A Messi utáni messiás? – a barcelonai Lamine Yamal egymás után írja át a rekordokat

Vágólapra másolva!
2023.10.15. 13:15
null
A Barcelona és a spanyol válogatott játékosa, a 16 éves Lamine Yamal fényes jövő előtt áll (Fotók: AFP, Imago Images, Instagram)
Lionel Messi csak három éve távozott a Barcelonától, de a katalán klub akadémiája már előtte és utána is kinevelt több olyan tehetséget, akire sokan a következő Messiként, megváltóként tekintettek. Nos, közülük szinte mindenki megfulladt az elvárások tengerében, ám a legújabb jelölt, a csak 16 esztendős Lamine Yamal képes lehet rá, hogy felnőjön az argentin klasszis szintjére.

Amióta a klub történetének legjobb saját nevelésű játékosa, Lionel Messi bemutatkozott, szinte évről évre előkerül valaki, aki a Barcelona akadémiáján, a La Masián pallérozódva jut el a felnőttcsapatig, s rögtön kikiáltják hatalmas ígéretnek, majd nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Legutóbb a még mindig csak 20 éves Ansu Fati feltűnése hozott izgalomba mindenkit, s bár ő még mindig a klub játékosa (kölcsönben van), már másról zengenek ódákat a szurkolók: a 16 esztendős Lamine Yamalról. Hogy belőle valódi szupersztár válik-e vagy a túlzó elvárások, netán a sérülések derékbe törik a karrierjét, a jövő zenéje, most viszont egymás után írja át a rekordokat, s a teljesítménye több mint ígéretes.

Gyerekként a gördeszka is felkeltette a figyelmét, nem csak a labda
Gyerekként a gördeszka is felkeltette a figyelmét, nem csak a labda


A katalán klub rajongói jó ideje tudják, ki az a Lamine Yamal, mert az egyesület utánpótlásában régóta sztárnak számít, a nagyközönség viszont csak áprilisban ismerte meg, amikor hét percre beállt csereként a Real Betis elleni (4–0-ra megnyert) bajnokin, s mindössze 15 évesen a spanyol élvonal történetének legfiatalabb pályára lépő játékosa lett. Yamal abban az időszakban négy egymást követő fordulóban került be a Barcelona keretébe, főleg az együttest megtizedelő sérülések miatt, de az, hogy Xavi pályára is küldte, már jelezte, nem akárkiről van szó. Nyáron aztán jött az U17-es Európa-bajnokság, amelyen bár a spanyolok nem jutottak el a döntőig, Yamal 4 találattal társgólkirály lett. A Spanyolországban született, de egyenlítői-guineai és marokkói felmenőkkel is büszkélkedő La Masia-nevelés nyáron már végig a felnőttcsapattal tréningezett, s nem volt kérdéses, hogy a 2023–2024-es idény nagy részét Xaviékkal tölti...

A LEGÉRTÉKESEBB U18-AS JÁTÉKOSOK
1. Lamine Yamal (Barcelona) – 16 éves 25 millió euró
1. Endrick (Palmeiras/Real Madrid) – 17 éves 25 millió
3. Warren Zaire-Emery (Paris SG) – 17 éves 20 millió
4. Leny Yoro (Lille) – 17 éves 10 millió
4. Ben Doak (Liverpool) – 17 éves 10 millió
Az FC Barcelona akadémiáján, a La Masián pallérozódik hétéves kora óta
Az FC Barcelona akadémiáján, a La Masián pallérozódik hétéves kora óta


MÁR MOST FONTOS LÁNCSZEM

De jóval több lehetőséget kap, mint arra számítani lehetett, a BL-keretbe is bekerült, majd elkezdte a rekordok halmozását. Ő lett a legfiatalabb gólszerző a Barcában és a La Ligában is, a BL-ben pedig a legfiatalabb pályára lépő és kezdő egyaránt. Hol bekerül a kezdő tizenegybe, hol nem, de eddig a Barcelona mind a kilenc bajnokiján pályára lépett, lehetőséget kapott csapat a két Bajnokok Ligája-mérkőzésén is, gyakorlatilag már most fontos láncszemnek számít, pedig még alig több mint 16 éves... A Transfermarkt 25 millió euróra becsüli az értékét, amivel kiemelkedik kortársai közül. De miért, mitől ennyire különleges?

Féltve őrzött közös fotó a klub ikonjával, Lionel Messivel
Féltve őrzött közös fotó a klub ikonjával, Lionel Messivel


Yamal eredeti posztja jobbszélső, itt is játszatják a legtöbbször Barcelonában, de a pálya mindkét oldalán feltalálja magát, ha támadásról van szó. Rendkívül gyors és robbanékony, könnyedén, hatékonyan veri meg védőit egy az egyben, tud befelé húzni, de a vonal mellett, tükörszélsőként is jól érzi magát. Nem vállal sok lövést, de amikor próbálkozik, jó pozícióból tüzel, ráadásul helyzetkialakításban sem rossz – a gólja mellett már két asszisztja is van. Felsorolt tulajdonságai és a korához képest mutatott taktikai érettsége miatt Xavi hiába szeretné lassabban beépíteni, muszáj neki hétről hétre lehetőséget adnia. Ráadásul a csapat legtöbbször jobban működik vele, mint a múlt nyáron közel 60 millió euróért szerződtetett, egyébként jó teljesítményt nyújtó brazil válogatott Raphinhával.

Az U17-es Eb gólkirálya volt 2023-ban
Az U17-es Eb gólkirálya volt 2023-ban


A határ tehát a csillagos ég, Yamal játéktudásának potenciálja hatalmas, a vele készített interjúk alapján fejben is rendben van, érettebb a koránál, így a fő kérdés az lesz, mennyire sérülékeny. Korábban Ansu Fati sérülései is a túlzott terhelés következményei voltak, manapság Pedri és Gavi is emiatt kerül sokszor partvonalon túlra. Egy ilyen fiatal szervezet ritkán bírja, hogy ezen a szinten kell lejátszania 50-60 meccset egy idényben, így ha a Barca azt szeretné, hogy Yamal legyen az új katalán messiás, fenn kell tartania a mágikus egyensúlyt a terhelése és a pihentetése között.

LAMINE YAMAL REKORDJAI
A BL történetének legfiatalabban pályára lépő játékosa
A BL történetének legfiatalabb kezdőjátékosa
A La Liga történetének legfiatalabb gólszerzője
A Barcelona történetének legfiatalabb pályára lépő játékosa a La Ligában
A Barcelona történetének legfiatalabb bajnoki gólszerzője
A spanyol válogatott legfiatalabban pályára lépő játékosa
A spanyol válogatott legfiatalabb gólszerzője



BARCA-REMÉNYSÉGEK A SÜLLYESZTŐBEN

Lionel Messi olyan meseszerű fejezetet írt a Barcelona történetében, hogy nem csoda, ha a rajongók mindig a következő Leo felfedezé­sében reménykednek, amikor a klub támadóposzton esélyt ad egy, a La Masián nevelkedő tehetségnek. A hétszeres aranylabdás argentin spanyolországi karrierje alatt és után is fel-fel bukkant néhány fiatal, akiben az „új Messit” látták, ám végül szinte mind eltűnt a süllyesztőben.

Például Bojan Krkic, aki 2007-ben, mindössze 17 évesen, nem sokkal Messi berobbanása után mutatkozott be a Barcelonában, többek között három spanyol bajnoki címet és két Bajnokok Ligája-trófeát nyert a klubbal, végül mégsem sikerült kihoznia magából a benne rejlő potenciált, s miután jó néhány klubban kipróbálta magát, idén márciusban visszavonult. Őt olyan – egy-egy meccsen kiugró, hosszú távon Barcelona-szinten gyengén teljesítő – játékosok követték, mint Munir el-Haddadi, Sandro Ramírez, Giovani dos Santos, Alen Halilovic, Gerard Deulofeu vagy Yusuf Demir. Néhányan közülük elbuktak topszinten, másokból topligás, de nem Barca-minőségű, értékes játékos lett. Utánuk következett Ansu Fati, aki több mint négy évvel ezelőtt, 16 évesen – szinte minden korrekordot megdöntve – robbant be a Barcelona kezdőcsapatába, került be a spanyol válogatottba, majd Messi távozása után a 10-es mezt is megkapta, de sérülései megtörték karrierjét, amelyet most Brightonban próbál újraépíteni úgy, hogy még a 21-et sem töltötte be. Eddig Yamal útja is hasonló Fatiéhoz, a kérdés csak az, elkerülik-e a sérülések...

XAVI LEHETŐSÉGET AD A FIATALOKNAK

Bár néhányan már Ronald Koeman irányítása alatt lehetőséget kaptak, Xavi vezetőedzői tevékenységére jellemző, hogy megpróbál minél több saját nevelésű fiatalt a csapatba építeni – amit persze a Barca nem épp fényes anyagi helyzete is indokol. Pedri és Gavi már a világ legjobb középpályásai közé tartozik, pedig előbbi 20, utóbbi 19 éves, de a szintén 19 esztendős Alejandro Baldéból is kulcsember lett balhátvéd poszton. Lamine Yamal is ezen az úton halad, egyre több játéklehetőséget kap.

Első gólját a Granadának lőtte a La Ligában
Első gólját a Granadának lőtte a La Ligában


Ugyanakkor, ha valakit bedobtak a mély vízbe, de nem vált be, megpróbálnak neki máshol helyet találni: Ansu Fati kölcsönben szerepel a Brightonnál, Riqui Puig az Egyesült Államokban próbál szerencsét, Nico González a Portóhoz szerződött – mindhárman nagy ígéretnek számítottak a La Masián, de nem voltak elég jók ahhoz, hogy beférjenek a Barcelona kezdő tizenegyébe.

Eb-selejtezőn a spanyol felnőttválogatottban
Eb-selejtezőn a spanyol felnőttválogatottban


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. október 14-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik