La Liga: magabiztos Villarreal-győzelem a Rayo Vallecano ellen

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.28. 23:05
Hazai pályán nyert a Villarreal (Fotó: Getty Images)
A Villarreal 3–0-ra győzött hazai pályán a Rayo Vallecano ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 33. fordulójában, vasárnap.

A Villarreal nagyon hamar, már a 18. percben megszerezte a vezetést. Alexander Sörloth a tizenhatoson belülről eresztett el egy pontos, lapost lövést, ami végül a hálóban landolt. Nem sokkal később úgy tűnt, a norvég duplázni is tud, ám a második találatát les miatt nem adták meg.

A folytatásban ugyan már a Rayo Vallecanónak is akadtak helyzetei, de a vendégek nagyon pontatlanul zárták az akcióikat, így a 69. percben a hazai előny nőtt tovább. Egy szögletnél Yerson Mosquera helyezkedett jól, egy szép ugrással elérte a beadott labdát, amit magabiztosan a hálóba bólintott. 

A hazaiak ezt követően sem lassultak le, a 74. percben Sörlothnak csak összejött a második gól, amivel be is biztosította csapata győzelmét. 

Az esti mérkőzésen aztán a Betis hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Sevillával a városi rangadón, amelyen az első félidő vége felé a vendéglátók Isco büntetőjével szereztek vezetést, a vendégek pedig a szünet utáni első negyedóra végéhez közeledve egy szöglet után Kike Salas góljával egyenlítettek.

SPANYOL LA LIGA
33. FORDULÓ
Villarreal–Rayo Vallecano 3–0 (Sörloth 18., 74., Mosquera 69.)
Real Betis–Sevilla 1–1 (Isco 40. – 11-esből, ill. Kike Salas 56.)

Hétfőn játsszák
21.00: FC Barcelona–Valencia (Tv: Spíler2)

Korábban
Cádiz–Mallorca 1–1 (C. Ramos 59., ill. Muriqi 12.)
Granada–Osasuna 3–0 (Pellistri 29., Uzuni 48., Boyé 90+5.)

Szombaton játszották
Atlético Madrid–Athletic Bilbao 3–1 (De Paul 15., Correa 52., Unai Simón 80. – öngól, ill. N. Williams 45.)
Las Palmas–Girona 0–2 (D. López 26., Dovbik 57. – 11-esből)
Almería–Getafe 1–3 (Lozano 41., ill. Greenwood 27., 48., Jaime Mata 61.)
Kiállítva: J. Viera (Almería, 90+1.)
Alavés–Celta Vigo 3–0 (G. Simeone 48., Guridi 54., Benavídez  86.)
Pénteken játszották
Real Sociedad–Real Madrid 0–1 (Arda Güler 29.)

   
  1. Real Madrid33266171–22+4984
  2. Girona33225669–40+2971
  3. FC Barcelona32217464–37+2770
  4. Atlético Madrid33204962–39+2364
  5. Athletic Bilbao  331610753–33+2058
  6. Real Sociedad331312846–35+1151
  7. Betis331213841–39+249
  8. Valencia321381135–34+147
  9. Villarreal331291254–55–145
10. Getafe3310131041–45–443
11. Osasuna331161637–49–1239
12. Sevilla339111342–46–438
13. Alaves331081531–38–738
14. Las Palmas331071630–41–1137
15. Rayo Vallecano337131327–42–1534
16. Mallorca336141327–39–1232
17. Celta Vigo337101637–50–1331
18. Cádiz334141523–46–2326
19. Granada33492036–61–2521
20. Almeria331112132–67–3514
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik