Springer Ferenc síremlékénél tartott megemlékezést a 125 éves Ferencvárosi Torna Club

Vágólapra másolva!
2024.05.03. 12:44
Springer Ferenc síremlékénél tartott megemlékezést a 125 éves FTC (Fotó: Ferencvárosi Torna Club/Fb)
Erkölcs, erő, egyetértés. Springer Ferenc ezen elvek szerint élt és vezette a klubot haláláig – mondta Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöke a Nemzeti Örökség Intézete által az egyesület alapításának 125. évfordulója alkalmából tartott pénteki megemlékezésen, melyen megjelentek a Springer család képviselői is.

„Az 1800-as évekig a sport úri passzió volt, a nemesek vívtak, lovagoltak, agarásztak, a köznépnek eszébe sem jutott ilyesmi” – idézte fel a régmúltat a Springer Ferenc síremlékénél, a Fiumei úti sírkert 41-es parcellájában rendezett eseményen Kubatov Gábor. Hozzátette, hogy idővel a Ferencvárosba, a Tűzoltó utcai grundokra is megérkezett a foci. Kiemelte: 1899. május 3-án megalapították a kerület sportegyesületét, az FTC-t, melynek élére egy makulátlan embert kerestek, és felkérték Springer Ferencet, mert „a közösség csak benne bízott”.

„Erkölcs, erő, egyetértés, ezen elvek szerint élt és vezette a klubot haláláig. Köszönjük, hogy kijelölték nekünk az utat, ígérjük, hogy nemcsak mi, hanem gyerekeink és unokáink is sikeressé teszik az FTC-t. Boldog születésnapot, Ferencváros!” – mondta a zöld-fehér egyesület mai elnöke.

„A Fradi nemcsak egy sportklub, sokkal több annál. Fradistának lenni egy életérzés, ezt tanultam meg édesapámtól kisgyerekként” – emlékezett vissza Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete elnöke. Hangsúlyozta, hogy ezt az életérzést köszönhetik az emberek Springer Ferencnek, akinek síremlékét – amely 2004 óta védett sír – az évfordulóra felújította a Nemzeti Örökség Intézete. Móczár Gábor szerint olyan példákra van szükség, mint Springer Ferenc, aki fiatalon, 36 évesen lett az FTC első elnöke, és haláláig betöltötte ezt a tisztet.

Móczár Gábor szólt a szintén a Fiumei Úti Sírkertben nyugvó fradista sportolókról, kiemelte Manno Miltiádes grafikust, festőt és szobrászt, aki a csapat turulmadaras címerét tervezte, valamint Tóth Potya István válogatott labdarúgót, nagyhatású edzőlegendát, és bejelentette, hogy május 15-én mutatják be a róla szóló animációs kisfilmet.

A megemlékezés koszorúit már korábban elhelyezték Springer Ferenc sírján, majd főhajtással tisztelgett többek között az FTC nevében Kubatov Gábor elnök; Orbán Viktor miniszterelnök nevében Jakab János miniszterelnöki tanácsadó, a Puskás Akadémia Felügyelő Bizottságának elnöke; a Nemzeti Örökség Intézete nevében Móczár Gábor elnök és Zsigmond Attila, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja; a Kulturális és Innovációs Minisztérium nevében Rózsás Péter; valamint Kozma Imre atya, a Máltai Szeretetszolgálat alapítója.

A zöld-fehér klub honlapja szerint „Dr. Springer Ferenc 1899. május 3-án alapította meg az FTC-t. Az első elnök volt, aki a legnehezebb, egyben legszebb feladatot vállalta, az újonnan megalapított egyesületet arra a pályára állítani, amely fennmaradását biztosítja. 1899-től haláláig, 1920. október 29-ig tartó elnöksége alatt a klub Magyarország nagy sportegyesülete lett, olyan, ahol rang volt sportolni, amelynek kiváltság volt szurkolni”.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik