Vízilabda: mindkét nemnél nagy izgalmakat ígér a Magyar Kupa négyes döntője

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2022.12.07. 15:37
null
(Fotó: Kovács Anikó/MVLSZ)
Az idény eddigi legfontosabb megméretése előtt állnak a vízilabdázók, december 9-én és 10-én a férfiak, egy héttel később a hölgyek küzdenek meg a Magyar Kupáért a Komjádi uszodában.

Utoljára 16 éve fordult elő olyan, mint a vízilabda Magyar Kupa idei kiírásában, a férfiaknál ugyanis kizárólag fővárosi csapatok jutottak be a legjobb négy közé. A négyes döntőt december 9-én és 10-én a budapesti Komjádi uszodában rendezik, a pénteki elődöntőben az OSC a Honvéddal, míg a Ferencváros a Vasassal találkozik.

Az ilyen mérkőzések a legjobb értékmérők, amelyeken megmutatkozik, hogy hol tartunk a fejlődésben– mondta az eseményt felvezető sajtótájékoztatónVarga Zsolt,az FTC-Telekom vezetőedzője.Hosszú folyamat, amire összeáll a játékunk, de minden mérkőzésből, amit eddig lejátszottunk, sokat tanultunk. A bresciai vereségnek is voltak hozadékai, sokat csiszoltunk a különböző játékelemeken, és úgy érzem, készen állunk a négyes döntőre.”

Az újbudaiak a Magyar Kupa legutóbbi kiírásában az elődöntőig jutottak, ezúttal pedig az utolsó előtti akadályt is sikerrel vennék, ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy a négyes döntőbe öt év után visszatérő Endo Plus Service-Honvéd ellen nem lesz könnyű dolguk.

Az egyik este elkezdtem leírni, hogy mire számíthatunk a Honvédtól, aztán a harmadik oldal után arra jutottam, hogy igazából bármire –mosolygottVarga Dániel,a Genesys OSC Újbuda szakvezetője.– Egyébiránt elsősorban a saját játékunkra koncentrálunk, szeretnénk a szebbik arcunkat mutatni, és bizonyítani, hogy bárkivel felvesszük a versenyt. Nem vagyunk még sebezhetetlenek, de úgy érzem, hogy a nálunk erősebb csapatokkal is tudunk jó meccset játszani.”

A női Magyar Kupa négyes döntőjét december 16-án és 17-én rendezik, a címvédő Eger a Ferencvárossal találkozik, míg az UVSE a negyeddöntőben nagy meglepetésre a BVSC-t búcsúztató III. Kerülettel néz farkasszemet. Az újpestieket irányítóBenczur Mártonszerint fiatal játékosainak a nagy téttel járó stresszel is meg kell birkózniuk.

Egyelőre rapszodikus, mérkőzéseken belül is hullámzó a teljesítményünk, de azon vagyunk, hogy kiegyensúlyozottabbá váljunk –hangsúlyozta a szakember.– Lépésről lépésre haladunk, a héten még a Bajnokok Ligája csoportkörében játszunk, de a játékosaim fejébennyilvánmár ott motoszkál a négyes döntő gondolata is. Fiatal csapatunk van, biztosan izgatottak lesznek a lányok, de azon leszünk, hogy felszabadulttá tegyük őket.”

Legutóbb a 2018-2019-es idényben nyerte meg a bajnokságban hétszeres címvédő UVSE a Magyar Kupát, azt követően kétszer a Dunaújváros, egy éve pedig a Tigra-ZF-Eger emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.

Kipróbálhattam már, hogy milyen érzés ruhában fürdeni, az idén is szívesen megmártóznék– tréfálkozottSike József,a hevesiek vezetőedzője.– Természetesen címvédésre készülünk, nem feltett kézzel érkezünk a Komjádiba, de a fővárosi riválisaink értelemszerűen szeretnék ezt megakadályozni.”

BENU férfi Magyar Kupa, négyes döntő, Komjádi uszoda
December 9., péntek
Elődöntő, 18 és 20 óra
Genesys-OSC-Újbuda–Endo Plus Service-Honvéd
A-Híd-VasasPlaket–FTC-Telekom
December 10., szombat
Döntő, 18:45

BENU női Magyar Kupa, négyes döntő, Komjádi uszoda
December 16., péntek:
Elődöntő, 18:30 és 20 óra
FTC Telekom–Tigra-ZF Eger
IIIl. kerületi TVE–UVSE
December 17., szombat
Döntő, 19 óra

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik