A debreceni Oláh Lóránt számára álom marad a válogatottság

Vágólapra másolva!
2008.12.30. 08:12
Az elmúlt esztendők átigazolási időszakaiban rendre az volt az egyik slágertéma, melyik együttesben folytatja pályafutását Oláh Lóránt. Az akkor Kaposvárott futballozó támadó rendre visszautasította az ajánlatokat, mígnem a nyáron Debrecenbe igazolt, ahol azonnal kulcsemberré vált. Noha Rudolf Gergellyel az élvonal talán legjobb támadókettősét alkotja, azt mondja, aligha teljesül álma, valószínűleg nem lesz belőle magyar válogatott labdarúgó.
Oláh gólérzékeny, de a válogatottba nem tud bekerülni
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Oláh gólérzékeny, de a válogatottba nem tud bekerülni
Oláh gólérzékeny, de a válogatottba nem tud bekerülni
Fotó: Németh Ferenc (NS-archív)
Oláh gólérzékeny, de a válogatottba nem tud bekerülni

Oláh Lóránt évekig a Rákóczi első számú gólfelelősének számított, így senki sem lepődött meg azon, hogy visszatérő téma volt: melyik, honi szinten tehetősnek számító klub igazolja át a labdával jó barátságban lévő futballistát. A nyáron még az is reális lehetőségként vetődött fel, hogy követi korábbi kaposvári csapattársát, Dusan Vasziljevicset Cottbusba, ám végül a háromszoros bajnok, legutóbb ezüstérmesként végző DVSC-TEVA profija lett. Az ősszel 15 meccsen nyolcszor talált a hálóba, jelezve, megéri a pénzét. Az más lapra tartozik, hogy ennél is többet várt magától...

– Tévedek, ha azt mondom, elégedett lehet az esztendő végén? Azért feltételezem ezt, mert csapata, a DVSC az élről várja a bajnokság folytatását, Oláh Lóránt pedig nyolc találattal a góllövőlista élmezőnyében szerepel.
– Ott vagyunk a táblázat elején, ez feltétlenül pozitívum, saját teljesítményemmel azonban nem lehetek elégedett. Ha a Rákócziban rúgtam volna tizenöt meccsen nyolc gólt, most nem fanyalognék, a Debrecen játékosaként azonban eredményesebb is lehettem volna. Jó néhányszor a kapufát találtam telibe, hagytam ki ziccereket, szóval ez a bizonyos nyolc lehetett volna több is. Az élet azonban igazságos, hosszú távon visszaadja, amit korábban elvett, ezért reménykedem, hogy ebben a bajnokságban megdöntöm a tavalyi tizenhat gólos csúcsomat.

– Az ősz ismeretében nem bánja, hogy nem sikerült Cottbusba szerződnie?
– Ha arra gondolok, hogy a Bundesliga mekkora előrelépés lett volna számomra, akkor a válaszom igen. Az viszont bánt, hogy megtépázták a tekintélyemet. Mire kimentem, a klub igazolt egy román játékost, nekem pedig magyarázkodnom kellett, miért nem volt rám szükség. Ilyen helyzetből nem lehet jól kijönni.

– Miként éli meg, hogy míg éktársát, Rudolf Gergelyt az év felfedezettjének tartják, önről, csaknem azonos teljesítménye után, jóval kevesebbet beszélnek?
– Erwin Koeman a Karagandi elleni nemzetközi találkozón látta társamat, tetszett neki a játéka, és azóta folyamatosan küldi neki a meghívót. Nem vitás, jó adottságú futballista, az más kérdés, vele aligha viszem végig akár csak egyszer is a labdát a vendégtérfélen úgy, mint annak idején André Alvesszel sorozatban...

– Néhány éve slágertéma volt, mikor kapja meg a magyar állampolgárságot, vagyis hogy mikor léphet pályára a magyar válogatottban. Álmodik még a nemzeti mezről?
– Amikor ez szóba került, Lothar Matthäus volt a kapitány, később Bozsik Péter is mondta, ha megkapom az állampolgárságot, és jó formában leszek, számol velem. Az állampolgárságot vagy másfél éve megkaptam, azonban azt tapasztalom, Magyarországon nem igazán becsülik az idősebb korosztályt. Várhidi Péter idejében ész nélkül fiatalítottak, Erwin Koeman pedig inkább a légiósokban bízik. Ez van, nem tudok mit tenni.

– Akkor sem lát esélyt a meghívásra, ha tavasszal az őszinél is eredményesebben futballozik?
– Nézze, hét-nyolc gólt az elmúlt öt évben szinte mindig szereztem. Szerintem nagyon kevés az esélyem a meghívásra, és bár örülnék, ha tévednék, naiv lennék, ha ez a kérdés foglalkoztatna. A lehető legjobban fel akarok készülni a folytatásra, jó játékkal szeretném a Lokit bajnoki címhez segíteni. Álmaim pedig továbbra is vannak…

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik