Női vízi Ek: emelt fővel búcsúzott a III. Kerület

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.11.30. 19:36
Fotó: Török Attila
A III. Kerületi TVE az idegenbeli egygólos vereség után a visszavágón 14–9-re kikapott az olasz Trieste-től, így nem jutott négy közé a női vízilabda Eurokupában.

A tortát már akkor megsütötte a III. Kerület, amikor kilépett a nemzetközi porondra, majd a habot is ráfújta, miután negyeddöntőbe jutott a női vízilabda Eurokupában. A Trieste ellen a koktélcseresznye volt a tét: az olaszok jóval esélyesebbnek tűntek a párharc előtt, de az idegenbeli egygólos vereséggel reális esély maradt a bravúrra.

A TVE honlapja az egyesület történetének egyik legfontosabb találkozójaként vezette fel a szombatit, amelynek megrendezésére már nem volt alkalmas a sátortetős Kalap utcai uszoda, de a lelkes szurkolók kék-fehér zászlókkal a BVSC otthonából is hazai pályát varázsoltak. Az óbudai játékosok már a kezdés előtt megköszönték a támogatást, aláírt labdákat és sapkákat dobáltak fel a lelátóra – példaértékű, nemes gesztus volt.

 

A vízben is kitett magáért a magyar csapat, a rutinos csapatkapitány, Gyöngyössy Anikó rögtön csavargóllal nyitott, de a túloldalon is ficánkoltak a centerek, Jelena Vukovics kettőt vágott akcióból. A második negyed elején ütemtelen átlövéssel már a Trieste vezetett, majd középen gyűjtöttek össze egy kipattanót a vendégek, Lukács Dénest meg majd’ szétvetette az ideg. Nagy baj még nem volt, a nagyszünetben összesítésben kettővel álltak jobban az olaszok – a kapus Pecz Eszter kérésére labdát cseréltek, de nem csupán emiatt bízhattunk a fordulatban, addig ugyanis szervezetten és fegyelmezetten játszottak az óbudaiak.

Csakhogy az első félidőben három gólt szerző Gyöngyössy a harmadik negyed elején kipontozódott, támadásban nagyon érződött a hiánya. A center körüli védekezés továbbra sem állt össze, ez a két tényező el is döntötte a továbbjutást, ám a III. Kerületnek a 14–9-es vereség ellenére sincs miért szégyenkeznie – Lukács Dénes együttese tündérmesét írt az elmúlt két hónapban.

Női vízilabda Eurokupa
Negyeddöntő, visszavágó
III. Kerületi TVE–Trieste (olasz) 9–14 (2–2, 4–5, 1–4, 2–3)
G: Gyöngyössy, Ráski 3-3, Rajna 2, Török D., ill. Cordovani, Gant 3-3, Gragnolati, Kopceva, Vukovics 2-2, Cergol, Citino

 

Legfrissebb hírek

Egygólos vereséget szenvedett a III. kerületi TVE a női vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2024.11.16. 20:16

Női vízilabda Eurokupa: győzelemmel zárt az Eger

Vízilabda
2024.10.27. 10:25

Női vízilabda Eurokupa: a III. Kerületi TVE továbbjutott a selejtezőből

Vízilabda
2024.10.26. 19:20

Az Eger nyert, a III. kerület kikapott a női vízilabda Eurokupa selejtezőjében

Vízilabda
2024.10.25. 19:36

Győzelemmel kezdett csoportjában a III. Kerületi TVE a női vízilabda Eurokupában

Vízilabda
2024.10.24. 20:34

A női vízilabda-Ek-selejtezőben is összekerült az Eger és a III. Kerület

Vízilabda
2024.10.07. 14:00

Női vízi BL: harmadszor is nyert, ezzel továbbjutott az FTC

Vízilabda
2024.10.05. 12:34

Mihók Attila: Saját magunkért, a becsületünkért küzdöttünk

Párizs 2024
2024.08.10. 16:42
Ezek is érdekelhetik