Vívás: ötödik a női tőrcsapat a tbiliszi vk-n

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.04.21. 14:35
Nekifor Erika, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra és Kondricz Kata (Fotó: hunfencing.hu)
Nem lehetnek elégedetlenek a lányok: a Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Nekifor Erika, Pásztor Flóra összetételű magyar női tőrcsapat az ötödik helyen végzett a tbiliszi világkupa-viadalon.

 

Egyetlen vereség, mellette három győzelem, mindez az ötödik helyet eredményezte a Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Nekifor Erika, Pásztor Flóra összeállítású kvartettnek a tbiliszi világkupaversenyen – női tőrcsapatunk ugyan nem szerzett kvótát a párizsi olimpiára, ám ettől még nem halt meg a szakág, mi több, bőszen építkezik, és ez a vasárnapi eredmény kiváló alap ehhez. 

A nap folyamán ötkarikás indulónk, Pásztor Flóra igazi vezéregyéniségnek bizonyult, hiszen végig pluszt vívott, s ez a nyár legfontosabb versenyét tekintve feltétlenül biztató. Ahogyan az is az, hogy a társak, akik között Kondricz Kata és Lupkovics Dóra mellett ezúttal Nekifor Erikát „fedezhettük” fel, sem vallottak szégyent, sőt! Úgyhogy egyértelmű: menni kell tovább ezen az úton.

VILÁGKUPAVERSENY, TBILISZI 
Tőr. Nők. Csapat. Nyolcaddöntő: Magyarország–Németország 45:21 (Pásztor +11, Lupkovics +7, Kondricz +6). Negyeddöntő: Egyesült Államok–Magyarország 45:39 (Pásztor +4, Kondricz 0, Nekifor –2, Lupkovics –8). Az 5–8. helyért: Magyarország–Hongkong 45:31 (Pásztor +8, Kondricz +6, Nekifor 0). Az 5. helyért: Magyarország–Lengyelország 44:43 (Pásztor +4, Nekifor –1, Kondricz –2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik