
MEZŐNYJÁTÉKOSOK:
Angyal Dániel (Genesys OSC Újbuda), Aranyi Máté (Genesys OSC Újbuda), Burián Gergely (Genesys OSC Újbuda), Fekete Gergő (FTC Telekom Waterpolo), Jansik Szilárd (FTC Telekom Waterpolo), Konarik Ákos (A-HÍD Vasas-Plaket), Manhercz Krisztián (Genesys OSC Újbuda), Mészáros Mátyás (BVSC-Zugló), Molnár Erik (FTC Telekom Waterpolo), Nagy Ádám (FTC Telekom Waterpolo), Német Toni (FTC Telekom Waterpolo), Pohl Zoltán (FTC Telekom Waterpolo), Varga Dénes (FTC Telekom Waterpolo), Vámos Márton (Olympiakosz), Vigvári Vendel (FTC Telekom Waterpolo), Vigvári Vince (Genesys OSC Újbuda), Vismeg Zsombor (Szolnoki Dózsa), Zalánki Gergő (Pro Recco)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik