A Zvezda megmosdatná a „piszkos” Egert

Vágólapra másolva!
2013.03.09. 12:25
null
Kemény csata vár az egri fiúkra Belgrádban (Fotó: Korponai Tamás)
A Crvena zvezda vízilabdacsapata szombat 17 órától megmosdatná a „piszkos” ZF-Egert a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A belgrádi mérkőzésen a két kapusklasszis, Szécsi Zoltán és Denisz Sefik újfent találkozik egymással.

A Crvena zvezdáról érdemes tudni, hogy egy trófeát már szerzett a szezonban, a fináléban a Partizant legyőzve megnyerte a Szerb Kupát, majd azt is sikerként könyvelhette el (főleg a klubvezetőség), hogy a játékosok a súlyos anyagi gondok ellenére kijelentették: tisztességgel és eredményesen akarják befejezni az idényt. Ennek megfelelően minden sztárjátékos Belgrádban maradt, úgyhogy Szécsi Zoltán és Denisz Sefik is újfent találkozik.

„Ó, nem tudom, hányadik alkalommal, de sokadszor játszunk már egymás ellen – mondta a Nemzeti Sportnak mosolyogva az előbb szerb, majd montenegrói kapuskollégáról Szécsi, hozzátéve, a győzelmek számát sem tudná pontosan megmondani, egál körül lehet az egymás elleni mérlegük. A talán legfontosabb meccs, az athéni olimpiai döntő után viszont Szécsi örülhetett. – Sefikre is jellemző, ami a többi kapusra, hogy ha elkapja a fonalat, nehéz neki gólt lőni, de ha szigorúan kezdünk, és nem hagyjuk belelendülni, meg tudjuk oldani a góllövést. Jó csapat a Zvezda, de három-négy játékosra épül, a többiek nem annyira meghatározóak. Azzal nyerhetjük meg a meccset, hogy kicsit hosszabb a kispadunk.”

Ez pedig még akkor is igaz, ha az a néhány kulcsjátékos szinte egytől egyig világklasszis: Sefik mellett ott van még a szerb válogatott első számú centere, Dusko Pijetlovics és a jobbkezes átlövő, Andrija Prlainovics, illetve a válogatott Nikola Radjen és a balkezes Borisz Vapenszki, utánuk viszont hosszú szünet következik.

Dejan Szavics, a belgrádiak edzője a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy november 19. óta most lesz ismét teljes a csapata, mindenki egészséges, így valamennyi játékos a rendelkezésére áll – írja a vajma.info.

„Nagyon fontos mérkőzés áll előttünk, amelyen tudásunk legjavát nyújtjuk majd. A nyolcaddöntő egy külön teher, hiszen már a párharc vesztese búcsúzik. Éppen ezért nagy különbséggel kellene nyernünk – nyilatkozta az edző, aki arra az újságírói kérdésre, hogy az Egert úgy ismerik, mint egy „piszkos” csapat, azt felelte: – Majd mi megmosdatjuk őket. Feltételezem, hogy mit takar a piszkos csapat kifejezés, de nekünk mindenre megvan a válaszunk. Nem kellene félnünk ezektől a piszkosságoktól, mivel minden attól függ, hogy a játékvezetők mennyire engedik meg a durva játékot.”

A Crvena zvezda csapatkapitánya, Andrija Prlainovics szerint az Eger egységes és agresszív csapat: „Minden magyar játékost tisztelek, s az Egernek van néhány vízilabdázója, aki az elmúlt tizenöt évben meghatározó szerepet töltött be a világ vízilabdasportjában. Vannak válogatott játékosaik, s olyanok is, akik már kopogtatnak a válogatott ajtaján. Egységes csapatról van szó, amely, hogy ne azt mondjam, hogy durva, agresszív is.”

JÁSZBERÉNYIÉK NEM ADJÁK KÖNNYEN A GYŐZELMET A SZEGEDNEK

A Szegedre papíron könnyebb feladat vár, hiszen a Crvena zvezdánál kisebb játékerőt képviselő Montpellier-vel játszik. A francia csapat magyar kapussal, Jászberényi Gáborral készül első BL-nyolcaddöntőjére.

„Jobban örültem volna, ha a Barcelonetát vagy a Vuliagmenit kapjuk, a Szegednek annyiból örülök, hogy legalább otthon leszek néhány napot – nyilatkozta Jászberényi. – Azonban nem adjuk könnyen a győzelmet, mindent megpróbálunk. Biztosan sokan lesznek kint a meccsen, amely jó erőfelmérő számunkra. Tavaly a bajnoki döntőn két-háromezer ember volt kint, de a kisebb meccsekre is kijönnek ezren. Montpellier sportváros, jó a kézilabda, a futball, a rögbi, ez az imidzse a városnak. Szép uszodánk van, nagy hírverést csapnak a nyolcaddöntőnek, ahol először szerepel a csapat.”

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Március 9., szombat. 12: Barceloneta (spanyol)–Digi-Oradea (román, Szabó Botond). 17: Crvena zvezda (szerb)–ZF-EGER. 18.15: Olympiakosz (görög)–Szpartak Volgográd (orosz). 19.30: Galatasaray (török)–Szintyez Kazany (orosz). 20.30: Montpellier (francia, Heinrich Dávid, Jászberényi Gábor)–A-HÍD-SZEGED, Vuliagmeni (görög)–CN Marseille (francia).
Március 10., vasárnap. 15: Schuurman (holland)–Jug Dubrovnik (horvát). 19: Partizan Beograd (szerb)–Brescia (olasz)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik