Dán győzelem született a debreceni salakmotor Eb-selejtezőn

Vágólapra másolva!
2024.05.01. 20:37
Anders Thomsen volt a legjobb (Fotó: Getty Images, archív)
A dán Anders Thomsen nyerte szerdán a salakmotorosok Debrecenben rendezett Európa-bajnoki kvalifikációs versenyét. Mellette a lettországi Speedway Euro Championship (SEC) Challenge-be a svéd Jacob Thorssell, a lengyel Kacper Woryna, negyedikként pedig a lett Jevgenijs Kostigovs jutott tovább.

 

A Perényi Pál Salakmotor Stadionban rendezett megméretésre 12 ország 16 versenyzője érkezett. Rajthoz állt a továbbjutók mellett többek között a brit Adam Ellis, a korábbi svéd bajnok és Grand Prix-sztár Antonio Lindbäck, illetve a lengyel Extraligában szereplő ukrán Marko Levisin. Magyarországot Magosi Norbert képviselte, a Speedwolf versenyzője öt pontot ért el, a 15. futamban második helyen intette le a kockás zászló. Magosi a 11. helyen zárta a versenyt.

Az első négy futam papírforma szerint fejeződött be a továbbjutásra legesélyesebbek győzelmével, így Thomsen, Thorssell, Woryna és Lindbäck is megnyerte az első futamát. A dán sztár dolgát először a nyolcadik futamban Levisin nehezítette meg, ugyanis az utolsó körig maga mögött tartotta Thomsent. A verseny több izgalmas futama közül kiemelkedett a 12., amelyben a svéd Thorssell vívott csatát Thomsennel, de ez is a dán győzelmével zárult.

A 14. etapig a továbbjutó helyre még esélyesként pályázó Levisin az első körben bukott, így nem folytathatta a futamot és elesett a továbbjutási esélyektől. A nap legerősebb futama a 16. volt, amelyben a legesélyesebbek, azaz Woryna, Lindbäck, Thomsen és Ellis csaptak össze, a négy kör végén magabiztos motorozással ismét a dán versenyző ért célba elsőként.

Anders Thomsen – mivel nem talált legyőzőre – első helyezettként állhatott a dobogóra, tőle egy ponttal maradt el Thorssell, a még továbbjutást jelentő harmadik és negyedik helyért azonban külön futamban kellett megküzdenie pontegyenlőség miatt Kacper Worynának, Jevgenijs Kostigovsnak és Antonio Lindbäcknek. Utóbbi versenyzőnek motorproblémái akadtak az első kör után, így gyorsan eldőlt a továbbjutók sorsa. A dobogó harmadik fokára végül Woryna állhatott fel.

A SEC Challenge-et jövő vasárnap rendezik a lettországi Daugavpilsben. Innen öten juthatnak tovább az Európa-bajnoki döntő sorozatba, amelyben biztos résztvevőnek számít a tavalyi kiírás első öt helyezettje, így a címvédő Mikkel Michelsen, Leon Madsen, Janusz Kolodziej és Patryk Dudek, valamint Andzejs Lebedevs. Ők biztosan starthoz állnak a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadionban is június 8-án az Eb-döntő első fordulójában. A döntősök összesen négy versenyen mérik össze tudásukat, az Európa-bajnoki címet a legtöbb pontot szerző vaspapucsos nyeri el.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik