Vívás: nyolc férfi párbajtőrözőnk a 64 között a budapesti GP-n

Vágólapra másolva!
2023.03.10. 17:19
null
Keszthelyi Zsombor mérlege 6 győzelem mellett 0 vereség (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Huszonkét magyar párbajtőröző indulhatott a budapesti Grand Prix-viadal férfi selejtezőjében – három kiemeltünk mellé további öt csatlakozott pénteken.  

A rendező jogán 20 párbajtőrözőt nevezhetett a Magyar Vívószövetség a budapesti Grand Prix-viadalra, s mellette öt tartalékot, utóbbiak mindannyian pástra léphettek a férfiak selejtezőjében pénteken a BOK-csarnokban a visszalépések miatt.

A 25 magyarból hárman felmentést kaptak az első nap alól, hiszen Siklósi Gergely a világranglista második, Koch Máté a hetedik, míg Andrásfi Tibor a 14. helyén áll, s a szabályok értelmében a legjobb 16 csak a 64 között kapcsolódik be a versenybe.

Abba a versenybe, amelynek egyébként Siklósi az első helyen kiemelt párbajtőrözője, mert a rangsor élén álló francia kiválóság, Yannick Borel sérülés miatt nem utazott el hazánkba.

Az tehát már a csoportmérkőzések előtt biztos volt, hogy három magyar beköthet vasárnap a főtáblán, s az ötös asszók után az is kiderült, hogy Keszthelyi Zsombor is megteheti ezt: a fiatal vívó hibátlanul vívott a csoportmeccseken, így csatlakozott a Siklósi, Koch, Andrásfi trióhoz.

Két magyartól, Debnár Gergelytől és Kerényi Gábor Manótól itt elbúcsúztunk, a további 19 párbajtőrözőnkre vártak a 15-ös asszók.

Ahogyan haladtunk előre, úgy fogyatkozott a magyar különítmény, pech, hogy a 256-os táblán három magyar–magyar asszót is rendeztek…

A 64-es tábla kapujába, vagyis az egyenes kieséses szakasz harmadik fordulójába négy magyar jutott, s nagyszerű hír, hogy mind a négy sikerrel vívta meg az utolsó asszóját, így vasárnap a 64 között nyolc magyar folytathatja a férfiak között (és szerencsére az első körben nem vívnak egymással ellen a mieink).

Hogy a hölgyek 64-es tábláján hány magyar foghat pengét, szombaton derül, hiszen a női selejtezőt ekkor rendezik – az biztos, hogy Kun Anna kiemeltként csak vasárnap lép pástra a BOK-csarnokban.

GRAND PRIX-VERSENY, BOK-CSARNOK
PÁRBAJTŐR
FÁRFIAK, EGYÉNI

A csoportmérkőzéseken
Andrásfi Tibor, Koch Máté, Siklósi Gergely (kiemeltek), Keszthelyi Zsombor 6 győzelem/0 vereség, Nagy Dávid 5/1, Bakos Bálint 5/1, Rédli András 4/2, Csabai Máté 4/2, Bartkó Levente 4/2, Kulcsár Viktor 4/2, Horváth Ádám 4/2, Antal Máté 4/2, Kovács Gergely 3/2, Bányai Zsombor 3/3, Somody Soma 3/3, Balázs Bence 3/3, Fenyvesi Csaba 3/3, Pelle Domonkos 3/3, Mestyanek Máté 3/3, Keresztes Ádám 2/4, Stubnya Márton 2/4, Nagy Marcell 2/4, Buta Levente 2/4, Kerényi Gábor Manó 1/5, Debnár Gergely 1/5

A 128 közé jutásért
Kovács–Russell (brit) 15:6
Kulcsár–Bobrov (észt) 14:13
Antal–Vong (hongkongi) 15:11
Pelle–Maszuda (japán) 15:8
Somody–Anarkulov (kazah) 15:11
Rédli–Nagy M. 15:8
Bányai–Csabai 15:9
Keresztes–Horváth 15:8
Iszkrov (bolgár)–Fenyvesi – visszalépett
Billa (francia)–Buta 15:13
Fong (hongkongi)–Balázs 15:11
Paolini (olasz)–Stubnya 15:6
Huang Csong-ming (kínai)–Mestyanek 15:7
Szertaj (kazah)–Bartko 15:8

A 96 közé jutásért
Nagy D.–Husson (belga) 15:6
Kovács–Islas Flygare (svéd) 15:5
Bakos–Roa (kolumbiai) 14:6
Somody–Tung Csao (kínai) 15:10
Jü Lö-fan (kínai)–Rédli 15:13
Ellis (marokkói)–Antal 15:9
Santarelli (olasz)–Bányai 11:8
Pereira (spanyol)–Kulcsár 15:10
Fong–Keresztes 11:10
Gally (francia)–Pelle 15:6

A 64 közé jutásért
Nagy D.Santarelli 10:9
BakosDzsung Bjeung Csen (dél-koreai) 15:5
SomodyNG Ho (hongkongi) 15:13
KovácsMa Sze Geon (dél-koreai) 15:12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik