Sajnos sima volt: a spanyolok ellen elbuktak a magyar lányok

Vágólapra másolva!
2010.09.02. 19:30
null
Ez a labdaszerzés sikerült, a meccs azonban sokkal kevésbé... (Fotó: Mirkó István)
Az olimpiai bajnok Hollandia legyőzése után Spanyolország vár a magyar női vízilabda-válogatottra a zágrábi kontinensviadalon: kövesse figyelemmel az NSO-n második csoportmérkőzésünket! A csütörtöki játéknapon Hollandia 17–10-re megverte Németországot, Görögország és Oroszország 7–7-es döntetlent játszott. Horvátország–Olaszország 3–22.

Remekül kezdett a magyar csapat, hiszen Drávucz Rita már az első lövésből betalált, a spanyolok nem sokat késlekedtek a válasszal, Roser Tarrago révén azonnal egyenlítettek, majd ugyanezt megtették az első negyedben még kétszer, előbb Kisteleki Dóra, majd Drávucz második gólja után is, miközben mindkét együttes rendszeresen tesztelte a horvát kapufák minőségi kritériumait is.

REAKCIÓ
„Ma rengeteg egyéni hibát követtünk el, legfeljebb egy vagy két játékosom vízilabdázott jól. Hogy miért? Nem tudom a magyarázatát. A következő mérkőzésünkre javulnunk kell támadásban és védekezésben egyaránt" – nyilatkozta a vereség után Petrovics Mátyás szövetségi kapitány.

A közepes színvonal mellett zajló csata elején némileg a mieink voltak aktívabbak, ennek ellenére a második negyed közepén mégis átvették a vezetést a spanyolok, amit elsősorban pontosabb lövéseiknek köszönhettek, minden második spanyol kísérlet után a hálóban landolt a labda.

Valkai Ágnes és Takács Orsolya ellenére többször is bizonytalankodott előnyben a magyar csapat, igaz, fórból ekkor mindegyik válogatott rendszeresen betalált. Szünet előtt hiába cserélt kapust Petrovics Mátyás kapitány, és küldte be Gyöngyössy Anikót, a harmadik negyedben folyamatosan nőtt a hátrány (10–7), mert a mieink képtelenek voltak tartani a centert, ha pedig behúzódtak rá, akkor a lövőket nem lehetett blokkolni.

Kisteleki Dóra lövése után szépítettek a mieink, de ekkor már érezni lehetett, hogy csoda kellene a pontszerzéshez. García újabb két gólja azonban végleg megpecsételte a magyar válogatott sorsát, így a mieink második mérkőzésükön vereséget szenvedtek. Spanyolország 13–10-re nyert Magyarország ellen – megérdemelten.

NŐI VÍZILABDA EB, HORVÁTORSZÁG
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG 13–10 (3–3, 3–2, 5–2, 2–3)
Zágráb, 100 néző. V.: Wengenroth (svájci), Simion (román)
SPANYOLORSZÁG: Ester – Ortiz 2, TARRAGO 4, Gil, C. GARCÍA 2, Meseguer 2, PENA 2. Csere: Blas 1, Espar, Miranda, Gorria.
MAGYARORSZÁG: Kasó – Keszthelyi 1, Valkai Á. 1, Poszkoli, Bujka B., DRÁVUCZ 3, KISTELEKI D. 3. Csere: Gyöngyössy, A. (kapus), Tóth I.,Szücs G., Takács O., 2, Menczinger K.
Gól – emberelőnyből: 9/6, ill. 14/4
Kipontozódott: Takács O. (30. p.), Ortiz (31. p.)
A másik mérkőzésen: Hollandia–Németország 17–10 (5–1, 6–6, 2–2, 4–1)
Az állás: 1. Spanyolország 6 pont, 2. Hollandia 3 (25-19), 3. MAGYARORSZÁG 3 (19-21), 4. Németország 0
 
A-CSOPORT
Görögország–Oroszország 7–7 (1–2, 3–4, 2–0, 1–1)
Olaszország–Horvátország 22–3 (6–0, 5–1, 7–0, 4–2)
Az állás: 1. Oroszország 4 pont (35-10), 2. Görögország 4 (14-12), 3. Olaszország 3, 4. Horvátország 0  

 

 SPANYOLORSZÁG–MAGYARORSZÁG: PERCRŐL PERCRE

1. perc Köszöntjük kedves olvasóinkat! A magyar csapat hozta el a ráúszást, mondhatni, jó kezdés után jó kezdés... Kasó - Keszthelyi, Valkai, Poszkoli, Bujka, Drávucz, Kisteleki D. a magyar kezdő.


1. perc
Tényleg jó kezdés! Magyar emberelőny, amely már lejár, viszont Drávucz nem törődik ezzel, besuvasztja a labdát a jobb alsóba, 0–1!

2. perc Eddig tartott az előny: Roser Tarrago 4 méterről betalál, 1–1

 

3. perc Magyar fór, lövés viszont nincs belőle, jól védekeznek a spanyolok.

4. perc Jól védekeznek, leszámítva azt, hogy nem túl szabályosak: magyar előny megint.

 

4. perc Kisteleki Dóra vállalja el a lövést, pontosan: a léc alá talál, pont, mielőtt lejárna az emberelőny, 1–2!

 

5. perc Valkai Ágnes teszteli a kapufát, nincs szerencséje. A spanyol akció után Keszthelyi kiszáll, emberhátrány.

 

5. perc Magyar blokk, majd kapufát lőnek a spanyolok, Meseguer révén. Megúsztuk.

 

6. perc Kisteleki Dóra a léc tetejére ejt, kapufázik a két csapat.


6. perc Eddig kapufáztak: Ona Meseguer középről laposan betalál, 2–2

 

6. perc Takács Orsolya – sose hinnék el – a kapufát találja el. 

 

7. perc Előnyben a magyar csapat, Pena ment ki. Most már nem kapufa kéne, nem is az jön, Drávucz Rita a jobb oldalról a hosszú sarokba pattint. 2–3, előny megint itt.

 

8. perc Takács száll ki, Blas centerből kihasználja a fórt,  3–3


Ezzel vége is a negyednek, üldözőverseny zajlik, a mieink kerülnek mindig előnybe, de a spanyolok makacsul tartják magukat.

 

2. negyed

 

9. perc A spanyoloké ezúttal a ráúszás, de nem tudnak mit kezdeni a labdával.

 

9. perc Tóth Ildikó lő, a kapusba.

 

10. perc Magyar emberelőny, a játékvezetők nagyon korrektül fújnak eddig.

10. perc Az előny már lejár, de Valkai balról a kapu bal oldalába 3–4. Ezt a "trükköt" már eljátszottuk (mármint a lejáró emberfór-gól kombinációt)

 

11. perc Ortíz középről ráküldi a labdát, ami a blokkról pattan jobbra, Kasó persze balra ment a lövésre 4–4, pech.

11. perc Poszkoli kiáll, hátrány.

 

12. perc Tarrago fórból a léc alá, 5–4 oda. Először vezet a meccsen Spanyolország, de erre a változatosságra nem vágytunk.

13. perc Takács fórból (most nem járt le, Ortíz állt ki) egyenlít. 5–5

 

13. perc Tóth a kiállított, de blokkoljuk a lövést, Keszthelyi a gólvonalon, bravúrosan ment!

 

14. perc Kisteleki ejtése a háló tetején landol. Az ellentámadásnál Tarrago hat méterről lő, 6–5 oda

Kapust cseréltünk, bejött Gyöngyössy Anikó
 
15. perc Magyar fór, megint sokat játszunk, megint lejár, most nem lőjük be.
 
16. perc Gil próbálkozik egy ejtéssel, Gyöngyössy nem kér abból, hogy átejtsék. Az első védése.
 
16. perc Ennyi volt a második negyed, Spanyolország vezet egy góllal a szünetben a nem túlzsúfolt zágrábi lelátók előtt. Sokkal jobb százalékban (50–38) lőnek a spanyolok, a gazdaságosságon javítani kell még.

3. negyed
 
17. perc A spanyoloké a ráúszás.
 
17. perc Keszthelyi ejt nagyjából öt méterről, a jobb alsó sarokba talál, 6–6
 
18. perc Megint ott az előny, Meseguer 7 méterről nagy gólt lő a bal felső sarokba. A meccs eddigi legszebb találata, pókháló nem maradt érintetlenül. 7–6.
 
18. perc Bujka centerből kísérletezik, véd a kapus
 
19. perc Takács lóbál, 6 méterről rálövi. A kapus kezéről becsúszik, épphogy, de ennyi mázlink lehet. 7–7.
 
20. perc Blast három magyar tunkolja a vízbe, de a labda Pena elé pattan, ő pedig a jobb szélről a léc alá talál, 8–7
 
21. perc Blas centerből befordul, kapufa. Kontra, Pena üresen marad, elmegy, belövi, először 2 gól a különbség. 9–7
 
21. perc Keszthelyi is lő, bal alsó felé, de véd a kapus.
 
22. perc Takács kiszáll, jön a büntetés: Ortíz centerből 10–7. Középen a spanyolok dominálnak, ez lassan az eredményen is látszik.
 
Magyar időkérés, egyértelműen itt volt az ideje.
 
23. perc Keszthelyi középről lő emberelőnyben, kapufa, visszapattan. Hozzánk, de ez sem hoz eredményt, elpuskázott támadás, marad az eredmény.
 
23. perc  Kiállítás nálunk, Tóth megy ki. Szépen lehúzzák a bal szélre, tiszta lövőhelyzet, Tarrago a léc alá talál. 11–7, nem akarok defetista lenni, de 90%, hogy ez elment.

24. perc Miranda is kimegy, de sajnos eladjuk a labdát. Több esélyünk nincs már a harmadik negyedben, 11–7 Spanyolországnak, hatalmas bravúr kell. Olyan, amely a játék képében nincs benne...

4. negyed
 
Valkai elhozza a ráúszást.

25. perc Kisteleki Dóra gondol egyet, 7 méterről léc alá lő, kifejezetten jó gondolat! 11–8
 
25. perc Poszkoli kiáll. Megvan a lövőhelyzet, de Gyöngyössy fölé üti Gil lövését! Még egy távoli próbálkozás, a blokkról megy ki, kivédekeztük.
 
26. perc Kontra itt, kontra ott.
 
27. perc Drávucz ejt, mellé, de nagyon.
 
28. perc Labdát szerzünk,. előny is van, de lejár, Takács próbálja kapura paskolni, kevés sikerrel.
 
29. perc Drávucz kiáll, spanyol időkérés az emberfórra.
 
29. perc García belövi 12–8. Pedig blokkolt, aki élt és mozgott...
 
29. perc Magyar fór, megint sokáig húzva. Az emberelőny lejár, de Drávucz a bal szélen üres, be is lövi. 75 százalékkal lő. 12–9

30. perc Takács lő messziről, középre, csemege.
 
30. perc Vége Takács mérkőzésének, kiállítás, kipontozódott. A spanyolok megbeszélésre gyűlnek a végsőnek szánt döfés előtt, időkérés.
 
31. perc Használt az időkérés: García magabiztosan belövi a fórt, 13–9.
 
31. perc Ortíz csatlakozik Takácshoz a kipontozódottak listáján. Keszthelyi lövése gyenge, a kapus véd, utolsó perc, ez egy vereség lesz. Bár a második félidőben sok mindenben nem lehetett reménykedni...
 
32. perc Azért Kisteleki Dóra még szépít. Espar kimegy, Kisteleki jobb szélről a léc alá tüzel, 13–10
 
32. perc Sajnos izgalommentes a vége. Spanyolország 13–10-re győz Magyarország ellen, teljesen megérdemelten, főleg a szünet után voltak jobbak a dél-európaiak. Spanyolország százszázalékos, a mieink 1 győzelem, 1 vereséggel állnak, csakúgy, mint Hollandia. Németország még pont nélkül áll, velük játszunk az utolsó csoportmeccsen. Köszönjük figyelmüket!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik