Most négy perc rövidzárlat okozta a jól küzdő Ferencváros vesztét

Vágólapra másolva!
2007.11.07. 20:02
A Kaposvár jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc csapata közé, miután hazai pályán 2-1-re verte a Ferencvárost. Az első találkozón 2-2-t játszottak egymással a csapatok, így Oláh két találata, amire csak Fitos tudott válaszolni, a negyeddöntőbe jutást eredményezte az első osztályú csapatnak.

Remek iramban kezdte a találkozót mindkét együttes. A Kaposvár tudta, hogy mindenképpen gólt kell szereznie a továbbjutáshoz, míg a Ferencváros szokatlan módon, így a kontratámadásokra rendezkedhetett be.

Az első tíz perc egyértelműen a hazai csapaté volt, a játék többnyire a ferencvárosi kapu előtt zajlott. Igazi nagy helyzetek nem tarkították a rangadót.

Az első negyedóra után teljesen kiegyenlítetté vált a küzdelem, a mérkőzés ezen szakaszában nem úgy tűnt, hogy a 35. percben már két góllal vezetnek majd a hazaiak - pedig így történt.

A 31. percben érkezett a Ferencváros szokásos védelmi hibája. Egészen pontosan Dragóner Attila számította el a labda útvonalát, így a kilépő Oláh Lórántnak csak Zarzycki mellett kellett elpasszolnia a labdát - megtette. (1-0)

Négy perc múlva pedig mégegyszer. Ekkor hat méterről pöckölte el a kaposvári csatár a játékszert a kimozduló lengyel kapus mellett. (2-0)

Úgy tűnt eldőlt a továbbjutás kérdése, ám a második félidőre egy elszántabb Ferencváros érkezett a pályára.

A 47. percben az akarásnak meg is lett az eredménye. Fitos lépett ki Deme remek ütemű átadásával, majd higgadtan elpasszolta a játékszert Kovács Zoltán mellett. (1-2)

A folytatásban kissé leült a találkozó, ám a meccs végére ismét parázs jelenetek jellemezték az összecsapást. Előbb Oláh cselezte el magát nagy helyzetben, majd a másik oldalon Dragóner fejesét védte hatalmas bravúrral Kovács.

A Kaposvár jutott a legjobb nyolc közé.

MAGYAR KUPA, NYOLCADDÖNTŐ

VISSZAVÁGÓ:
GABONA TRANSZ-KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC-FERENCVÁROS 2–1 (2–0)
Kaposvár, 3000 néző. Vezette: Arany T. (Viszokai, Szécsényi)
RÁKÓCZI: Kovács Z. – Graszl K., Grúz, Mező – Maróti – Leandro da Silva, Vasziljevics (Szakály D., 87.), Szakály P. (Suljics, 90.), Pintér A. – Oláh, Alves
Vezetőedző: Prukner László
FTC: Zarzycki – Rédei (Deme, a szünetben), Dragóner, Mátyus – Fitos, Lazics (Brettschneider, 90.), Nagy S., Vasas (Kulcsár D., 69.) – Lipcsei, Bartha – Ndjodo Vezetőedző: Csank János
Gólszerző: Oláh (1–0) a 31., Oláh (2–0) a 36., Fitos (2–1) a 47. percben
Kiállítva: Dragóner a 91. percben
Jó: Maróti, Vasziljevics, Szakály P., Oláh, ill. Fitos, Lazics, Lipcsei
A Rákóczi 4–3-as összesítéssel jutott tovább.
MESTERMÉRLEG
Prukner László: – Első félidei játékunkkal rászolgáltunk a győzelemre, s egyben a továbbjutásra. A szünet utáni korai gól megzavart bennünket, s már nem tudtuk érvényesíteni akaratunkat.
Csank János: – A Rákóczi megmutattta, hogy jó együttes. Az első félidőben hibázásra kényszerített bennünket a kapunk előtt, s ez eldöntötte a találkozónk sorsát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik