Rybanska Natasát erősítik a pofonok (Fotó: Török Attila)

– Sikeres volt a műtét?
– Igen, szerencsére minden a terv szerint alakult – válaszolta a magyar válogatott és az UVSE 22 éves centere, Rybanska Natasa. – Itthon vagyok már édesanyámnál, pihenek, amennyit tudok, igaz, nincs is más választásom, mert néhány hétig még nem mozgathatom a sérült vállamat. Az orvosok azt mondták, hogy elkerülhetetlen volt a műtéti beavatkozás, enélkül nem tudtam volna tovább játszani. Négy horgonyt kaptam a vállamba, azért, hogy összetartsák a megrepedt csontot.

– A hollandok elleni világbajnoki elődöntőben kapott egy rúgást oldalról, majd jeges borogatást kért a vállára. Egyből érezte, hogy nagy a baj?
– Persze, mert nagyon szenvedtem, utána már blokkolni sem tudtam, csak a szívem vitt előre a vízben. A világbajnokság után elvégeztek egy MR-vizsgálatot, az orvosok akkor azt javasolták, hogy kezdjem el a felkészülést, de csak addig csináljam, ameddig bírom. Nem akartam feladni, de nem tehettem mást, mert folyamatosan kiugrott a vállam, és minél inkább erőltettem, annál rosszabb lett.

– Mennyiben járulhatott hozzá a sérüléshez a szokatlanul nagy igénybevétel?
– Szerintem nagyon sokat számított. Az Európa-bajnokságon más csapatokból is hiányoztak játékosok sérülés miatt, ami nem lehet a véletlen műve. Amikor kijelölték a versenynaptárt, mindenkire gondoltak, csak ránk, sportolókra nem, egy hosszúra nyúlt klubidény után nem ideális két hónap alatt két világversenyt rendezni.

– Az utolsó pillanatban derült ki, hogy nem utazhat a spliti Európa-bajnokságra. A fizikai vagy a lelki fájdalmat volt nehezebb elviselni?
– Szinte mozdítani sem tudtam a vállamat, mégis a lelkem fájt jobban. A világbajnokságon sem ment rosszul a játék, de úgy éreztem, ennél több van bennem, az Eb-n szerettem volna jó teljesítménnyel meghálálni azt a sok szeretet, amit a magyar szurkolóktól kaptam. Végigszenvedtem a felkészülést, erre egy héttel az indulás előtt megint kiugrott a vállam a helyéről. Négy nap pihenőt kaptam, de nem enyhült a fájdalom, ezért az orvosokkal arra jutottunk, hogy kihagyom az Európa-bajnokságot.

– A csapattársai mit szóltak, amikor megtudták, hogy nem utazik el velük?
– Megértők voltak, pedig féltem tőle, hogy megharagszanak, amiért az utolsó pillanatban mondtam le a szereplést, és csalódást okoztam nekik. Úgy éreztem, cserben hagyom a lányokat, de ők nem így fogták fel a helyzetet, tisztában voltak vele, hogy mindent megtettem azért, hogy ott lehessek Splitben. Szörnyű érzés volt kívülről nézni a mérkőzéseket, megszakadt a szívem, hogy nem tudtam segíteni a csapatnak, de hiszem, hogy minden okkal történt így.

– Ezt hogy érti?
– Amikor váratlan nehézségekkel szembesülök az életben, mindig tanulok valamit magamról, olyan ember vagyok, akit a pofonok erősítenek. Nagyon rosszul érintett, hogy hosszú kihagyás vár rám, de itt a lehetőség, hogy türelmesebbé váljak. Nagy hibát követnék el, ha siettetném a regenerációt, igyekszem szem előtt tartani a fokozatosság elvét. Egy hónap múlva elkezdem a gyógytornát, majd visszatérek a konditerembe, elkezdek futni, és az orvosok szerint fél év múlva már teljes értékű edzésmunkát végezhetek.

– Ha minden jól alakul, éppen a bajnokság hajrájára térhet vissza a címvédő UVSE-be.
– Igen, már én is kiszámoltam, bízom benne, hogy jól halad majd a felépülésem. Nincs könnyű helyzetben a csapat, a nyáron távozó Keszthelyi-Nagy Ritát szinte lehetetlen pótolni, ugyanakkor motivál a lehetőség, hogy hiányában vezérré lépjek elő. Eltökéltebb vagyok, mint valaha, a világbajnoki ezüst­érem megerősítette bennem, hogy megéri küzdeni az álmaimért, még mindig gyakran eszembe jut, hogy milyen fantasztikus hangulatot teremtettek a magyar szurkolók a Hajósban. Aki ezt egyszer megtapasztalta, újra meg újra szeretné átélni, csak az lebeg a szemem előtt, hogy a klubommal és a válogatottal is érmeket, trófeákat nyerjek.